Trump szerint az antifa áll a Kapitólium ostroma mögött

Szerző: Petróczi Rafael
2021.01.12. 08:08

Erről beszélt a jelenlegi elnök egy privát telefonbeszélgetésben, de még republikánus beszélgetőtársa sem értett egyet vele.

Trump szerint az antifa áll a Kapitólium ostroma mögött

Január 6-án, az amerikai törvényhozás épületének ostromával – ami több halálos áldozatot is követelt – kétségkívül történelmet írtak… de kik is?

Donlad Trump jelenlegi amerikai elnök szerint az antifa emberei – ő legalábbis így értelmezte az eseményeket hétfőn egy privát telefonbeszélgetésben az Aixos értesülései szerint, amit egy fehérházi tisztviselő és egy másik, a beszélgetésre rálátó forrásra alapoz.

Ahogy a portál írja, az indulatoktól sem mentes, több, mint 30 perces beszélgetést Trump a képviselőház kisebbségi, republikánus vezetőjével, Kevin McCarthyval folytatta, és azt bizonygatta neki, hogy a január 6-i események mögött az antifasiszta mozgalom szálai fedezhetőek fel.

Trumpnak azonban egyáltalán nem sikerült erről meggyőznie párttársát: az Aixos szerint McCarthy egyértelműen kijelentette a beszélgetésben:

„Ez nem az antifa, hanem a Make Amerika Great Again! Tudom! Ott voltam!”

McCarthy Trump híres kampánymondatának idézésével arra célzott, hogy – ahogy az valójában is történt – Trump hívei voltak jelen a Kapitólium ostromakor.

Az Aixos forrásai szerint az elnök a beszélgetés alatt azt is megpróbálta bizonygatni a republikánus képviselőnek, hogy a Demokrata Párt elcsalta a tavaly novemberi elnökválasztást, mire saját párttársa így teremtette le:

„Hagyd abba! Ennek vége! A választásnak vége!”

A beszélgetés során McCarthy arra bíztatta az elnököt, hogy a hagyományoknak megfelelően találkozzon utódjával, a demokrata Joe Bidennel, és hagyjon neki üdvözlőlevelet a dolgozóasztalán. Trump erre azt válaszolta, hogy még nem döntötte el, hogy fogja-e követni ezt a tradíciót Biden esetében. A beszélgetésről szóló sajtóhírt egyelőre sem a Fehér Ház, sem Kevin McCarthy nem kommentálta.

Donald Trump egyébként még legfeljebb bő egy hétig, január 20-áig mondhatja magát az Egyesült Államok elnökének, akkor fogják ugyanis beiktatni Joe Bident az ország 46. elnökének.

Már ha addig Trump egyáltalán kihúzza: hétfőn ugyanis a képviselőház demokratapárti többsége elindította az elnök hivatalából történő elmozdításra alkalmas, úgynevezett impeachment eljárást, aminek elfogadásához a törvényhozás mindkét házában kétharmados egyetértés szükségeltetik. Amennyiben sikerül a demokratáknak elegendő republikánus képviselőt maga mellé állítaniuk, úgy egy sürgősségi eljárásban lezavart impeachmenttel még január 20-a előtt eltávolíthatják Trumpot az elnöki székből.

NYITÓKÉP: Gage Skidmore / Wikimedia Commons

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek