Azzal, hogy Németország feleslegesen leült tárgyalni Budapesttel és Varsóval, felértékelte őket egy olyan játszmában, ahol nekik nem osztottak volna eredetileg lapot.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Mivel a magyar és a lengyel kormány az EU-s támogatások kifezetésének jogállamisági feltételeit nem tudja megakadályozni – elvégre ott nincs szükség egyhangúságra –,
Budapest és Varsó a következő hétéves EU-költségvetés, valamint a nyáron nagy nehezen elfogadott, a kínai koronavírus miatti gazdaság válság okozta problémák enyhítésére összetett „mentőcsomag“ megvétózásával fenyegetőzött.
Varsóból egy ideig felemás üzenetek is érkeztek, de ez azzal függ össze, hogy a vétófenyegetés mögött Varsóban kormányválság is van. A kisebbik koalíciós partner, az Egyetértés vezetője, Jarosław Gowin miniszterelnök-helyettes gyakorlatilag azzal, hogy egyoldalúan először bejelentette a vétó visszavonását – megzavarva Budapestet is –, kicsit betehetett Jarosław Kaczyńskinek. A helyzet aztán Orbán Viktor keddi varsói látogatásakor tisztázódott: a két szélsőjobboldali kormány kitart a vétó mellett. Persze nem sokáig.
Szerdán érkezett is a hír: Berlin megegyezett Budapesttel és Varsóval. A lengyel és a magyar kormány nem vétózza meg a költségvetést, cserébe a jogállamiság kritériumokhoz lesz mellékelve egy pontos (bár jogi kötőerő nélküli) útmutató, valamint az Európai Unió Bírósága is értelmezi a jogállamisági kritériumokat, ami gyakorlatilag azok alkalmazását kitolhatja 2022-ig.
Csütörtök aztán megszületett a megállapodás:
Az európai liberálisok között ülő Momentum ugyanúgy győzelmet emleget, mint Varga Judit igazságügyi miniszter (csak lengyel társa elégedetlen). De az európai – és főleg jogállamisági – kérdésekben legkövetkezetesebb Zöldek frakció-társelnöke, Ska Keller is elégedett, ő ugyanis azt emelte ki a csütörtök esti megállapodás után, hogy hiába az engedmények, a lényeg nem változik: a jogállamiság-kritérium mint normatív szöveg bent maradt, ezen a normatív erővel nem rendelkező majdani magyarázat nem változtat.
Puzsér Róbert csütörtöki kritikus Facebook-posztja alatt a megszólított Donáth Anna momentumos politikus is ezt hangsúlyozta. Mark Rutte, holland miniszterelnök is kapott a hírek szerint garanciákat arra, hogy a német-lengyel-magyar-megállapodás nem vezethet a jogállamisági kritériumok gyengítéséhez, legfeljebb pontosításához.
Talán Orbán értékelése volt szerintem a legrealistább, aki csütörtök este úgy beszélt győzelemről, hogy már az egész vitatémát, a jogállamiságét, nem is említette. Ehelyett csak
elvégre „a magyarok“ „a pénzüktől“ csak akkor estek volna el, ha Budapest és Varsó tényleg vétózott volna.
Hogy Orbán mégsem győzött akkorát, talán jól sejteti: ő is arról beszélt, még sok olyan kérdés maradt a napirenden, ami nem tetszik neki. A jogállamisági kritériumok tanácsi és bírósági értelmezése ugyanis legfeljebb csak időnyereség Orbán számára, ezek majdani tartalma – most eltekintve attól, hogy kötőerővel csak a maga a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet rendelkezik, már ha majd az illetékes jogalkotó szervek elfogadják, és hatályba is lép – egyáltalán nem biztos, hogy Budapestnek és Varsónak tetsző lesz.
Egy kompromisszum esetén nincs is szebb annál, ha mindenki győztesnek érezheti magát. Persze Berlin nem tudott eléggé erélyes lenni. Igazából
Elvégre még egyszer: a jogállamisági feltételeket nem tudták volna most sem megvétózni. Az Európai Uniónak elegendő lett volna azt mondania a jelenlegi helyzetben: vétózzátok nyugodtan a költségvetést, elvégre ha nincs új költségvetés, az eddigi számok folytatódnak (ha ugyanis nincs új költségvetés, ez a helyzet), egyetlen hollandnak, osztráknak, dánnak vagy finnek se vérzett volna a szíve, ha nem kell még mélyebben a zsebébe nyúlnia, hogy a keleti vagy déli végeken rablókat finanszírozzon.
A magyarok és lengyelek ugyanis kimaradtak volna: magyarázzák hát el otthon a szavazóiknak, miért sikerült nemet mondaniuk a segélycsomagra.
Berlinnek hála azonban egy játszmát, amiben Varsónak és Budapestnek nem is osztottak volna lapot, Orbán és Kaczyński eladhatja sikerként, még ha
a költségvetést csak most sikerült elfogadni, a jogállamisági kritériumok pedig jönnek, de valamennyivel bizonyosan később. Így a jelenlegi integrációt fenn lehet tartani (mintha akkora katasztrófa lenne Magyar- és Lengyelország távozása), de mélyíteni semmiképpen sem.
A megállapodással Németország azt is igazolta, amit – amint nemrég írtam az Azonnalin – Valéry Giscard d´Estaing, egykori francia államfő is megállapított: a keleti államokkal kibővített EU-ban az integráció mélyebb már nem lehet. A mostani vétóvitában, ahol nagyrészt engedett Berlin az integrációellenes Budapestnek és Varsónak, azt írja Timothy Garton Ash brit történész a csütörtöki Tagesspiegel berlini napilapban: nagyobb baj az EU számára, hogy Magyarország és Lengyelország bent marad, mint hogy Nagy-Britannia megy.
– hanem épp ellenkezőleg: az, hogy nem fogják ezt megtenni. Ahogy Ash írja: ahogy a brexit esetében Remainnek hívták az EU-párti álláspontot, most szerinte a „Hungstay” és „Polremain” az EU-ellenesség.
Olvasnál még Techet Pétertől az Azonnalin! Ide kattints! Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.