Ha a CDU/CSU engedné, most nyílhatna tere egy jobbközép magyar pártnak

Techet Péter

Szerző:
Techet Péter

2020.12.04. 16:16

A Fidesz politikája és politikusainak viselkedése egyértelműen mutatja: rég nem egy konzervatív pártról beszélhetünk. Az, hogy a szélsőjobboldali magyar kormánypárt mellett (helyett) nem jelenhetett meg új magyar jobbközép erő, a CDU-nak és a CSU-nak köszönhető, nekik ugyanis fontosabbak a német autóipar érdekei, mint a konzervativizmus értékei.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Jelenleg az Európai Néppártnak Magyarországról két tagja van: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt. Miközben a Fidesz esetleges kizárása a konzervatív pártokat tömörítő szervezetből több, mint másfél éve van a napirenden, a KDNP esetében ez fel se merült – ami nemcsak azt mutatja, hogy a pártot Brüsszelben se veszik komolyan, de azt is, hogy a néppártiak mennyire nem ismerik a magyar belpolitikát. Elvégre ha végül ki is zárják a Fideszt (bár én nem fogadnék ebben nagy összegben),

a KDNP révén Orbán Viktor gyakorlatilag továbbra is bent maradhat.

Orbán megint jobban sakkozik, mint a kevéssé intelligens Néppárt.

Miért fontos ez? A Néppárton belül nincs olyan szabály, mint az Európai Zöldeknél, akik egy tagállamból (kivéve Belgiumot) csak egy pártot vesznek fel (ezért van, hogy ma csak az ökojobboldali LMP, de az ökobaloldali Párbeszéd meg nem magyar tagpárt náluk). A Néppártnak egy tagállamból több tagpártja is van. Elég csak körbenézni a térségben: Szlovákiából négy, Csehországból két, Szlovéniából három, Romániából szintén három tagpárt van bent, és ezek egymástól független, otthon egymás ellen induló pártok – azaz nem KDNP-kről van szó.

Korábban Magyarországról se csak egy tagpárt volt, sőt: a Fidesz csak 2000-ben lépett át az európai liberálisok közül azon konzervatívok közé, ahol már ott volt az MDF, az FKGP és a KDNP is. Egészen 2010-ig volt Magyarországon egy konzervatív párt a Dávid Ibolya-féle MDF révén, amelynek konzervatív társadalom-, neoliberális gazdaság- és atlantista külpolitikája eleve közelebb is állt a Néppárt értékeihez, mint a liberálisból mára szélsőjobboldali maffia- és orgiapárttá lett Fidesz.

Orbán Viktor azonban már 2002-ben kiadta a jelszót: egy a tábor, egy a zászló. Ennek keretében számolta fel azon torgyáni FKGP-t, megszerezte a KDNP nevet a Giczy György-féle valóban kereszténydemokratáktól, majd 2010-re – titkosszolgálati módszerektől se visszariadva – szétverte az MDF-t. Ezzel egyedül maradt (a KDNP-vel) nemcsak a magyar jobboldalon, de az Európai Néppártban is.

Az, hogy ez megtörténhetett, nagyban

a jobbközép értelmiség felelőssége is, amely maga is támogatta a Fidesz egyeduralkodói szerepének kialakítását, magára hagyták az FKGP-t, az igazi KDNP-t ugyanúgy, mint az MDF-t.

Nagyrészt ők azok, akik 2015. február 6-án varázsütésre „jöttek rá”, hogy a Fidesz mégsem jobbközép erő.

De a német kereszténydemokrácia is ezt a vonalat támogatta: noha a CDU/CSU-nak az FKGP, a KDNP és az MDF is testvérpártja volt, gyakorlatilag az ezredforduló óta kizárólag Orbánékát támogatták.

Ez persze a Fidesz érdeke, elvégre ők is tudják: nagyon sok olyan ember van, aki amúgy egyetért egy keresztény család- és társadalomképpel, azaz akkor sem az ellenzékre szavazna, ha a kormánypárt szélsőjobboldalisága, maffiajellege és politikusainak keresztényellenes életmódja őket is zavarja. Szlovéniában sokkal könnyebb helyzetben vannak azok, akiknek nem tetszik a kommunistából jobboldali lett Janez Janša, mert szavazhatnak még a helyi MDF-re, az Új Szlovéniára vagy a helyi FKGP-re, a Szlovén Néppártra.

A német kereszténydemokrácia azonban nemcsak tevőleges szerepet játszik abban, hogy a Fideszt a mai napig nem lehet a Néppártból kizárni, de egyben nem is segítette és segíti, hogy Magyarországon egy valóban konzervatív és kereszténydemokrata erő megjelenhessék.

Sőt, ha kizárják a Fideszt, de bent hagyják a KDNP-t, ez a helyzet fennmaradhat. Ugyanis a Néppártnak ugyan lehet több tagpártja is egy tagállamból, de egy új pártot csak akkor lehet felvenni, ha a már bentlévő tagállami párt annak felvételét támogatja. Márpedig nehezen képzelhető el, hogy a KDNP majd rábólintana egy Fidesz-kritikus valóban jobboldali párt néppárti tagságára.

A Szájer-ügy – noha ennél sokkal nagyobb botrányok kísérik a Fideszt – pars pro toto mutatott rá arra, hogy nem egy konzervatív, kereszténydemokrata pártról van szó. Amikor azonban ezt a baloldali és liberális ellenzék kifogásolja, az ugyanolyan hiteltelen, mint annak ténye, hogy egy Szájer József lehetett a Fideszben.

Nem a melegházasságot és drogliberalizációt támogatóktól hiteles, ha kifogásolják, hogy valaki szexorgiára jár, és drog van a hátizsákjában.

A Fidesz is ezért tart attól, hogy ne legyen jobbközép alternatívája, mert amíg az MSZP és az SZDSZ utódpártjai állnak vele szemben, értelemszerűen nem lehet hitelesen a Fideszen a jobboldaliságot és a kereszténységet számonkérni.

Pedig igenis lenne igény és szükség Magyarországon is egy jobbközép pártra. Ha a jelenlegi helyzet marad fenn, akkor úgy nézhet ki: aki szerint a nő nő, a férfi férfi; vagy aki szerint a kereszténység az európai kultúra alapja; vagy aki szerint a bevándorlást nem lehet határtalanul támogatni; vagy aki szerint nem kell a kapitalizmust pár belpesti elméleteire leváltani (és ezek mind legitim vélemények), de közben nem ért egyet a maffiaállammal, az oroszpárti hazaárulással és a képmutató politikusokkal, nem tud hova szavazni.

Erre azonban csak egy jobbközép párt tudhat rámutatni. A baloldali Demokratikus Koalíció, a liberális Momentum vagy a zöld LMP joggal és okkal nevethet az ereszen lecsúszó Szájeren, de nekik ezzel nem az a bajuk, hogy valaki szexorgiára jár vagy drogozik, hanem hogy miért nem comingoutolt. De lehetnek olyan emberek Magyarországon, akiknek mindez akkor se tetszene, ha Szájer évek óta bejelentette volna: meleg és esetleg néha még drogozik is. (Utóbbi kapcsán az ártatlanság vélelme Szájert is megilleti, egyelőre csak annyit tudhatunk: volt drog a hátizsákjában.) Ma ezen embereknek nincs pártjuk. Csehországban szavazhatnának az ottani kiváló kereszténydemokratákra, Szlovéniában az EU-párti Új Szlovéniára vagy Szlovákiában a Hídra.

Magyarországon azonban az Európai Néppárt nem csak kiáll a Fidesz mellett, de nem is segíti egy másik jobbközép erő megjelenését.

A német kereszténydemokrácia magyarországi alapítványai a mai napig a Fidesz és holdudvarát támogatják. Nem hallani arról, hogy tettek volna bármit is egy valóban konzervatív párt megjelenéséért, miközben az MDF felszámolásában nekik is volt szerepük, amennyiben teljesen kifaroltak egy jobbközép párt mögül. Ennek pedig egyetlen oka van:

a CDU/CSU-nak a kereszténydemokrácia ugyanolyan ürügy, mint a Fidesznek.

A német kereszténydemokraták a német autóipar érdekeit, a Fidesz pedig a saját helyi oligarchiáit érti ezalatt.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek