Palesztinában a techno az új punk

Szerző: Ágoston Dániel
2021.01.06. 10:28

Nyolc nap fogvatartás után, óvadék ellenében szabadon engedték Sama’ Abdulhadi palesztin női DJ-t, miután több tucat ember számára tartott bulit a ciszjordániai Nabi Musa területén, ahol Mózes feltételezett sírja is található. Maga a hír legalább annyira érdekes, mint hogy mit mond ez el a technóról.

Palesztinában a techno az új punk

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Magától értetődő, hogy a helyi muszlimok azonnal kiborultak, aminek örvén ki is hívták a rendőrséget némi nemtetszés-nyilvánítás után – hiába állították váltig a szervezők, hogy engedélyük van a rendezvény megtartására. A palesztin turisztikai Minisztérium ugyanis cáfolta az állítást, és azt mondták, a helyszínt a vallásügyi minisztérium felügyeli, úgyhogy a bulit a hatóságok lelőtték, az ügyben a rendőrség nyomozást rendelt el, a 30 éves DJ-t pedig több mint egy hétig fogva tartották.

Persze nem eszik olyan forrón a bakelitlemezt! Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy magukból kivetkőzött, bekábítószerezett fiatalok betörtek a hitükben békésen merítkező hívők közé, majd felpattintották a lemezjátszókat Mózes sírjára, hogy azt használják keverőpultnak, tegyük hozzá, hogy a Beatport (amely világ egyik legnagyobb elektronikus zenei webáruháza) négyrészes programsorozatának egy következő etapjáról volt szó, amit egy hostel belső udvarába szerveztek – ami 

történetesen ugyanazon a telken fekszik, mint ahol elvileg Mózes.

Egy ottani forrás azt is megerősítette, hogy a palesztin turisztikai minisztérium által is turisztikai látványosságnak szánt helyszínen (amit egyébként nemrég újítottak fel ötmillió eurós ENSZ-támogatással) korábban rendszeresen voltak már esküvők, születésnapok, zenei, illetve egyéb kulturális programok, így vélhetően ennek örvén álltak bele a szervezők abba a rendezvénybe, ahol Sama is fellépett.

A helyi muszlimok egy része viszont nagyon úgy gondolta, kegyeletsértés ilyen zenét játszani Mózes feltételezett nyughelye mellett, ezért tiltakozásul betörtek a területre, nekiálltak szétbarmolni a hostel berendezését, majd azt áhítattal elkezdték bedobálni az udvarba.

Mindezt azért volt fontos részleteiben is megemlíteni, mert a reakciók a hír kapcsán a világ nyugati felén is sok esetben abban merültek ki, hogy „minek ment oda”, a techno amúgy se zene, Palesztináról meg hát tudjuk, milyen hely, szóval nem kellett volna okoskodni, azt’ akkor nem lett volna galiba se nem.

Csak hát az a helyzet, hogy szó nem volt blaszfémiáról, provokációról, vagy bármi ilyen jellegű szándékról. Ilyetén a rosszalló mömmögés azon, hogy mégiscsak egy szent helyen tartottak bulit, egy duplán konformista, szervilis és közönséges stréber derpegés. Mert bár nyilvánvaló, hogy

Ciszjordánia nem egy középkorban rekedt törmelékhegy, hiszen a vallási buzgalomtól hisztiző tömegen túl pezsgő kulturális élet van ott

– női techno DJ-nek lenni mégis olyan vállalás egy országban, amit úgy hívnak, hogy Palesztina, aminek súlyáról valószínűleg gőzünk nincs jó dolgunkban, a Lajtától innen.

A techno ugyanis többnyire olyan dolog ott, amit általában még csak nem is értenek (itthon sem, nemhogy ott), pláne, hogy az egyetlen zene, amit kis túlzással tényleg hajlandóak elfogadni, az a lakodalmi arab zene a rádióból, meg a müezzin óbégatása a minaret tetejéről. Vagyis egy olyan országról beszélünk, ahol önálló nőként technót játszani tulajdonképpen istenkáromlás, és nem túlzás: simán életveszélyes.

Így valószínűleg egyikünkben sincs annyi bátorság, mint ebben a nőben, aki techno DJ-ként képviseli a XXI. századot a VII. század ellenében, kitéve magát annak, hogy elviszik a hatóságok, meghurcolják – mindezt azért, mert babonás emberek szerint nem lehet DJ-szettet adni egy helyen, aminek a környéke szerintük varázsporral van körbehintve, s ahol állítólag, úgymond, talán, feltételezhetően Mózes fekszik. A szuperérzékeny lelkű, ámde klasszikusan áldozathibáztató nyugatiak egy része pedig gondolkodás nélkül osztozik ezen a véleményen.

Szerencsére nem általános a jelenség, ugyanis Sama’ szabadon engedésére több, mint százezer aláírás gyűlt össze, amely petíciót többek között Brian Eno, Chris Liebing és Charlotte de Witte is aláírt.

És ha már itt tartunk: a végtelen érzékenységünkben, hogy még a végén megsérül Mahmúd bácsi hite, meg amúgy is minek mentek oda tuctucolni, ha tudták, hogy ott nem divat az elektromos zene: a techno véletlenül nem Isten zenéje azáltal, hogy az ő nagyobb dicsőségére teremtett emberek hozzák azt létre? Meg amúgy mi a bánat történik, ha ott, ahonnan elvitték Sama-t, zene szól és emberek táncolnak? Kikel Mózes a sírból? Vagy még a végén lesz 30 fiatal, akik jól érzik magukat két rakétakonfliktus között?

Baromi jó lenne, ha a technóból nem csak annyit értenénk meg, hogy jól be lehet pakolni a veretikült erre a zenére, ugyanis

a techno elsősorban igenis politikai töltetű, lázadó zene. Mindig is az volt.

Az volt Detroitban és most is az Grúziában, Ukrajnában, vagy épp Palesztinában. Akik pedig ezzel a szubkultúrával azonosítják magukat, azoknak tán érdemes lenne utánanézni a műfaj történelmének, mielőtt még úgy éreznék magukat, mint egyszeri melegjogi aktivista a Magyar Szigeten, fordított esetben.

Olvasnál még Ágoston Dánieltől? Itt megteheted! Vitáznál vele? Írj!

FOTÓ: Gwael Desbont. Sama / Facebook

 
Ágoston Dániel
Ágoston Dániel az Azonnali újságírója

Podcast, techno, divat, publicisztika.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek