Fideszes megyeelnök: Nyugat-Európa elmaradott, mert több királyság is van ott

Szerző: Bukovics Martin
2021.01.02. 15:10

A viszonyok feudálisak, az állampolgárok alattvalók, Emmanuel Macronnal pedig az is baj, hogy Andorra hercege.

Fideszes megyeelnök: Nyugat-Európa elmaradott, mert több királyság is van ott

A fideszes mainstreamtől eltérően önálló gondolatot is tartalmazó interjút adott Németh Zoltán győri fideszes politikus (a címlapképen jobbra) még decemberben, hogy az EU-s költségvetés elleni orbáni vétót elmagyarázza Győr-Moson-Sopron megye kisebb városokban és falvakban lakó polgárainak – sajnos csak most vettük észre.

Az 1990 óta Fidesz-tag, környezetmérnök Némethről azt kell tudni, hogy 2006-2010 között Győr alpolgármestere volt, aztán parkolópályára került, és a városi politizálásról kicsit nagyobbra váltott. 2014 óta vezeti a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlést, és mint azt a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat lapja, a diszkréten narancssárga fejléccel megjelenő, már a nevében is helyesírási hibát elkövető Nyugat-Hírmondó írja: lényegében ő a megye elnöke.

Noha a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlésnek azon kívül, hogy Győrben van a székhelye a városházával szemközti megyeházán, nincs teendője a két megyei jogú város, Győr és Sopron ügyeivel, az Ugytudjuk.hu értesülései szerint Németh olyan tárgyalásokon is jelen van a szintén fideszes Dézsi Csaba András vezette győri városházán, amelyeken nem feltétlenül kéne ülnie, illetve – mint írják – befolyása van városi ügyekre és a megyeszékhellyel kapcsolatos pályázatokra is.

Németh az interjút a Nyugat-Hírmondónak, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat 170 ezer példányban megjelenő, a megyebeli fideszeseket népszerűsítő, a postaládákba ingyen bedobált lapjának adta, többek közt olyan gondolatokkal alátámasztva a kormány EU-ügyi irányvonalát, hogy

az EU olyan, mint egy közös bográcsozás.

A jogállamisági vita az életrajza szerint EU-s közigazgatási képzésen is részt vett politikus szerint arról szól, hogy miután mindenki maga hozta az alapanyagokat és közösen megfőzték az ételt, lennének, akik utólag meg akarnák határozni, hogy bizonyos résztvevők, például a bajszosok ne kaphassanak az ételből. Azt is hozzátette, hogy valójában arról van szó, hogy a liberális politikusok „mondvacsinált ürügyekkel” tarthassák vissza az országnak járó EU-s pénzeket. (Hogy valójában miről szól a jogállamisági mechanizmus, arról itt írtunk részletesen.)

A VERETES GONDOLATOK CÍMLAPOT ÉRTEK. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN / AZONNALI

De az igazi gyomrost a nyugat-európaiaknak nem ezzel adja Németh. Igazi baloldali, monarchiaellenes gondolatmenettel érvel amellett, hogy a rendszerváltáskor Habsburg Ottó helyett még Pozsgay Imrén is elgondolkozó, végül Göncz Árpádot államfővé megtevő Magyarország miért különb a kontinens nyugati felénél:

„Magyarország államformája köztársaság, a népképviselet legfőbb szerve az Országgyűlés, államfője pedig a köztársasági elnök. Nem kell messzire mennünk olyan EU-s tagállamokért, ahol még mindig feudális viszonyok működnek: királyság vagy monarchia (ld. Spanyolország, Dánia, Hollandia, Svédország vagy Belgium.)”

Noha környezetmérnökként nyilván nem erőssége az alkotmányjog, Némethtől azt is megtudtuk, hogy mi az oka annak, hogy nem szívesen lenne holland vagy spanyol:

„S tudjuk, a királyságban van uralkodó, az állampolgárok pedig tulajdonképpen alattvalók. Gondoljunk csak bele, hogy ezek az elmaradott berendezkedésű országok oktatnak ki bennünket a korszerű demokráciáról.”

Belgiumot egyetlen mondattal intézi el a megyeelnök:

„Sokat elmond a hazánkat érő bírálatokról egyébként az is, hogy épp abban az országban is a király az államfő, ahol az Európai Unió legfőbb szervei működnek.”

De a francia elnöknek is kijut a jakobinus dühből:

„De demokráciákban is találunk komoly eltéréseket. Franciaországban Emmanuel Macron köztársasági elnöknek – aki mellesleg Andorra hercege is – egy személyben normál esetben is sokkal nagyobb hatalma van, mint veszélyhelyzet idején rendkívüli felhatalmazással az egész magyar kormánynak.”

Németh „alkotmányjogi elemzéséhez” a tényszerűség kedvéért érdemes két dolgot hozzátenni: 

+ Nem az határozza meg, hogy egy ország demokrácia-e, hogy az államfőt királynak vagy köztársasági elnöknek hívják, hanem az, hogy rendszeres, titkos és egyenlő választójogon alapuló tiszta választásokon esélyük van-e az állampolgároknak a kormányt leváltaniuk.

+ Egy ország pedig nem attól lesz feudális, hogy királya van, hanem attól, hogy a politikai vezetők egyedi közbenjárásra oldják csak meg egyes kiválasztottak bajos ügyeit.

FRISSÍTÉS (január 3.): Németh Zoltán reagált a cikkünkre, és ezalapján kiderült: a politikus Nyugat-Európa királyságait feudalistázó gondolatai először egy véleménycikkében jelentek meg, amiért közpénzből még fizetett is, ebből csinált később „interjút” a megye saját lapja.

CÍMLAPFOTÓ: Németh Zoltán Facebook-oldala

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek