Kilenc politikus, akiről 2020-ban hallottál először, de idén még többet fogsz

2020-ban még nem is nagyon ismerted a nevét – a jövő azonban az övé. Az Azonnali mutat neked kilenc olyan politikust, közéleti embert, akiről 2021-ben még biztosan hallani fogsz.

9. Ralph Brinkhaus

A Merkel utáni korszak már 2018 őszén megnyílt, amikor a CDU/CSU Bundestag-frakciója szembehelyezkedett Angela Merkel addigi hű szövetségesével, Volker Kauderrel, és ellenében az addig a német közéletben is kevéssé ismert Raplh Brinkhaust választotta meg vezetőjének. Hogy ez mekkora pofon volt Merkelnek, mutatja:

A CDU-nak igazi vezetőt nem sikerült azóta se találnia, a 2018-ban elnökké választott Annegrett Kramp-Karrenbauer alig egy évig tartott ki, idén már bejelentette visszalépését, ez azonban a kínai koronavírus miatt elhúzódik, a CDU új elnökét – Armin Laschet, Norbert Röttgen és Friedrich Merz közül – 2021-ben választják csak meg.

2021-ben még inkább felértékelődhet azok szerepe, akik már a posztmerkeli CDU arcai. Brinkhaus pedig éppen ezek közé tartozik. A politikus már eddig is a nagykoalíciós jobbközép-szociáldemokrata berlini kormány erős kritikusaként, ellenpólusaként erősítette meg a CDU/CSU frakciót, nem bólint már mindenre rá, több tájékoztatást, parlamenti döntést szorgalmaz. Hogy ki mellett áll a CDU elnöki versenyében, nem tudni. De nem csodálkoznánk, ha az 58 éves, gyakorló katolikus kelet-vesztfáliai politikus nevét 2021-ben Németország határain kívül is egyre többen megismernék.

8. Christoph Wiederkehr

2020-ban véget ért egy tízéves korszak Bécsben: az új szociáldemokrata polgármester, Michael Ludwig – aki októberben 40 százalék fölé repítette megint „a vörösöket” Bécsben – nem folytatta elődje, Michael Häupl koalícióját a Zöldekkel, akikkel főleg a közlekedéspolitikában alakultak ki éles vitái. Helyükre a kisebb és ezért talán könnyebben kezelhetőbb liberálisokat, a NEOS-t vette be. A párt azon jómódú bécsi polgárság pártja, amelynek a Néppárt (ÖVP) nem eléggé nagyvilági és liberális, a Zöldek meg túl hippik.

A NEOS a bécsi kormányzati részvétellel hatalmas lehetőséget nyer: Salzburg tartomány után ez a második tartomány, ahol kormányozhatnak, és hát Bécsben hatalmon lenni mindig nagyobb médiafigyelmet jelent.

A siker a 2020-ig teljességgel ismeretlen Christoph Wiederkehrnek köszönhető, aki nemcsak hét százalék felett stabilizálta a liberális pártot, de ügyesen elhagyta a kampányban is már azon témákat, amelyekért a NEOS-t sokan bírálták, és amivel a szocdemekkel való együttműködés nem is lett volna lehetséges (a lakásállomány privatizációja például). Wiederkehr ehelyett már a kampányban felajánlkozott a szocdemeknek ellenzékből, Ludwig pedig – aki ezzel még hangsúlyosabbá teheti, hogy új korszakot nyithat elődje után – kapva kapott az alkalmon a választások után. Wiederkehr polgármester-helyettes lett, és a NEOS megkapta azt az oktatásügyet, ami olyasmi házitéma liberáliséknál, mint a közlekedéspolitika a Zöldeknél – azzal a különbséggel, hogy az oktatás területén Wiederkehr nem fogja kiborítani Ludwigot, mint a Zöldek tették a közlekedéspolitikájukkal.

Ráadásul a NEOS Bécsben azon szocdemekkel kormányoz együtt, akikkel szövetségi szinten közösen ül ellenzékben. Azaz a bécsi modell egyrészről az eddigi vörös-zöld helyett egy szociálliberális alternatívát készíthet elő, másrészről ennek révén Wiederkehr az egész NEOS-t – amelyet eredetileg kiábrándult ÖVP-sek alapítottak – balrább tolhatja.

7. Kamala Harris

Az USA első női alelnöke, aki identitáspolitikailag annyira tökéletes (afroamerikai és indiai származás egyszerre), férje pedig zsidó (azaz az első zsidó alelnökférj lesz ő), hogy el is felejteti: Harris elég rendpárti ügyész volt egykoron Kaliforniában. A demokratákon belüli előválasztáson Joe Bidennel együtt a párt jobboldalát jelenítette meg. Azzal, hogy Biden őt választotta alelnökjelöltjének, a párt progresszív vonalát – a szociálissal szemben – erősítette meg.

akkor pedig adja magát, hogy 2024-ben a demokraták jelöltje Harris legyen. (Ha pedig Bidennel történne valami elnöksége alatt, eleve Harris lép elő elnökként az alkotmány értelmében.) Hogy Harris milyen irányba pozicionálja magát – és egyáltalán az, hogy hangsúlyosabb szerepet visz-e majd, mint az eddigi alelnökök, akik ritkán léptek ki az elnökök árnyékából –, 2021-ben eldől majd.

6. Carlo Calenda

A politikust egyetlen olasznak se kell bemutatni (a magyaroknak azért igen), elvégre a liberális balközépen 2013 óta jelen van, amikor az egykori menedzser a Mario Monti-féle, liberális Polgári Választás listáján indult el. Mandátumot nem szerzett, de miniszter lett: a baloldali Enrico Letta, majd az őt megpuccsoló Matteo Renzi kormányában a most 47 éves Calenda gazdasági fejlődési miniszter volt, ahol konzervatív gazdaságpolitikát vitt.

2019-ben a Demokrata Párt (PD) északkeleti listájáról bekerült az Európai Parlamentbe, de már a kampány során is elmondta: a balközépnek inkább liberális és jobbközép irányba kell nyitnia, nem tudhat ugyanis csak balról többséget szerezni. Ennek érdekében ott is hagyta a Demokratákat, és Azzione néven hozott létre új szociálliberális pártot, amely bár kicsi maradt, de már most leelőzi a szintén PD-szakadár Renzi Italia Viva pártját.

Calenda sok tekintetben az, ami a magyar balközépen Bajnai Gordon volt: határozottan szociálliberális irányvonal, gazdasági jobboldaliság és egyfajta csodavárás lengi körül. Calenda a nagy visszatérését Rómában képzeli el, ott szeretne 2021-ben a baloldali, liberális és zöld pártok közös polgármester-jelöltjeként elindulni Virginia Raggi ötcsillagos polgármesterrel szemben. Bár a Demokraták között még nem osztatlan az öröm, hogy a liberális Calenda mögé kéne beállniuk.

azaz a Demokratáknak liberálisabb irányba kéne elmozdulniuk, és egyfajta nagykoalíciót kötniük a jobbközéppel, azaz elsősorban a Salvini-féle Lega szerinte „komoly és használható“ szárnyával, azaz a Luca Zaia – 2020-ban több, mint 70 százalékkal ismét venetói régióelnökké választott legás politikus – körüli körrel. Calenda olyan politikus lehet, aki ezen jobbközépnek – Berlusconitól Zaiaig – elfogadható lehet. Nem is római polgármesterként, hanem egyenesen akár olasz miniszterelnökként!

5. Petr Fiala

Csehországban 2020 végén összeállt a mérsékelt konzervatív-szabadelvű jobbközép három legfontosabb pártja: az EU-kritikus, liberális és atlantista Polgári Demokraták (ODS), a klerikális, EU-párti Kereszténydemokraták (KDU-ČSL) és a mérsékelt konzervatív TOP 09, Karel Schwarzenberg pártja (bár már nem ő az elnök).

Az ODS egykoron Václav Klaus pártja volt, ennek megfelelően neoliberalizmus és nacionalizmus jellemezte, azonban Klaus már államfői ideje alatt eltávolodott a cseh MDF-ként leírható egykori rendszerváltó párttól. Fiának, Václav Klaus Juniornak nem sikerült azonban teljesen megszereznie a pártot, a politikust EU-ellenessége miatt 2019-ben ki is zárták az ODS-ből (most Trikolóra néven szervez egy kis szélsőjobboldali pártot), a párt elnöke pedig az ODS mérsékelt szárnyáról Petr Fiala lett. Az 56 éves egyetemi tanár az ODS-t egyértelműen jobboldali liberális pártként pozicionálta, nemet mondott Andrej Babiš meghívására, azaz inkább az ellenzékben szervezte a jobboldali alternatívát a populista prágai kormánnyal szemben.

Az ODS az Európai Parlamentben a Néppárttól jobbrább ül, a Konzervatívok és Reformerek között, de az ODS semmiképpen sem írható le „cseh Fideszként“, a párt ugyanis egyrészről határozottan liberális gazdaságpolitikát követ, másrészről elkötelezett az euroatlanti integráció mellett. Fiala révén az ODS nagyon közel került a többi kisebb jobboldali cseh párthoz. Azzal, hogy velük 2020-ban megállapodott,

(a negyedik jobbközép párt, a regionalista STAN megmaradt önállóan). Az ODS, a KDU-ČSL és a TOP09 pedig eldöntötte: a 2021-es csehországi parlamenti választásokon Petr Fiala ODS-elnök lesz a közös miniszterelnök-jelöltjük. Mivel az új jobbközép számos kérdésben közel áll a Kalózokhoz, nem kizárt, hogy akár éppen Fialának sikerülhet egy jobbközép-liberális kormánnyal leváltani Babiš „zombikoalícióját”, amit az ANO mellett a szocdemek és a kommunisták támogatnak. De egyvalamit már elért Fiala: az ODS-t ismét (politikailag és matematikailag is) komolyan vehető alternatívává tette.

4. Janine Wissler

A német szélsőbaloldali Die Linke elvileg 2020-ben választott volna elnököt, miután a két társelnök – Katja Kippling és Bernd Riexinger – bejelentették: nem indulnak újra. A pártnak, amelytől szövetségi szinten a szocdemek és a Zöldek is eddig mindig elzárkóztak, el kell döntenie: elég-e neki az ellenzékiség, vagy képes engedni a programjából, hogy 2021 őszén egy szocdem-zöld-kommunista szövetség valós alternatíva lehessen. Tartományi szinten több helyen is már részei a kormányoknak, Türingiában még miniszterelnököt is adnak, és ahol kormányoznak, alapvetően egy hagyományos szocdem agendát visznek, sehol sem kiáltották még ki a tanácsköztársaságot.

A pártnak – amelyet alkotmányellenes nézetei miatt a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal meg is figyel (ebben a figyelemben jelenleg még az AfD sem részesül, azaz ma hivatalosan a Die Linke veszélyesebb pártnak számít, mint az AfD) – számos kérdésben kell engednie, ha azt akarja, hogy az SPD és a Zöldek egyáltalán tárgyalni leüljenek vele. Főleg a külpolitikában vannak a Linkének meredek kérései: feloszlatnák a NATO-t és Oroszországgal kötnének új katonai szövetséget. Ez az SPD nagyrésze számára is no go, a Zöldeknek pedig nem is lenne tárgyalási alap egy ilyen követelés. Éppen ezért a párt mérsékeltjei – például az egykori keletnémet kommunista ügyvéd, Gregor Gysi, aki 2005-ben létrehozta az utdódpárt PDS-ből a Linkét – azt szeretnék, ha engednének a párt radikálisai.

A „rablóból lesz a legjobb pandúr” elv alapján talán ezt éppen azon Janine Wissler tudja megvalósítani, akinek jó esélye van 2021-ben a párt egyik társelnökévé válnia. A frankfurti politikus – akinek egy nagy nyugatnémet tartományban, Hessenben sikerült a Linkét 6-7 százalékos erőként stabilizálnia – maga a szélsőbal legszéléről jön, egyik alapítója volt a trockista-forradalmi Marx21 think tanknek. Innen azonban most már kilépett, és azt hangsúlyozza: a Die Linkének nem elég beszélnie, hanem cselekednie kell, ezt pedig kormányon tudja elérni. Ahhoz pedig kellenek a kompromisszumok.

Bár a Zöldeknek talán még ekkor is jobban tetszhet egy koalíció a CDU/CSU-val.

3. Bettina Jarasch

2021-ben nemcsak Merkel lép háttérbe, de a Berlin várost (és tartományt) 2014 óta irányító, szocdem Michael Müller is. Hogy a „Vörös Városházára” – amit nem politikai okokból, hanem tényleg vörös színe miatt neveznek így – ismét egy vörös tud-e beköltözni, felettébb kérdéses, az SPD ugyanis már csak a harmadik helyen áll a közvélemény-kutatásokban.

Ha ezeknek hinni lehet, a német főváros élén 2021-től egy zöld politikus állhat: az augsburgi születésű Bettina Jarasch jelöltségét az ökopárt berlini két társelnöke is támogatja, ráadásul éppen a párt jó eredményei miatt ez nemcsak listavezetést jelent Jaraschnak, de azt is, hogy ő lehet Berlin polgármestere – vélhetően egy zöld-piros-vörös koalíció élén a szocdemekkel és a linkésekkel.

Miközben a berlini Zöldek a párt fő irányvonalától mindig balrább állnak, Jarasch kifejezetten a párton belüli jobbközéphez tartozik, és számos tekintetben kilóg a berlini Zöldek közül: például gyakorló katolikus egy olyan városban, ahol a lakosság kétharmada ateista (vagy legalábbis nem tartozik egyetlen felekezethez sem), Jarasch

akiknek az országos Zöldek irányvonala már eddig is tetszhetett, de a berlini még túl balosnak tűnhet.

2. Pierre de Villiers

A 2021-es év Franciaországban már arról fog szólni, hogy a pártok, a „táborok” készülnek a 2022 tavaszi elnökválasztásra. Emmanuel Macronon, a szélsőjobboldali Marine Le Penen és a balnacionalista Jean-Luc Mélenchonon kívül a jelöltekről egyelőre nem tudni sokat, márpedig azért érdekes lehet, lesz-e egy közös balos jelölt; ki lesz a szétesett jobbközép jelöltje, esetleg végleg beállnak Macron mögé. Ami azonban érdekes – és egyben a francia társadalmi gondoknak is egyfajta lenyomata –, hogy 

Pierre de Villiers egy régi francia arisztokrata családból származik, családja a mindenkori francia állam szolgálója volt. Testvére talán ismertebb: Philippe de Villiers például jó eséllyel jelölt lesz 2022-ben, ő ugyanis egy konzervatív szélsőjobboldali agendával – amely a lepenizmust mindig is kicsit prolisnak tartotta – szokott elindulni. De most úgy néz ki: öccse, Pierre jelentkezhet be. Pierre de Villiers 2017-ig a francia hadsereg főparancsnoka volt, de Macron elnökkel való vitája után lemondott – ez értelemszerűen főleg a Macrontól jobbra álló szavazók között növelte a tekintélyét. Pierre de Villiers mélyen vallásos katolikus, hat gyerek apja, de közben a francia állameszme – a gaulleizmus – hű képviselője. És ne feledjük: De Gaulle is katonaruhában lett francia elnök.

Főleg a katolikus szélsőjobboldal hetilapja, a Valeurs actuelles szeretné nagyon, ha Pierre de Villiers elindulna, nekik ugyanis Marine Le Pen már túl laicista, világi.

A 2017-ben a konzervatív Fillonra szavazók 41 százaléka kész lenne ikszelni őt – ez még nem is annyira meglepő. De Marine Le Pen kifejezetten tarthat tőle, ugyanis minden harmadik lepenista kész lenne a tábornokra átszavazni, aki még a balnacionalista Mélenchon híveinek 15 százaléka számára is elfogadható jelölt lenne. A macronisták 12 százaléka is a tábornokot ikszelné, ha rajta lesz a szavazólapon.

Hogy az egész közvélemény-kutatás csak a 2020-ban megjelent (harmadik) könyvének promóciója volt-e, vagy tényleg számolni kell egy katonával a 2022-es francia elnökválasztás esélyes jelöltjei között, idén el fog dőlni.

1. Ou Hongyi

Ha a 2019-es év Greta Thurnbergé volt, a 2020-asban pedig Kína – nem utolsósorban a vírusával – sikeresen vette át a tematizációt,

A 17 éves kínai lány már 2019-ben rácsatlakozott abban a kommunista Kínában a Thurnberg-féle klímatüntetési hullámra, amely egyrészről ipari növekedését köszönheti nagyban a környezetszennyezésnek, másrészről ahol nem szokás szeretni az alulról jövő, kritikusnak számító mozgalmakat. Mégis: ezreket tudott megmozgatni, számos kínai városban is zajlottak Fridays for Future-tüntetések. Sőt, még valamiféle sikert is elértek azzal, hogy Xi Jinping bejelentette:

Ez Ou Hongyinak kicsit távolinak tűnik, de az látható, hogy a zöld gondolat még a kommunista Kínában is megjelent – azaz 2021-ben, ha a világ nyugati félteke még mindig a vírussal küzd (ezért Greta se fog kapni akkora figyelmet, mint 2019-ben), akár éppen ő léphet elő a fiatal zöldmozgalom új arcaként.