Kilépett a német viccpártból az egyik EP-képviselő, mert nem tetszett neki a pártelnök vicce

2021.01.13. 17:50

Nem a rendszeres Kelet-Európa-bashing, hanem egy, a kínaiak kiejtésén szórakozó tweet verte ki a zöldfrakcióban ülő Nico Semsrottnál a biztosítékot. EP-képviselői mandátumát azért megtartja.

Kilépett a német viccpártból az egyik EP-képviselő, mert nem tetszett neki a pártelnök vicce

Martin Sonneborn, a német viccpárt, a Die Partei elnöke nemrég egy olyan képet töltött fel magáról a Twitterre, amin egy olyan pólóban pózolt, amin egy Trumpot búcsúztató szöveg volt olvasható. Annyi különbséggel, hogy az összes R betű helyett L volt – a kínaiak ugyanis az R-ek helyett jellemzően L hangot ejtenek, Trump merchcuccairól pedig rendre kiderül, hogy azokat az Amerikát naggyá tenni akaró elnök Kínában gyártatja. A vicc persze a sokszor tapasztalható kínai félrefordításokra is utalhatott, ennyiben

Sonneborn Trumpot és a kínaiakat is ki tudta egyszerre figurázni. A politikailag túlérzékeny német baloldali Twitter-szcéna azonban ennél egyszerűbb olvasatot talált

az egészhez, és rögtön rasszizmust kiáltott.

Sonneborn az általa azóta törölt tweetre érkező shitstormra először úgy reagált, hogy jó, akkor húz rá egy zakót, majd közölte

„jó, akkor szépen induljon a vita arról, mit szabad és kell csinálnia a szatírának, de jegyezzük meg, hogy az első reakció (váá, rasszizmus!) nem mindig a legjobb”,

hozzátéve: aki őt anyázza, azt blokkolja a Twitteren, amúgy pedig jó szórakozást, ő ugyanis elmegy szánkózni.

A különböző baloldali médiumok ezen csak még jobban kiakadtak, a Vice például boomernek nevezte, és megjegyezte, hogy Sonneborn már 2011-ben se lett volna vicces, amikor blackface-t rakott a saját választási plakátjára azzal a felirattal, hogy „Ich bin ein Obama”. Ezzel John F. Kennedyre utalt, aki 1963-ban Nyugat-Berlinben az „Ich bin ein Berliner”-mondattal állt ki az egységes Berlin mellett. De a vicc arról is szólt, hogy Obama óriási önbizalommal, Merkel mérsékelt örömére még az elnöksége előtt, a választási kampányban elment Berlinbe beszédet tartani 2008-ban, ünnepeltetve magát egy belvárosi tömegrendezvényen – a plakát maga ugyanis egy ott Obamáról készült fotót karikíroz ki. A Vice szerzője a cikk végén arra jut, hogy ha Sonneborn így folytatja, olyan lesz, mint a kínos nagybácsi a családi nagyrendezvényeken, ezért vagy adja át a helyét a nála fiatalabbaknak, vagy cserélje le a humort érdemi EP-beli munkára.

Az egyik potenciális utódjelölt, a Sonnebornhoz hasonlóan szintén EP-képviselővé választott Nico Semsrott a kínai vicc miatt ki is lépett szerdán a viccpártból. Ennek okait hosszú bejegyzésben taglalta:

„Nekem Martin Sonneborn múlt heti tweetjei kapcsán nem annyira a szatíra céljáról és értelméről van szó, sokkal inkább arról, mennyire ignorálja a visszajelzéseket. Ha emberek a posztjai miatt azt érzik, rasszista támadás áldozatai lettek, nem kell sokat tennie. Elég, ha tiszteletben tartva az érintetteket, velük együttérezve változtat a viselkedésén.

Ha a kritikának nem képes helyt adni, a társadalmi kontextust (rasszimus, folytatódó jobbratolódás) figyelmen kívül hagyja, és szidalmazva kihasználja a hatalmi helyzetét, majd mikor az érintettek megpróbálnak védekezni ezellen, ő a súlypontot tévesen arra teszi, hogy a többiek egyszerűen csak hülyék ahhoz, hogy értsék a művészetét, vagyis saját magából csinál áldozatot, akkor bizony mennie kell, mert kiesett az időből, és nincs a megfelelő helyen. (...)

Természetesen Martin Sonneborn úgy próbál meg viccelni, ahogy akar. De kivagyok attól, ha nem mutat empátiát, és se nem érti, hogy mi van fent meg lent, se nem érti, hogy az 50 ezer párttaggal és 900 ezer választóval rendelkező Die Partei elnökeként immáron jóval nagyobb a felelőssége, mint húsz éve, amikor még a Titanic főszerkesztője volt.”

Semsrott közölte: nem a mostani az első alkalom, hogy kiakadt Sonneborn valamelyik viccén, így hát levonta a konzekvenciákat, és távozik a pártból, az EP-képviselői mandátumát azonban megtartja. A humoristának erre már csak azért is jó oka van, mert míg Sonneborn az Európai Parlament független képviselői között foglal helyet (mint például a jobbikos Gyöngyösi Márton is), ő beült a zöldfrakcióba, amely a mandátumról való lemondása esetén egy helyet elvesztene, így ugyanis a Die Partei jelölhetne valakit a megüresedő helyre. Mindenesetre rejtély, hogy az Európai Parlament zöldfrakciójában egy Kínát érintő poén miért lenne ennyire kínos Semsrottnak, egyik prominensük, Reinhard Bütikofer ugyanis az EP Kínával foglalkozó bizottságának elnöke, aki Twitterjén gyakran illeti kritikával a kínai kommunista rezsim politikáját.

A Die Partei amúgy annak rövidítése, hogy „Párt a Munkáért, a Jogállamért, az Állatvédelemért, az Elittámogatásért és a bázisdemokratikus Kezdeményezésért“ – azaz a nevében mindazon közhelyeket összeszedte, amelyek mellett az egyes pártok ki szoktak állni. Bár lehet, hogy manapság már ezen se politikailag korrekt nevetni.

Politikai korrektséget azonban eleve felesleges lenne elvárni a Die Parteitól,

azt ugyanis 2004-ben a szatirikus Titanic havilap munkatársai hozták létre, az újság pedig híres arról, hogy vicceivel, karikatúráival vallásosoktól balosokig sokak érzékenységét szokta megsérteni. A lapban rendszeresen gúnyolódnak a vallásokon, a keletnémeteken vagy a zöldeken egyaránt.

Azért nincs német humor, mert minden vicces embert megöltünk: az Azonnali 2019-es interjúja a most kilépő Nico Semsrottal.

FOTÓ: Jean-Christoph Verhaegen / Európai Parlament, 2019

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek