Bitangjó kutyás kirándulóhelyek Budapesten és környékén

Csak rajtunk múlik, hogy bezárva érezzük-e magunkat a fővárosba a lockdown alatt, a kutyások meg pláne ne panaszkodjanak – inkább menjenek kirándulni, és vigyenek magukkal mindig zacsit!

Az ünnepek utáni tespedés elkerülése végett, az ünnepek alatt felszedett plusz kilók ledolgozása végett, a januári depresszió legyőzése végett, meg amúgy is:

A koronavírus-járvány sokmindent tönkretehetett az elmúlt évben, azonban azokat a kutyásokat, akik home office-ra kényszerültek – és bent tartották a házban a kutyáikat – a járvány bizonyára sokkal közelebb hozta kedvenceikhez.

A lusta gazdi és a kutyaszarbarát főváros

Csakhogy félreértés ne essék, ebben a cikkben nem számítanak kutyásoknak azok,

Egyáltalán nem vagyok a kinti kutyatartás ellen, bizonyos egyedeknek ez sokkal ideálisabb is, mintha bent tespednének a kanapén, de ha valaki nem foglalkozik napi rendszerességgel a kutyájával, akkor az ne is sértődjön meg, ha nem nevezhető kutyásnak vagy kutyabarátnak. Zárójel bezárva.

Az utóbbi tekintetében a főváros az elmúlt években rengeteget fejlődött, bár a járdán heverő kutyagumiba még mindig jó eséllyel beletalpalhat az ember. A fővárosi gazdik többsége most már azért gondoskodik arról, hogy kedvence reggelije, ebédje, vacsorája ne maradjon a járdán, az út szélén. Persze azért még mindig van hova fejlődni, de a direkt csak kutyagumi eldobására felállított kukákból azért örülök, hogy egyre többet látok.

A főváros azért is irtózatosan cool hely – főleg most a járvány alatt – mert nemcsak kutyaparkok tucatjaival rendelkezik, hanem bőségesen találni itt hatalmas zöldövezeteket is, ráadásul a környék tele van vagányabbnál vagányabb erdőkkel, rétekkel, amiket kutyával a pórázunk végén tömegközlekedéssel is könnyedén felkereshetünk.

A kutyás létben talán az a legkirályabb, hogy nem lesz a budapesti irodában vagy otthonról dolgozó emberből egy kanapén hízó sertés, akit a Wolt és a Netpincér futárai hetek alatt a Csillagok háborújából ismert Jabbává transzformálnak át, hanem rákényszerül arra, hogy mozogjon és megismerje a környezetét.

Az igazságot megvallva én mint home office-ban dolgozó humánképződmény a lópikulát sem láttam volna Budapestből vagy Pest megyéből és környékéből az elmúlt néhány hónapban, ha nem lenne egy vizslánk. Amikor az ember home office-ba kényszerül, olyankor hajlamos munka után is otthon maradni, ha nem muszáj éppen bevásárolni menni, hogy később legyen mire használnia az emésztőrendszerét.

Az ilyen ember kezdetben ne is vágjon neki hatalmas túráknak, hanem kezdje kicsiben. Ha fogalmunk sincs, hova menjünk, akkor nézzünk szét a környékünkon előbb, és biztosan találunk valami szuper helyet.

Ami közel van, ami jó, ami könnyű

Jómagam először a VII. kerületi Almási téri kutyafuttatóban kezdtem, amit imádott is a kutyám, de most, a hideg beálltával a tappancsai valamiért nem szeretik a kutyafuttatóban apró kövekkel feltöltött talajt, és se futkározni, se játszani nincs kedve ott.

Úgyhogy ideje volt váltani, és rendszeresebben eljárni oda, ahova az év minden évszakában szívesen menne egy kutya, mégpedig a Városligetbe. A hatalmas zöldövezet kiváló terep azok számára, akik nagy mozgásigényű négylábúval rendelkeznek, ugyanis

Amennyiben azt szeretnénk, hogy kedvencünk más kutyákkal is játsszon, és szokja a kutyák társaságát, akkor mindenképpen csapjuk be a városligeti kutyafuttatóba, ahol reggeltől estig hemzsegnek a játékos kutyusok.

Azért érdemes elmondani azt is, hogy a városligeti kutyafuttató eléggé leharcolt állapotban van. A gyep a túlhasználtság miatt szinte teljesen eltűnt, a kutyafuttató nagy része éppen ezért homokkal van leszórva. A jó hír ebben az, hogy a homok nem teszi tönkre kedvencünk talpát, ahogyan a kavicsos talaj, a rossz viszont az, hogy mivel a homokot valószínűleg ritkán cserélik, ezért jól érezhető pisiszag terjeng a környéken.

Persze azért a kutyafuttatókat ne vigyük túlzásba. Egyrészt mert dögunalmassá válik fél óra után azt bámulni, hogy a kutyánk hogyan szaladgál körbe-körbe, esetleg terrorizálni akar más kutyákat, vagy éppen más kutyák terrorizálják őt. Másrészt pedig

– ez nagyban erősíti a bizalmi kapcsolatot, és jót tesz falkavezérségünknek is.

Ahova érdemes, amit látni kell, ami vizes

Mint mondtam, Budapest környéke is tele van királyabbnál királyabb kirándulóhelyekkel. Kezdetnek talán megemlíteném a Normafát, ami hatalmas zöldterület ugyan, de pont emiatt eléggé népszerű is. Amennyiben el szeretnénk kerülni a nyüzsgést és a tömeget, ezt inkább kerüljük. Sokkal menőbb helyszín a Budakeszierdő (igen, tényleg egybe kell írni), ami a fővárosból könnyen megközelíthető tömegközlekedési eszközzel, például a Széll Kálmán térről a 795-ös autóbusszal fél óra alatt oda lehet érni.

Ez a helyszín azért is kiváló, mert amellett, hogy nem zsúfolt,

Egyébként, ha kutyával futásra adnánk a fejünket, akkor ajánlatos beszereznünk egy derekunkra erősíthető futópórázt, hámot, ami nagyban megkönnyíti az életünket. Persze még mielőtt magunkat lefárasztanánk egy kis sportolással, előtte nem árt a kutyát is megdolgoztatni kicsit, hogy már kissé lefáradva, de szépen szaladjon majd mellettünk, előttünk, ki hogyan szeretné.

A Budakeszierdőben erre is bőven kínálkozik lehetőség. Bár erdő lévén egy fákkal benőtt területről beszélünk, azért bőven akad tér, hogy labdázni lehessen kedvencünkkel, de az avar alá rejtett jutalomfalatok kiszimatoltatása is kellően lefárasztja őket mind szellemileg, mind fizikailag.

A Budakeszierdőhöz hasonlóan menő hely a Gödöllői Erdészeti Arborétum is. Lenyűgöző fakülönlegességeket és idős fákat egyaránt megcsodálhat itt az ember, tavasszal pedig a növény- és állatvilág is szép számmal képviselteti magát. Éppen azért, hogy védjük a természetet, jobb ha pórázon sétáltatjuk magunk mellett a kutyánkat, még mielőtt véletlenül kiásna egy védett növényt. Az arborétum szabályzata tiltja ugyanis a póráz nélküli kutyasétáltatást, ezt viszont kárpótolja némileg az a hatalmas terület, aminek a bejárása egy meglett túrázótól is legalább egy napot igénybe vesz, és ami úgy is kifárasztja a kutyát, ha csak pórázon sétál, esetleg szalad mellettünk.

A Gödöllői Erdészeti Arborétum Budapestről ötvenperces vonatúttal könnyedén megközelíthető. A város nem sok érdekességet kínál így januárban az odalátogatóknak, a Grassalkovich-kastélyt a vírushelyzet miatt csak kintről lehet megtekinteni (mondjuk kutyával békeidőben sem hinném, hogy szívesen látnának), a kastélykertbe meg elvileg szintén nem szabad kutyát bevinni – úgyhogy egy felelős gazdi ilyenkor jobban teszi, ha fogja magát, és a legközelebbi vonattal visszamegy Budapestre.

Ha szívesen buszoznánk, és a kutyánk is jól viselkedik a buszon, akkor a pilismaróti hajótemetőt semmiképpen se hagyjuk ki a listánkról. Autóval is legalább egy óra a fővárostól a helyszín, Volánbusszal pedig olyan másfél óra alatt jutunk el Pilismarótra,

Ha viszont mégis elmegyünk, és gyaloglásra adjuk a fejünket, a Duna-part mellett végigsétálhatunk egy hosszú töltésen, amit a Duna áradáskor történő árvizek terjedésének megakadályozása miatt hoztak létre mesterségesen.

A hajótemető pusztuló látványa már önmagában is fenséges, hát még a Pilismaróti öböl, aminek a partján egy jó kondícióban lévő kutya úgy szaladhat végig, mintha az élete múlna rajta.

Ha kutyánk kedveli a vizet, akkor mindenképpen érdemes vele folyópartra vagy tópartra ellátogatni, ahol az apport gyakorlatok (eldobott, elrejtett tárgy visszahozása) még érdekesebbé és melósabbá válnak, ha azokat vízből is ki kell hozni.

A környék maga csendes, ilyenkor a téli időszakban inkább azok számára kedvező, akik kerülnék a nyüzsgést, és úgy szeretnének a kutyáikkal foglalkozni, hogy közben ne kelljen emberek között lenniük.

Ahol hatalmas a tömeg

Egyik barátunk vezetésével kerekedtünk fel és indultunk el a Hármashatár-hegyhez kutyával, de ezt senkinek nem ajánlom. A kezdők lelkesedésével akkor még azt gondoltuk, hogy pikk-pakk lejárjuk a VII. kerületből oda-vissza majdnem 30 km-es utat gyalog – már ez sem jött össze, visszafele már buszra kellett szálljunk a város széléig, hiába nézett ránk nagy szemekkel a kutyánk, hogy de tényleg jó leszek, eskü nem húzlak, nem szaladok oda idegenekhez.

Na, de vissza az úthoz. Amint elértünk a Hármashatár-hegy alatti erdős részig, a kutyánkat már szabadon engedtük, aki boldogan rohangált össze-vissza, néha hátrapillantott, de boldog magabiztosággal vetette volna ki magát az erdőket random módon átszelő utakra, ha nem üvöltök közben torkom szakadtából.

Miután három ilyen úttal is megküzdöttünk, volt egy kellemes kis emelkedő a kilátó fele, ott már tele van emberhanggal az erdő. Bár icipicit nehézkes az utolsó pár méter, valószínűleg csak olyan lusta disznóknak, mint amilyen én vagyok. Az eddig viszonylag kifáradt és lenyugodott kutyánk akkor kapott csak igazán erőre, amikor kiértünk a kilátóhoz, ami ugyan szép, de

a hangszálaim pedig újfent kifáradhatatlan edzésbe kezdtek, amikor a szendvicseket próbálta a kutyánk mások kezéből kikunyerálni, mindezt rendkívül édeskén, persze.

Szóval, kerestünk egy viszonylag nyugis helyet, ahol tudtunk falatozni egy jót mi is (konkrétan a bokrok közé elbújtunk) és felmásztunk a kilátóhoz, ahol igyekeztem valahogy egy darab nem homályos képet készíteni a tájról, miközben a kutyámat négy kisgyerek próbálta simogatni, majd visítva kacagtak, amikor arcon is nyalta őket.

Visszafele, amikor az ember azt hinné, hogy a kutyája már tényleg elfáradt, az még vígan körbeugrálja az összes létező kis mohát, bokrot, majd csalódottan várja velünk a buszt és látszik rajta, hogy elítél, amiért csak 20 nyamvadt kilométert gyalogoltunk vele.

Irány a puszta, de előtte még...

Az egyáltalán nem baj, ha lassacskán péntek délutáni programommá válik, hogy az ember az interneten kutasson jobbnál jobb hétvégi kirándulóhelyek után, és nem csak Budapest környékén. Jó, ha találunk olyan helyet, amit busszal vagy vonattal lehet megközelíteni – ha lehet, akkor inkább vonattal, ha szeretnénk kicsit környezetvédők is lenni. Bár sokan szidják a MÁV-ot, de aki utazott már a CFR (román állami vasút) szerelvényeivel, annak szava se lehet a magyar vonatokra, én is kifejezetten értékelem őket.

A sok erdőzés és hegymászás után valami igazi pusztára vágyik az ember, mondjuk a Hortobágyra, úgyhogy azt is érdemes mindenképpen felírni a bakancslistára – de a Budapesten élő gazdik kutyáikat inkább

Hogy a kutyák imádják ezt a futtatót, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a PamKutya formáció is ide állította fel azt a monolitot, amiről sokáig senki (még mi se) nem tudta, hogy kerülhetett oda.

KÉPEK: Vass Csaba / Azonnali