Júliusban már bontanák az Agrárminisztérium épületét a Kossuth téren

2021.01.08. 11:57

Három évig tartanának a munkálatok. Az örökségvédők szerint mindez ellentétes a műemléki törvénnyel, a kormány szerint csak korszerűsítik az épületet, és visszaépítik az eredetit.

Júliusban már bontanák az Agrárminisztérium épületét a Kossuth téren

Július 1-jétől indulhat a budapesti Kossuth téri Agrárminisztérium bontása, olvasható a január 7-i Magyar Közlönyben. A kiemelt műemléki épületet azért bontja le a homlokzati rész kivételével szinte teljesen a kormány a Steindl Imre-program keretében, mert egyrészt háromszintes mélygarázst épít alá, másrészt modernebb és kényelmesebb belső tereket alakít ki.

Ugyanakkor erre a műemléki törvény nem adna lehetőséget: csak életveszély esetén, vagy későbbi ráépítés eltávolítása miatt bontható egy műemlék. A kormány szerint a rekonstrukcióval az eredeti terv épül újjá, amelyet azóta többször módosítottak –

de a műemléki besorolást a módosított épület kapta.

Ráadásul a készített értéktár alapján számos eredeti elemet (például nyílászárók) kidobnának, újakat tennének be. Egyes örökségvédők szerint a kormány tervei nem felelnek meg a műemléki törvény rendelkezéseinek, a kormány szerint rekonstrukció történik, amely megkapta az UNESCO áldását is – mivel az épület világörökségi területen fekszik, az ENSZ szervezetének is rá kell bólintania a beruházásra.  

De nemcsak az 1887-es Agrárminisztériumot (ez az egyetlen olyan épület, amely eredetileg is minisztériumnak épült) érintik a munkálatok, a rendelet szerint a Kossuth tér 11. mellett a 12-t is részlegesen bontják, újjáépítik (ez az Igazságügyi Palota), ahogy a Vécsey utca 4-et is, rekonstruálják az Alkotmány utca 5-öt, és a Kozma Ferenc utcát is rendezik.

A munkálatok 2024. június 30-án fejeződnek be a tervek szerint.

A tervek szerint egyébként a földszinten passzázs lesz, ami összeköti a Kossuth teret, az Alkotmány utcát és a Kozma Ferenc utcát, az utcaszinten pedig

Trianon-emlékmúzeum és hungarikumkiállítás lesz.

A beruházás megkapta a kiemelten közérdekű beruházás besorolást, az építkezéshez a közterületet az érintett cégek ingyen használhatják. Az építkezés költségeiről egyelőre nincs információ.   

NYITÓKÉP: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek