Palackozott szenteltvízzel védekeznek a vírus ellen a romániai ortodoxok

2021.01.04. 09:43

A koronavírus-járvány miatt idén csak az egészségügyi előírások betartásával lehet majd részt venni a vízkereszti ünnepen. A Román Ortodox Egyház innovál: előre lepalackozzák a szenteltvizet, hogy mérsékeljék a vírus terjedésének kockázatát.

Palackozott szenteltvízzel védekeznek a vírus ellen a romániai ortodoxok

A román társadalomnak, mint Európa egyik legvallásosabb társadalmának az egyházi ünnepek kiemelt fontosságúak. Egy 2019-ben elvégzett közvélemény-kutatás szerint a románok 55 százaléka bizonyult mélyen vallásosnak. A Román Ortodox Egyháznak (BOR) rendkívül magas befolyása van az állami intézményekre is, a mindenkori román kormány pedig – pártállástól függetlenül – mindig igyekszik vele jó kapcsolatot ápolni.

A koronavírus-járvány során számos botrány övezte már az egyházat:

például a járvány elején egyetlen kanálból áldoztattak végig többszáz hívőt, a moldvai jászvásáron a Szent Piroska napján tartott zarándoklat során káoszba fulladtak a járványügyi intézkedések, a Román Ortodox Egyház renitenskedő konstancai érseke, Teodosie pedig annak ellenére tartott búcsút, hogy azt az állami hatóságok nem engedélyezték neki. Teodosie még frappásan azt is nyilatkozta a mise után, hogy

aki meghal a koronavírus következtében, az úgyis istenhez kerül.

Ezzel szemben a bukaresti egyházi központ (a pátriárkhátus) már régóta mérsékeltebb álláspontot tanúsít, és igyekszik követni az állam egészségügyi előírásait. Ennek értelmében vízkereszt ünnepére – amikor az istentiszteleten való részvétel mellett az ortodoxok a keresztért vízbe is ugranak – a hívőknek előre meghatározott útvonal mentén, egy és fél méter távolságot betartva egymás között, valamint kötelező maszkviselet mellett lehet csak bemenni a pátriárkhátus székhelyére.

Azonban a korábbi évek gyakorlatával szemben a hatalmas csöbrökben levő szenteltvizet idén felváltja majd az előre palackozott, literes szenteltvíz.

A cél az, hogy a szokásos tömegnyomort megelőzzék, és hogy a hívők ne egymás hegyén-hátán igyekezzenek a magukkal hozott üvegeket szenteltvízzel megtölteni. Az állammal kötött kompromisszum eredményeként Romániában az egyházi szertartások, így a szentmisék és istentiszteletek bizonyos korlátozások mellett engedélyezve vannak, de a nagy tömegeket vonzó búcsúk megrendezéséhez nem járulnak hozzá a hatóságok.

A Román Ortodox Egyház a hétfőn kezdődő tömeges oltási kampánnyal kapcsolatban is mérsékeltebb hangnemet ütött meg. Eszerint

az egyház nem ellenzi az oltást,

azonban hangsúlyozzák, hogy annak egyéni döntésen kell alapulnia, nem lehet kötelező jellegű.

NYITÓKÉP: Libertatea / Facebook

Antal Róbert-István
Antal Róbert-István az Azonnali újságírója

Történész, az erdélyi baloldal kutatója. Bármilyen furcsa, de szereti a románokat.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek