Meghalt az ember, aki előre látta Európa mai problémáit

Kilencvennégy évesen elhunyt szerda este Valéry Giscard d'Estaing egykori francia jobboldali államfő. Ő volt az, aki 1989-ben már megjósolta, hogy a német újraegyesülés német hegemóniához vezet, a kelet-európaiak EU-tagsága pedig a közösség szétzilálódásához. Ha az elmúlt három évtizedet Párizs határozza meg, és nem Berlin, ma kisebb, de jobban működő Európai Uniónk lenne. Macron teljesítheti be az örökségét.

Szerda este koronavírusban elhunyt a francia ötödik köztársaság harmadik elnöke, a konzervatív Valéry Giscard d´Estaing. 1974 és 1981 között volt – pusztán egy cikluson át – Franciaország elnöke, 1981-ben ugyanis a baloldal jelöltje, François Mitterrand többedik próbálkozásra sikeresen szerezte meg az államfői posztot.

Giscard d'Estaing azonban elnöki ciklusa után is a francia és az európai politika élet fontos szereplője maradt, aki élénken és a fősodrattól eltérő véleményekkel kommentálta a politikai eseményeket. A politikus, aki a gaulleizmus elitista, szabadelvű szárnyából érkezett, elkötelezett híve volt az európai egységnek. A németországi Koblenzben született Giscard d'Estaing ennek kapcsán

A hetvenes években a német szociáldemokrata Helmut Schmidt kancellárral nagyon jó munka- és személyes kapcsolata volt, a két politikus a hetvenes években jelentősen előremozdította az európai integráció folyamatát. A gondolat, hogy ennek a francia-német együttműködés az alapja, ő alattuk szilárdult meg, mert Charles de Gaulle és Georges Pompidou – azaz a két korábbi francia elnök – még kritikusabban nézte a nyugatnémet államot, és az európai integrációt elsősorban francia nemzeti érdeknek tartották. Giscard d'Estaing elődjeivel szemben – és amúgy utódjával, Mitterrand-nal szemben is –

a célja már a hetvenes években az USA mintájára, Párizs és Bonn irányításával megszerveződő Európai Egyesült Államok volt. Azóta sem ült a francia elnöki székben olyasvalaki, aki ennyire elkötelezett lett volna az európai egység iránt.

Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy naivan hitt volna Európa teljes egységében. Európa történelméből két következtetést vont le: egyrészről az európai egységre a német hegemónia jelenthet veszély, másrészről

Ezeknek a fejlődése révén jött létre az az Európa, amit a francia politikus nagyon szűken vont meg. Gyakorlatilag nemcsak Kelet-Európát (az orosz érdekszférát), de a Szűcs Jenő magyar középkortörténész által leírt „Köztes-Európát” is kihagyta volna belőle.

Hatása a párizsi politikára mindkét téren erős volt. Nem véletlen, hogy Párizs Mitterrand idején is, amikor 1989/90-ben felmerült, élesen ellenezte – amúgy Londonnal közösen – a német újraegyesülést, amelyet végül Moszkva jóváhagyása tett mégis lehetővé. Párizs és London pontosan látta azonban: a hatvanmilliós bonni köztársaság politikai és gazdasági erejét tekintve nem szárnyalja túl Franciaországot és Nagy-Britanniát, valamint a bonni köztársaság 1945 után – feladva a német különutasságot – sikeresen horgonyzott le a német kereszténydemokratáknak köszönhetően „Nyugaton”.

Ezzel szemben egy nyolcvanmilliós berlini köztársaság súlypontja keletre tolódik (Berlinből Varsó és Moszkva látszik jobban, nem Párizs és London), gazdasági és politikai ereje egyértelműen Európa vezető hatalmává teszi, és közben „becsempész” a „nyugati” világba 16 millió kelet-európai szocializáltságú németet. 1990-ben azonban még a párizsi jóslatok irreálisnak tűntek, mára azonban látható:

Ennek egyik jele volt a Berlin által támogatott 2004-es keleti bővítés, aminek Valéry Giscard d´Estaing – de a Mitterand-t 1995-ben az elnöki székben követő Jacques Chirac is – éles ellenfele volt. Giscard d´Estaing arra figyelmeztetett, hogy

a jelentős nemcsak gazdasági, de kulturális különbségek miatt gyakorlatilag lehetetlenné teszi az egységes európai államiság megszületését.

2014-ben könyvet jelentetett meg Europa címen, ebben nagyon kritikus mérlegét vonta meg a keleti bővítésnek. (A könyvet a cseh konzervatív Lidové Noviny napilapban recenzáltam, ez itt olvasható el.) Valéry Giscard d´Estaing szerint

A politikus szerint miközben az euró bevezetéséig kulturálisan közel azonos államok alkották a közösséget, amelyek folyamatosan tudtak politikailag és gazdaságilag közeledni egymáshoz, 2004-ben (majd 2007-ben) olyan kelet-európai országok zúdultak rá az Európai Unióra, amelyek gazdasági elmaradottsága mellett mindenféle gazdasági és szociális unió teljes illúzióvá vált (értelemszerűen nem lehet szociális uniót teremteni a dán jóléti állam és a bolgár nyomor között), másrészről ezen államok szerinte eleve – nem csak a kommunizmus, de többségében a középkor óta – más történelmi és kulturális fejlődést jártak be. Azaz az elkötelezett rajnai Giscard d'Estaing eleve nem tartotta őket a szó kulturális és történelmi értelmében véve „európainak”.

„Europa” – ahogy az általa 2014-ben megálmodott föderációt nevezte – gyakorlatilag a nagykárolyi Európát és annak utódait, különösen a Német-Római Császársághoz és a Francia Királysághoz tartozó területeket jelentette. Emiatt vélte úgy, hogy a keleti tagállamok közül legfeljebb a szlovénoknak és a cseheknek – valamint a balti német hatás és egyébként is kicsi, jelentéktelen mivoltuk miatt a balti államoknak – lenne csak helyük egy közös Európában. Mindenki mással szerződési úton lehet megállapodásokat kötni, amelyek révén ők is részesülhetnek a négy szabadság számos elemében – de

Valéry Giscard d'Estaing 2014-ben azt javasolta: ha már meg is történt a bővítés, a további integráció egy politikai és gazdasági unió felé az eurózónán alapuljon (ennyiben Szlovákiát is bevéve a belső körbe). Szerinte

szorosabb gazdasági együttműködés, transzferunió, szociális unió, demokratizáció, európai kormány, demokratikusan válaszott európai államfő stb. Ennek motorjaként továbbra is Párizs és Berlin együttműködését tartotta.

A politikus még gazdasági miniszterként 2016-ban felvetette, hogy közös európai pénzügyminiszterre és közös eurókötvényekre van szükség. Francia államfőként is többször kiállt a kétsebességes Európa modellje mellett, élesen (és nagyon helyesen) elutasította a nyugat-balkáni EU-bővítést, amiről pontosan felismerte ő is: az ismét csak a német gazdasági érdekeket szolgálná, és tovább lassítaná (gyakorlatilag lehetetlenné tenné) az integráció politikai, szociális és gazdasági mélyítését.

Egységesebb Európa csak egy kisebb közösségen belül valósulhat meg.

Macron megértette Valéry Giscard d'Estaing-t. Ha ez harminc évvel korábban történik – azaz Párizs sikeresen akadályozza meg a német egységet és az EU keleti bővítését –, ma a viták nem egy német hegemónia alatti EU-ról és a jogállamiság normáit megsértő, de a német gazdasági érdekeknek teljesen megfelelő kelet-európai tagállamokról szólnának.

NYITÓKÉP: Valéry Giscard d'Estaing és Emmanuel Macron 2018-ban (a háttérben Nicolas Sarkozy) / Election Politique Citoyen, FB