Hagyjátok (így) zsidózni Baranyi Krisztinát!

És mindenki mást is. A nem polkorrekt humor összekeverése a gyűlöletbeszéddel ugyanis azoknak árt a legtöbbet, akiket az igazságtalanságoktól akarnak védeni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A Tények nevű, TV2-n futó „hírműsor” Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterről „kiderítette”, hogy nemrégiben szájára vette a zsidó szót. Hétfőn került fel egy 17 másodperces – azóta eltüntetett – videó az oldalukra, amelyben Baranyi amiatt háborog egy IX. kerületi önkormányzati ülésen, mert képviselőtársai nem akarnak rábólintani egy ingatlan eladására.

Szó szerint ezt mondta:

„Így van, tehát akkor most döntsük el. Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk. Viszont a rohadt, szemét, zsidó befektető az nem építhet 1200 négyzetméteren többen...”

Hallva a felvételt arra gondoltam, elég hülyének kell lenni ahhoz, hogy még ebből a 17 másodpercből se derüljön ki:

Azon persze lehet vitatkozni, hogy szabad-e egyáltalán politikusnak ilyet tennie egy vita hevében, de óriási aránytévesztés ezt a megszólalást például Bangóné Borbély Ildikó emlékezetes, néhány millió magyart csuklóból lepatkányozó véleményéhez hasonlítani. Felsejlik aztán még negatív példaként a jó Demeter Szilárd pár héttel ezelőtti botránya, amikor a saját táborának leginkább kitalált megpróbáltatásait sikerült a gázkamrába tuszkolt szerencsétlenek halálával párhuzamba állítania. Hosszan lehetne folytatni a sort.

Humor = szólásszabadság és kritika

Az egész történetről egy John Cleese-eszmefuttatás jutott eszembe. Az egykori Monty Python-tag ebben a pár évvel ezelőtti videóban amellett érvel, hogy a humor – hiába a nevettetés a célja – egyben mindig kritika is. Még az olyan ártalmatlannak tűnő és mindenkire vonatkoztatható viccek esetében is igaz ez, mint amelyet ő példaként hoz fel: eszerint Isten megnevettetésének a legkönnyebb módja, ha elmondjuk neki a terveinket.

Ezzel mindenki nevethet magán és a túl szép álmain, de aki látott már életében South Parkot, tudja: éppen az antiszemiták, rasszisták, szexisták és hasonló primitív barmok elé állít görbe tükröt a sorozat azzal, hogy Eric Cartman minden létező emberi gyarlóságot megtestesít. Hogy is lehetne ennél hatékonyabb kritikát kifejteni? És itt jön John Cleese igazsága:

Oké, a South Park poénjait hallva az embernek folynak a könnyei a röhögéstől (nemrégiben idéztem fel ezt a polkorrektségtől szintén mentes, szituációs komédiával induló részt magamnak, amelyben Randy Marsh az amerikai Szerencsekerék forgatásán vesz részt, és rosszul tippel a megfejtésre), Baranyié viszont nem dolgoztatja meg a rekeszizmokat. Igaz, neki nem is a szórakoztatás volt az elsődleges célja.

Csakhogy amikor a média ilyenért támad be valakit, azzal nemcsak az adott személyt próbálja hitelteleníteni, hanem ezt a fajta – nagyon hatásos és helyénvaló – humort is, amelynek éppen az a feladata, hogy kiálljon a fonákságok ellen.

Értem én, hogy a TV2-nél dolgozók erre magasról tesznek, és valószínűleg bele sem gondolnak az általuk okozott károkba, (mint ahogy az ellenoldali hópihék sem, akik bármilyen, általuk elnyomottnak vagy nem bánthatónak ítélt csoport tagjait nem akarják semmilyen formában vicc tárgyává tenni – erről egy újabb John Cleese-gondolat itt, a lényeg nagyjából 2:00-tól kezdődik), de attól a többség remélem, még józan marad, és

Aki szerint könnyen beszélek, mert nem vagyok céltáblája az efféle viccelődéseknek, azt arra kérem, gyártson nekem külön poént magyar, szláv származású, szemüveges, szakállas, oldalt felnyírt hajú 25-35 közötti fehér férfiakról. Ha jó lesz és találó, én fogok rajta a legjobban röhögni, ezt garantálom. 

Olvasnál még Galavits Patriktól az Azonnalin? Ide kattints! Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!