A CDU ne kancellárjelöltet válasszon, hanem elnököt: Röttgen a legjobb döntés!

Techet Péter

Szerző:
Techet Péter

2021.01.16. 08:08

Van két férfi, aki bizonyosan szívesen lenne Németország kancellárja. Az egyik se alkalmas azonban a posztra. Ezért válasszon a CDU olyan jelöltet, aki mellett más is lehet majd a kancellárjelöltjuk – például a bajor testvérpártból.

Ez a cikk egy olyan véleménycikk, ami kifejezetten leteszi a garast egy választáson induló jelölt mellett, mégpedig a német CDU 2021-es elnökválasztásán. Ez egy endorsment, és nem is egyedüliként.

Majdnem egy évvel kellett eltolni a CDU elnökválasztását a kínai koronavírus miatt. Az egészre azonban azért került eleve sor, mert Angela Merkelnek mégsem sikerült az utódlását leszervezni. A CDU élére Merkel által elég egyértelműen támogatott Annegret Kramp-Karrenbauer ugyan megszerezte 2018 végén a pártdelegáltak többségét – Friedrich Merz és Jens Spahn ellenében –, de nem tudott önálló arcélt kialakítani, hiányzott belőle az erő. 2020 elején be is jelentette: lemond a pártelnökségről.

Miért ne Merz vagy Laschet?

Az, hogy Friedrich Merz be fog ismét jelentkezni, várható volt. A dúsgazdag üzletember láthatóan a mai napig nem dolgozta fel, hogy Merkel miatt 2006-ban – ereje teljében, ötvenegy évesen – kisodródott a politikából. Úgy látszik, a 12 milliós euróra becsült magánvagyon vagy a saját repülőgép se tudta pótolni a politikai vágyakat, ezért a Merkel-korszak végének közeledtével ismét bejelentkezett a versenybe. A programja egyszerű – azontúl, hogy saját sértettségét tudja most feldolgozni –:

úgy folytatni, mintha nem lett volna Merkel 18 évig a párt elnöke és 16 évig az ország kancellárja.

Konzervatívabb társadalom-, neoliberálisabb gazdaságpolitika, mindehhez populista kiszólások az „establishment” ellen (aminek ha valaki, akkor Merz aztán tényleg része), és vágyakozás a régi szép idők után, amikor még rossz viccként se merült volna fel senkiben egy CDU/CSU-Zöldek-koalíció.

A másik férfi Armin Laschet, aki legalább már azt elfogadta, hogy nem 2006-ban, hanem 2021-ben kell esetleg átvennie a pártot. A politikus egy joviális rajnai ember. Saját tartományában, Észak-Rajna-Vesztfáliában azonban ő éppen a merzi álmot éli: a szabaddemokratákkal kormányoz közösen, és ezt szeretné 2021 őszétől országosan is megvalósítani. A lockdown idején önálló arcélt a járványügyi szigor bírálatával akart szerezni, ami az első hullám idején még akár ki is fizetődött – de mostanra már ő is elengedte ezt, ezzel a védjegye is eltűnt. Legfeljebb annyi mondható el még róla, hogy

ő néha világosbézs öltönyben is megjelenik, ami ritka a német férfi politikusok között.

Miért Röttgen?

Ha Merz és Laschet között kéne választanom, az utóbbit akarnám – de csak azért, mert nem ő a Merz. Szerencsére azonban bejelentkezett tavaly a pártelnökségre egy harmadik jelölt is, akinek akkor eleve nem sok esélyt adtak.

Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának az elnöke, egy nagy politikai bukáson van már túl, ami végleg letörni látszott a karrierjét. 2012-ben elbukta az észak-rajna-vesztfáliai tartományi választást – 2017-ben Laschet már nyerni tudott ugyanott –, ezért Merkel el is bocsátotta akkor a kormányból környezetvédelmi miniszterét.

Röttgen azonban mégsem tekinthető Merkel tipikus férfiáldozatainak, akikkel 18 éve alatt – kezdve Kohltól Stoiberen át Merzig – leszámolt.

Röttgen újraépítette magát külpolitikusként, elkötelezett atlantista, a CDU-ból talán a putyini rezsim legkeményebb bírálója. Ideális külügyi államtitkár, akár még külügyminiszter is lehetne. Ő azonban hirtelen nagyot álmodott, pedig mindenki meg volt győződve: Röttgen csak azért indul a CDU-elnökválasztáson, mert neki tényleg a részvétel a fontos, nem a győzelem. Bármilyen eredményt is ér el, azzal, hogy ott van a versenyzők között, felértékelte magát a párton belül, hátországot tudott építeni, és a kissé szikár, unalmas külpolitikusi szerepből kilépve járhatta a vidéki bázist cukiskodva.

Merz túl éles váltás lenne azon CDU számára, amelynek mégiscsak be kell látnia: a merkeli centrumpolitika a pártot Európa utolsó néppártjaként mentette meg, és a sokszor már leírt kancellárnak lesz köszönhető, hogy jó eséllyel az idei őszi választást is a CDU/CSU nyeri. Azaz ha Merz rá is érez arra, hogy a párttagság szívesen hallgat Merkeltől jobbrább álló politikusokat, a párt számára nem feltétlenül ez a siker receptje. Talán csak a baloldal bízhat abban, hogy

ha Merz nagyon jobbra húzza a CDU-t, akkor a baloldal is végre láthatóvá válik a merkeli évek után.

Laschet ideálisan tudta volna meghaladva megőrizni a merkeli hagyományokat, róla azonban a járvány alatt derült ki, hogy mégsem komoly államférfi. A lockdownkritikát feladta, azaz most már legfeljebb csak kulloghat Markus Söder bajor kormányfő és CSU-elnök mögött, aki kezdettől a kemény lockdownpolitika híve volt.

És itt lép be a képbe Röttgen. Ő a lockdown kapcsán nem fogalmazott meg határozott véleményt, ezzel azt is üzente: a CDU elnökségéért folytatott harcban talán van ennél fontosabb téma. Ráadásul mivel Merz és Laschet egyszerre nem átütő, de ambícióktól duzzadó, Röttgen felértékelődött azzal, hogy

őróla elképzelhető: kész lenne átadni másnak a kancellárjelöltséget.

Merz erre kevéssé lenne hajlandó, nem azért görcsölt 15 évig, hogy megint valaki leelőzze őt, mint egykoron Merkel. Laschet is vélhetően egy tartományi miniszterelnökségből a kancellárságot tartaná a logikus előrelépésnek, nem a CDU puszta vezetését. Röttgennek viszont a pártelnökség is hatalmas lépés, siker lenne. Ráadásul a politikus

úgy tudná folytatni a merkeli centrumpolitikát, hogy mégsem tekinthető Merkel emberének,

mégiscsak a kancellár rúgta ki a kormányból egykoron. Röttgennel a CDU egy komoly politikust választhatna elnöknek, aki képes lenne eközben a kancellárjelöltséget akár át is engedni egy nála harsányabb, karizmatikusabb politikusnak – mondjuk Markus Söder bajor kormányfőnek. Egy Söder-Röttgen-páros illene leginkább egy modern konzervatív párthoz, amely 2021 ősze után jó eséllyel a polgári Zöldekkel tervez már kormányozni.

Röttgen mellett szól tehát, hogy neki elég lenne az elnökség is. Hivatalosan persze ő is kancellárjelöltségről beszél maga kapcsán – annyi baj legyen. Az ugyanis, hogy ki a CDU elnöke, végül is pártbelügy. Ha viszont az lenne végül a helyzet, hogy csak Merz, Laschet és Röttgen között dőlhet esetleg el, ki is lesz a CDU/CSU kancellárjelöltje (és ezzel vélhetően az új német kancellár), akkor még egyértelműbb: inkább Röttgen.

Hogy melyik CDU-elnökjelölt mit akar, és az milyen Európa-politikát és Orbánhoz való viszonyulást jelentene, itt foglalta össze nektek Techet Péter. Bukovics Martin Friedrich Merz mellett érvel: olvasd el, miért!

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek