Teljes kudarcba fulladt a felvidéki magyar pártok összefogási kísérlete

Szerző: Renczes Ágoston
2020.12.16. 13:48

A felvidéki magyar pártok, ha összefogásról van szó, nem sokkal ügyesebbek, mint a magyar ellenzék 2018-ban: a hónapok óta tárgyaló három párt szerdára meghirdetett közös sajtótájékoztatóját az MKP és a Most-Híd tartotta meg az Összefogás nélkül. Mózes Szabolcs Összefogás-elnök SMS-ben értesült a sajtótájékoztató reggelén, hogy rá nem lesz szükség, de azért ott volt.

Teljes kudarcba fulladt a felvidéki magyar pártok összefogási kísérlete

Karácsonyra ígérték az új közös pártot a felvidéki magyar politikum képviselői, a tárgyalások azonban kedden váratlanul zátonyra futottak, és szerdára biztossá vált:

az összefogás a tervezett formában egyelőre nem valósul meg.

Összefogások

Mivel már 2020 előtt is látszott, hogy a 2010 óta parlamentbe kerülni képtelen Magyar Közösség Pártjának ezúttal is kevés esélye van bejutni a törvényhozásba, és ez a Robert Fico kormányában való részvétel miatt a választóit tömegesen elvesztő Most-Híd vegyespártnak sem sikerül majd, már a választások előtt elkezdett szerveződni egy, a szlovákiai magyar politikát minél szélesebb körben összefogni kívánó együttműködés. 

Ennek a keretét a civilek, valamint korábbi MKP-s és hidas politikusok által gründolt Összefogás nevű mozgalom adta volna, aminek végül a saját jelöltjei mellett az MKP-t és a Híd-dezertőr korábbi mezőgazdasági miniszter Simon Zsolt törpepártját, a Magyar Fórumot sikerült a Magyar Közösségi Összefogás nevű választási párt közös listájára terelnie. Bugár Béla pártja, a Most-Híd pedig egy másik, szinte láthatatlan törpepárt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség jelöltjeivel a listáján ment neki a választásnak. 

A február végi parlementi választáson azonban mindkét együttműködés elbukott, a Híd még a pártoknak járó állami támogatáshoz szükséges három százalékot sem ugrotta meg. A szlovákiai magyar politikum viszont azóta is úgy látja, hogy a szlovákiai magyarok képviseletének parlamentbe jutására csak egy közös pártnak van esélye. (Az összefogni készülő felvidéki politikai paletta szereplőiről részletes térképet is készítettünk, itt érhető el.)

Legyen végre egyetlen párt

A választások után újra is indultak a tárgyalások, amiből ezúttal a törpepártok kimaradtak, a párttá alakult Összefogás és az MKP mellett viszont most már részt vett bennük a párt vezetéséről lemondott Bugár Béla nélküli Most-Híd is. A három politikai erő 2020. augusztus 20-án Komáromban szándéknyilatkozatot írt alá a közös párt létrehozásáról, amit az októberi hírek szerint karácsonyig szerettek volna nyélbe ütni.

Miközben az adventi koszorún már a harmadik gyertyát is meggyújtottuk,

 

úgy tűnik, az új párt létrehozásáról szóló tárgyalások zátonyra futottak,

 

és még csak nem is a korábbi törésvonolak – a szlovák pártokhoz, illetve a magyar kormányhoz való viszony – bizonyultak áthidalhatatlannak, hanem az új párton belüli erőviszonyokról nem sikerül megegyeznie a háromból két szereplőnek: az Összefogásnak és a Hídnak.

Mennyi az annyi?

Az Új Szó pénteki összefoglalója szerint a létrehozandó új párt vezető testületeiben – a közgyűlésben, az elnökségben és az országos tanácsban – a tervek szerint 3:2:1 arányban, azaz 50, 33 és 17 százalékban osztozna az MKP, a Híd és az Összefogás. Az utóbbi azonban nem elégedett a saját részesedésével, az Összefogás a Híddal azonos súllyal szeretne részt venni az új párt vezetésében. A felek csütörtökön ültek össze újra, és kedden úgy tűnt, sikerül megegyezniük, szerdára meg is hirdettek egy közös sajtótájékoztatót. 

Kedd este azonban az Összefogás kirakott a Facebook-ra egy posztot, ami úgy kezdődik, hogy

 

„nem lesz magyar egység, ha a Híd ultimátumokkal akarja kierőszakolni az azonnali megegyezést az Összefogástól és az MKP-tól”.

 

Az Összefogás szerint a Most-Híd sürgősen szeretné átmenteni magát az új politikai szubjektumba, „mielőtt a NAKA (a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, ami sorra tartóztatja le az előző kormány magasrangú funkcionáriusait és befolyásos üzletembereket – a szerk.) bekopogna a Híd volt vagy mostani politikusaihoz és oligarcháihoz”. 

Az Összefogás az új párton belüli erőviszonyokat nem tárgyalásos úton szerette volna kialakítani, hanem a választókra bízta volna, hogy előválasztáson döntsenek róla. Azt is írják, hogy az MKP kedd este eldönti, folytatódnak-e az eddigi formában a tárgyalások, vagy felállnak az asztaltól, és csak az Összefogással, vagy csak a Híddal tárgyalnak tovább.

Az MKP-közeli Ma7.sk hírportál kedd este viszont már tényként közölte, hogy az Összefogás „kiugrott a magyar összefogásból”, „zsaroló” és „felelőtlen” politikát folytatott, „meghazudtolta eddigi politikáját, szembefordult a megalakulásakor meghirdetett céljával”. Késő este Forró Krisztián MKP-elnök is egy tömör Facebook-posztban értékelte az eseményeket: azt írja, nincs benne harag, de csalódott, és tovább dolgozik majd. 

Összefogás az Öszefogás nélkül

A szerdára meghirdetett sajtótájékozatót végül Forró Krisztián, az MKP és Sólymos László, a Most-Híd elnöke tartotta meg szerdán délelőtt.

FORRÓ KRISZTIÁN ÉS SÓLYMOS LÁSZLÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT TART 2020. DECEMBER 16-ÁN. MÓZES SZABOLCS KÉSZÜL BEVENNI A PULPITUST. KÉP: MKP / FACEBOOK

Az Összefogás képviselői, köztük Mózes Szabolcs pártelnök, a közönség soraiban foglaltak helyet. Forró hosszan beszélt arról, hogy tavaszi pártelnökké választása óta a felvidéki magyar politikum egységéért dolgozik. A pártelnök elmondása szerint a hónapok óta tartó haromoldalú egyeztetésekken a tartalmi kérdésekben teljesen, a szervezeti kérdésekben 95 százalékban sikerült megegyezni. Forró csalódott, hogy a hárompárti összefogás ebben a pillanatban nem jött létre a tervezett formában, de hangsúlyozta, hogy

továbbra is nyitottak az együttműködésre és partnernek tekintik az Összefogást.

Sólymos is összefoglalta a tárgyalások eredményeit, ő az együttműködés fontoságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy a létrehozandó új pártnak minden szlovákiai magyart képviselnie kell, de nemcsak a magyarság, hanem az egész országot érintő problémákkal is szükséges foglalkoznia majd. Azt mindketten kiemelték, hogy váratlanul érte őket az Összefogás keddi Facebook-posztja. A további együttműködéstől Sólymos sem zárkózik el.

Szót kap a harmadik fél is

A moderátorral való kisebb szóváltás után Mózes Szabolcs is kifejthette az Összefogás álláspontját, és végül újságírói kérdésekre is válaszolhatott. Mózes elmondta, hogy a tárgyalások messze nem jutottak olyan stádiumba, hogy nyilvánosan eredményről lehessen beszélni, a pártelnök szerint ezért ők ellenzték a szerdai sajtótájékoztató megtartását, hiszen nincs mit bejelenteniük.

Mózes elmodása szerint a tárgyalásokon még

abban sem tudtak megállapodni, hogy milyen közös álláspontot alakítsanak ki a magyar kormány vagy Igor Matovič kabinetjének megítéléséről.

„Diktatúra – stratégiai partner”, „rosszul kormányoz – Berényi József a tanácsadója” – rendezte ellentétpárokba Mózes a kérdésekhez való hidas és MKP-s viszonyulás címszavait.

Az Összefogás elnöke azt is elmondta, hogy a Híd a tárgyalások csütörtöki kezdete óta többször is fenyegetett ultimátumszerűen azzal, hogy felállnak az asztaltól, ha nem lesz megegyezés, miközben Mózes szerint addig nem is lehet létrehozni a közös pártot, amíg a tartalmi és a szerkezeti kérdésekben nem állapodnak meg. Az Összefogás elnöke azt is megemlítette, hogy ő még ma reggel is hárompárti sajtótájékoztatóra készült, és

egy SMS-ből értesült arról, hogy az MKP és a Híd nélkülük tájékoztatja majd a nyilvánosságot.

A tárgyalásokat Mózes szerint folytatni kell, így az eddigi, hónapokon át húzódó egyeztetések eredménye ebben a pillanatban annyi, hogy karácsonyig nem lesz új, közös szlovákiai magyar párt.

FRISSÍTÉS (15:01)Az Azonnalinak szerda délután sikerült utolérnie Forró Krisztiánt és Mózes Szabolcsot.

Forró még mindig értetlenül áll az Összefogás tegnap esti Facebook-posztja előtt, és azt sem érti, miért kellett Mózes Szabolcsnak megzavarnia a szerdai sajtótájékoztatót. Forró szerint ha az Összefogás nem hátrál ki az egyezség elől, ha az új pártot nem is, az azt létrehozó megegyezés tényét sikerült volna ma bejelenteniük. A pártelnök az Azonnalinak is hangsúlyozta: továbbra is bízik az összefogás létrejöttében, ami az MKP és a Híd között „pártelnöki szinten” létre is jött, de az Összefogást is visszavárják a tárgyalóasztalhoz. Forró szerint az Összefogásnak a Híddal van vitája, azt mindkét párt elfogadja, hogy az MKP-nak ötven százalékos súlya legyen az új párton belül, a maradék ötven százalékot elosztásáról nekik kellene megegyezniük.

Mózes szerint azonban egyáltalán nem volt mit bejelenteniük. Az Összefogás elnöke úgy gondolja, nem lett volna korrekt a választóknak azt sugallni, hogy megegyeztek, miközben ez nem történt még meg. A tárgyalások Mózes szerint is folytatódni fognak, az Összefogásnak is ez a szándéka, és Mózes a másik két pártelnöktől sem hallott ma semmi olyat, ami arra utalna, nem akarják folytatni a tárgyalást.

NYITÓKÉP: Sólymos László, Forró Krisztián és Mózes Szabolcs 2020. augusztus 20-án a komáromi Szent István-szobornál. Ezen napon írta alá a három pártelnök a szándéknyilatkozatot a közös párt létrehozásáról. Mózes Szabolcs / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek