Egy négyéves kisfiú mintája alapján Milánóban már 2019 őszén jelen lehetett a koronavírus

Szerző: Galavits Patrik
2020.12.10. 13:55

Olasz orvostanhallgatók több légúti megbetegedésben szenvedő mintáját vizsgáltak újra, egy 2019 novemberiben pedig kimutatták az újfajta koronavírust.

Egy négyéves kisfiú mintája alapján Milánóban már 2019 őszén jelen lehetett a koronavírus
Az észak-olasz Milánóban már 2019 novemberében jelen lehetett a Covid-19 – állítják medikusok az osztrák Kurier.at szerint.

Az orvostanhallgatók ezt egy olyan beteg mintájának újravizsgálatából állapították meg, akit akkoriban szállítottak kórházba Milánóban légzési nehézségekkel.

A négyéves gyerek erősen köhögött, a kórházban pedig kanyarótesztet végeztek rajta. A mintát azóta mínusz 80 fokos hőmérsékleten tárolták, a napokban pedig azt is megvizsgálták, található-e benne az újfajta koronavírusból.

A vizsgálatból kiderült: az óvodáskorú gyerek Covid-19-cel volt fertőzött.

38 másik mintát is megvizsgáltak

Ezen a mintán kívül 38 továbbit is megvizsgáltak, amelyeket légzési nehézségekre panaszkodó betegektől vettek 2019 szeptembere és 2020 februárja között, de másoknál nem mutatták ki a koronavírust. A Kurier.at szerint sem a gyerek, sem a szülei nem voltak külföldön a megbetegedés előtt.

A Milánói Egyetem egészségügyi kara által végzett vizsgálatok eredményeit az Emerging Infectious Diseases című szaklapban is publikálták.

Szakértők eddig sem zárták ki, hogy az újfajta koronavírus nem 2020 elején, hanem akár az előző év őszén is jelen lehetett már Észak-Olaszországban. Az antitestkutatásra specializálódott Emanuele Montomoli, aki csapatával már tavaly szeptemberi mintákban is talált koronavírus-fertőzésre utaló antitesteket, novemberben az Azonnalinak is komoly vitákat kiváltó interjút adott.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek