It’s the economy, stupid! – az oltásvita gordiuszi csomóját a gazdaság pallosa vágja át

Nem vitás, hogy jogunk van a biztonságos, igazságos, szabad és élhető világhoz. Jogunk lenne. Mert 2021-ben ez sajnos nem opció. Talán egy másik évben. Talán egy másik életben. Addig marad az oltás.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Aligha létezik ma fontosabb vita, mint az, amely a koronavírus elleni oltásról szól. Kétségtelenül a legérdekfeszítőbb, legsokoldalúbb, legtöbb szempontot felvonultató diskurzus az Azonnalin folyik a témában. Az olvasó alapállása (az enyém is) nyilván jelentősen befolyásolja, melyik írást érzi meggyőzőbbnek. Ám összességében e cikkekből az rajzolódik ki, hogy az oltás kötelezővé tételének, illetve az beoltottak számára biztosított előnyöknek a helyességét jogi, vagy morális szempontok alapján sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet.

Itt az ideje, hogy az egyébként nagyon igényesen, érdekesen kifejtett érvekkel és ellenérvekkel sűrűn teleírt táblát fájó szívvel letöröljük, és felírjuk rá önmagunk számára, azt, ami Bill Clinton kampányfőhadiszállásán hatalmas molinón volt kifüggesztve: „It’s the economy, stupid!” (A gazdaság, te hülye!) Ugyanis

A járvány, illetve a nyomában járó korlátozások Magyarországon és világszerte egyaránt az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb gazdasági válságát idézték elő. A Világbank jelentése szerint a globális GDP tavaly 4,3 százalékkal, a euróövezeti 7,4 százalékkal csökkent, a KSH pedig 5,9 százalékos zsugorodást regisztrált Magyarországon. Összehasonlításképpen ez az adat a legutóbbi súlyos krízisévben, 2009-ben világszerte 0,6, az euróövezetben 4,2, hazánkban 6,3 százalék volt. A pandémia tehát nemzetközi szinten már most lényegesen komolyabb károkat okozott, mint a 13 éve kirobbant pénzügyi válság, a magyar gazdaságot pedig nagyjából ugyanannyira tépázta meg. És a járványnak még nincs vége.

Ha még egy ilyen esztendő vár ránk, mint, amit mögöttünk hagytunk, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

A történetírás kevés figyelmet szentel annak, hogy az első világégés utáni súlyos társadalmi krízis és a nyomában járó forradalmak, puccsok és polgárháborúk nemcsak az emberéletekben iszonyú árat követelő, de a civil infrastruktúrát szinte érintetlenül hagyó, sőt bizonyos ágazatokban még fellendülést is hozó háborúnak, hanem a spanyolnátha-járványnak is következményei voltak. Az a vírus egy-másfél évnyi tombolás után eltűnt (egyes kutatások szerint veszélytelenebbé mutálódott). Ám a Covid-19-cel közel sem biztos, hogy ilyen szerencsénk lesz. 

Mindeközben a járvány kiindulópontjául szolgáló Kínát a második hullám alig érinti. Nemzeti össztermékét – persze a várakozásokhoz képest szerényebben – tavaly is képes volt növelni, idén pedig akár 8 százalék feletti gyarapodást is elérhetnek. Ha a piacokat megbénító korlátozásokat belátható időn belül nem oldják fel, és a nyugati világ továbbra is lejtmenetben lesz, a keleti sárkány könnyen maga alá gyűrheti az egész globális gazdaságot.

A napnál is világosabb tehát, hogy ez így nem mehet tovább. Sokszázmillió ember várja, hogy visszatérhessen a normális, emberhez méltó, szabad élet. Ám a tét ennél is több: lesz-e még normális, emberhez méltó szabad életünk? Minden egyes nappal távolabb kerülünk ettől, amelyen üresek a szállodák, repterek, mozik és színházak, amelynek a végén bezárt boltok és vendéglátóhelyek szegélyezte kihalt utcákon sietünk, hogy még a kijárási tilalom előtt hazaérjünk. Két lehetőségünk van arra, hogy véget vessünk ennek az átkozott lidércnyomásnak.

Az egyik, hogy egyszerűen feloldjuk a korlátozások nagy részét, és rábízzuk magunkat a Jóistenre. Hátha magától kifárad a járvány, mint a 1831-es kolera, vagy megszelídül a kórokozó, mint a spanyolnátha esetében. Hátha nem terjed el a már nálunk is megjelent, gyorsabban terjedő mutáció. Hátha mi nem kapjuk el. Hátha az idős, beteg szeretteink sem. Esetleg rájuk jobban vigyázunk. Amennyire lehetséges, amennyire erőnkből telik, amennyire ők hagyják. (Elvégre miért kellene beletörődniük, hogy bezárkózva, magányosan kell élniük talán éveken át? Mennyien élnék ezt túl egyáltalán?)

Hátha megússzuk enyhe tünetekkel. Hátha nem jön el az a pillanat, amelyben a Magyarországon eleve roskatag, de a legfejlettebb országokban sem ilyen terhelésre tervezett egészségügyi rendszer összeomlik azok súlya alatt, akik nem úszták meg. Hátha nem temet maga alá olyanokat is, akik nem a fertőzés, hanem vírusfrontra átirányított emberi és anyagi erőforrások hiánya miatt halnak meg a Covid-osztály felett két emelettel. Hátha nem kell az így előállt válsághelyzetben a mostaniaknál is durvább intézkedéseket, mondjuk a tavaszihoz hasonló teljes kijárási tilalmat, iskola-és boltzárat bevezetni.

A másik verzió, hogy minél több embert beoltva minél előbb igyekszünk elérni azt a mesterségesen előidézett nyájimmunitást, amely már lehetővé teszi a korlátozások feloldását. Bármi áron. Például nulladik lépésben beáldozva a migránsok, Brüsszel és Soros elleni küzdelemre buzdító, vagy épp minden érdemi mondanivaló nélkül a járvány közös legyőzését ígérő kampányokat. A propagandára költött irgalmatlan pénz simán fedezné az oltás valódi hatásait bemutató, és szükségességét bizonyító felvilágosító munkát. Azt, amit ma az állam helyett maroknyi orvos és szakértő végez sziszifuszi küzdelmet vívva a teljesen jogos kérdésektől az elborult konteókig terjedő kételyekkel.

Igazságtalan? Az.

Diszkriminatív? Nagyon is.

Jogilag és morálisan kötetnyi érvet lehet felhozni ellene? Valószínűleg.

Csak hát az a helyzet, hogy minden igazságtalanság, diszkrimináció és jogtiprás, amivel ez a módszer jár, még mindig jóval kevesebb, mint, amit a másik két út, az évekig tartó korlátozások és a gazdasági összeomlás, illetve a járvány szabadjára engedése és az ellátórendszer megroppanása hozhat magával.

És akkor beszéljünk a kockázatokról és mellékhatásokról is. Aki azt állítja, hogy emberek millióinak beoltása egy rapid módon kifejlesztett hatóanyaggal nem jár rizikóval, az vagy ostoba, vagy minket néz hülyének.

Nem vitás, hogy jogunk van a biztonságos, igazságos, szabad és élhető világhoz, amelyben nem kell ilyen alattomos, szemét dilemmákkal szembenéznünk. Jogunk lenne. Mert 2021-ben ez sajnos nem opció. Talán majd egy másik évben. Talán egy másik életben. Addig marad az oltás – és a remény, hogy ezzel legalább valamit visszaszerezhetünk mindabból, amit 2020 elvett tőlünk.

Balogh Gábor újpesti újságíró az Azonnalin hetente jelentkezik véleménycikkekkel. Olvass még tőle! Vitáznál vele? Írj!