„Szia, Anna!” – Véget ért Ceglédi Zoltán munkaszerződése a Momentum EP-képviselőjével

Szerző: Varsányi Bence
2021.01.04. 11:55

A publicista egy Donáth Annát méltató cikkel búcsúzott volt főnökétől, és arra is rájött, hogy ha legközelebb hasonló munkát vállal, akkor vagy visszavonul a közélettől, vagy politikai szóvivővé válik.

„Szia, Anna!” – Véget ért Ceglédi Zoltán munkaszerződése a Momentum EP-képviselőjével

Ceglédi Zoltán politikai elemző-publicista-humorista hétfő reggel saját honlapján jelentette be, hogy lejárt a munkaszerződése Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője helyi asszisztenseként.

Mint október végén az Azonnalinál is megírtuk (majd a többi magyar EP-képviselő „bedolgozóinak” is utánanéztünk),

Ceglédi 2020 január eleje óta dolgozott Donáth asszisztenseként, de munkaviszonyát sehol nem jelentette be nyilvánosan

– ez csak akkor lett ismert a közvélemény számára, amikor a kapcsolatot a 444 kiszúrta az EP-képviselő honlapján. Mivel Ceglédi állandó vendége az ATV stúdiójának, rendszeresen publikál a HVG-ben és a Jelenben, napi szinten posztol a közösségi médiára és saját honlapjára politikai véleményt, illetve standup-estjein is véleményezi a politikát, sokak számára visszás volt, hogy úgy „dolgozik be” a politikába, hogy erről nem tájékoztatja az olvasóit.

Ceglédi egyéves, határozott idejű szerződéssel dolgozott, kommunikációs tervezést végzett az EP-képviselői munka magyarországi bemutatására, illetve szöveget írt, kampányötleteket talált ki, stratégiai tanácsokat adott, politikai napirendet elemzett, tehát klasszikus tanácsadói feladatokat látott el Donáth csapatában.

Munkáját havi bruttó 865 ezer forintért végezte, amit nem a párttól, hanem közvetlenül Donáth Anna EP-képviselői keretéből kapott.

Ceglédi most „Szia, Anna!” című írásában búcsúzott a határozott idejű munkájától és Donáthtól, amiben kiemelte, hogy az „új, önálló politikai közösség erősítése mellett” az EP-képviselő személye miatt vállalta el a munkát, ezt pedig kilenc olyan fotóval illusztrálta, amiken Donáth választópolgárokkal beszélget mosolyogva. Volt kollégája szerint Donáthnak pont ez az erőssége, és Orbán Viktort is ezen a terepen lehetne kihívni, mert a miniszterelnök nem találkozik az emberekkel.

Ceglédi kitért arra is, hogy habár az EP-képviselő nem készült arra, hogy kijut Brüsszelbe, mára az egyik legfontosabb magyar politikussá vált.

Ennek okai a volt asszisztense szerint a jó témaválasztás („EU-s pénzt csak kórházra, iskolára és munkahelyre”, antikorrupció és jogállamiság), a közösségi média tudatos használata, hogy az előállított tartalmak reakciót váltottak ki, és hogy nem vállalt be bármit „a pillanat bűvöletében”. Az írásban megemlíti továbbá, hogy „a NER tíz éve alatt Donáth Anna volt az első olyan ellenzéki politikus, akit az aktuális fideszes igazságügyi miniszter vitára hívott”.

Ceglédi a cikk végén levonja a saját tanulságát is, konkrétan, hogy „így, ilyen munkát” már nem végezhet.

Ennek okaként azt jelöli meg, hogy nem tud „egyszerre versenyző és edző lenni”, és hogy ha a munkaviszonya elején bejelentette volna új munkáját, akkor sem mehetett volna minden rendben, mert közszereplői megszólalásait Donáthon kérték volna számon, így fölösleges támadási felületet adott volna. Továbbá a munkaviszonya folyamatos önvizsgálatra késztetné, hogy amit mond vagy ír, nem hozza-e kellemetlen helyzetbe az EP-képviselőt.

A munkaviszonya kiderülésekor az őt ért kritikákra is reagál Ceglédi:

„Vicces volt, mikor a fideszesek megütközve nézték, hogy nem férnek oda hozzám cipőzni, mivel az Egyesült Ellenzék sajtója lincsel épp.”

A cikk konklúziója egyértelmű: a jövőben ilyen politikai munkát kétféle módon lehet csak vállalni: vagy felfüggeszti ideiglenesen a közszereplői profilját, vagy „kiáll a függöny elé” és szóvivő lesz, a közszereplői profilját is „fellogózva”.

A cikk befejező részében Ceglédi kitér arra is, hogy Donáth Anna mennyire jó miniszterelnök-jelölt lett volna 2022-ben, de a momentum tavalyi tisztújítója után, amikor az EP-képviselő kikerült az elnökségből, már elengedte, hogy az indulásról győzködje. Ekkor szembesült ugyanis azzal, hogy Donáthot „nem lehet odatenni az összellenzék elé, hogy »na, nekünk nem volt elég jó még hetediknek sem, de ti szavazzátok meg a lista élére«”, illetve hogy a Momentum „már nem teljesen ugyanazt gondolja a történelmi feladatáról, helyzetéről és a vezetőiről, mint az EP-választás után”.

„Anna tisztessége nagyobb, mint az ambíciója – és a Momentum is változik” – írja Ceglédi, majd hozzáteszi, hogy „míg vannak a politikában olyanok, akik a meglévő pozícióban ülve mindig cáfolják, hogy másik posztra lőnek, majd »engedve a nyomásnak, feláldozzák magukat« (tipp: rövidesen megint láthatunk ilyet), addig

Anna tényleg komolyan gondolja, hogy végigtolja az EP-mandátumát 2024-ig”.

NYITÓKÉP: Comedy Central Magyarország / YouTube

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek