Ha már utazni nem lehet, elhozzuk neked a romániai decembert

Miért öltöznek be medvejelmezbe, miért ugranak jéghideg vízbe egy kereszt után, illetve miért utánozzák a kecskét? Mutatjuk a magyar szemmel legérthetetlenebb romániai téli népszokásokat, és meg is magyarázzuk őket!

A román társadalom nemcsak Európa egyik legvallásosabbja, hanem egyben az egyik legtradicionálisabb is. Éppen ezért a román vidéken még ma is élnek azok a népszokások, amelyek eredete valahol a ködös múltba – a köréjük épített modern mitológia szerint a dák időkbe – veszik. Az adventi időszak, a karácsony, az újév egészen vízkeresztig egészen mozgalmas időszak a román néphagyományok szempontjából. Ez – a magyar paraszti hagyományhoz hasonlóan – a premodern román társadalom hétköznapjai miatt alakult így. Ebben az időszakban ugyanis

Hasonlóan a magyar népi kultúrához, a november 30. (Szent András napja) és a farsang közötti időt zenés, táncos események és vallási ünnepek határozták meg.

Kántálás vs harsogtatás

A legelterjedtebb népszokás hasonló a magyar kántálás hagyományához: a románoknál is megtalálható ugyanez, colinde (éneklés) névvel. A lényeg ugyanaz, mint

A colindák számos alcsoportra oszthatók, lényege azonban mindegyiknek ugyanaz: a verses éneklés, amellyel a jókívánságokat, illetve az ünnep vallásos üzenetét közvetítik a meglátogatott háztartások felé. A sorcova leginkább gyerekek által űzött népszokás, legtöbbször újév napján szokták énekelni. Lényege, hogy egy faágat papírvirágokkal díszítenek, és verses ritmusban kívánnak szerencsés, gazdag új esztendőt.

Hasonló a sorcovához a plugușor (vagyis ekécske) is. Itt már nemcsak gyerekek, hanem kamaszok, sőt: idősek is részt vehetnek a játékban. Lényege hasonlít a sorcovához, viszont a kellékek különböznek. Énekes versben ugyancsak jó szerencsét, bőséget, jó termést kívánnak a felkeresett háztartás számára, viszont

Az ostoros játék kultúrákon átívelő népszokás, ugyanis a magyar nyelvű gyimesi csángóknál is megtalálható. A csángók által lakott Gyimesek vidékén a helyi népszokásokon is meglátszik, hogy a román és a magyar kultúra hogyan keveredik itt.

Karácsony és újév között viszont a románoknál számtalan, a magyarok számára idegen népszokás is megjelenik.

A leginkább karácsonyi üzenettel és vallási töltettel bíró román népszokás a csillaghordozás. A népszokás a Jézus születéséről szóló bibliai történet köré épül fel. Gyerekek egy fapálcán csillagot hordoznak, és a három napkeleti bölcshöz – akikett a csillag vezetett Jézushoz – hasonlóan házról házra versben mesélik el Jézus születését.

Jelmezes furcsaságok

Egészen idegen viszont a medvetánc (jocul ursului). A népszokás lényege: egészen a 20. század közepéig vándor cigányok valódi medvéket táncoltattak végig egy-egy településen. A népszokás végül olyan módon alakult át, hogy mostanság inkább emberek bújnak medvebőrökbe és az állat lomha mozdulatait utánozzák. Közben más jelmezekbe bújt (katona, boszorkány, cigány) emberek kísérik a „medvéket”, dobbal és kürtökkel.

Ezt a népi tudást eleveníti fel a medvetánc.

A medvetánc köré egész fesztiválokat is szerveztek, legismertebb a Keleti-Kárpátok keleti lejtőin – Gyimestől és az ezeréves magyar határtól mintegy 30-50 kilométerrel keletre – fekvő Dormánfalva (Dărmănești) és Kománfalva (Comănești) fesztiválja. Itt január első hetében a szomszédos falvak összes „medvésze” összegyűlik, és megmutatják tudásukat.

A medvéseket egyébként néha a romániai vonatokon is látni. Például a Jászvásár (Iași) és Csíkszereda közötti személyvonaton a két ünnep között könnyen előfordulhat, hogy az utazó medvésekbe botlik.

A medvetánc vidékről vidékre változó. Az észak-romániai Bukovina egyik településén a medve brummogását utánozó néptánc is dívik, lényege azonban a Tatros-folyó parti települések medvetáncának felel meg: összeesés, majd feltámadás.

A medvetánchoz nagyon hasonló a kecsketánc (jocul caprei) is. A népszokás lényege körülbelül ugyanaz, mint a medvésnek. Egy felnőtt férfi egy pokrócba bújik, egy faszerkezet segítségével pedig egy faragott kecskefejet tart, és a kecske rágását és mekegését utánozza.

A kecske „tánca” közben a csoport énekel és házról házra jár, és az újévre jókívánságokat, boldogságot, bőséges termést, vidámságot kíván.

A téli ünnepi ciklus utolsó alkalma a vízkeresztet követő, Szent János-napi (január 7.) népszokás, a vízbeugrás a keresztért. Ekkor az ortodox pópa vallásos szertartás mellett egy keresztet dob bele a Dunába vagy a Fekete-tengerbe, vállalkozó kedvű fiatal férfiak pedig utánaugranak és visszahozzák azt. A néphagyomány szerint az, aki kifogja a keresztet az újévben szerencsés lesz, vagyona gyarapodik, ha pedig nem nős, akkor feleséget is talál magának. Ezt a népszokást leginkább a román alföldön, a nagy folyók környékén és a Fekete-tenger partján űzik. Ortodox hagyomány, ezért nemcsak a románoknál, hanem az ukránoknál és az oroszoknál is megtalálható.

A hegyvidéken – így például az Erdély és Moldva határán fekvő Gyimesbükkben – ekkor az ortodox közösség kivonul a folyó partjára, a pópa pedig csak megszenteli a folyót (nincs vízbeugrás), hogy idén ne legyen árvíz és természeti katasztrófa.

NYITÓKÉP: Mstyslav Chernov / Wikimedia Commons