Szájer kilépett a Fideszből, Orbán a botrány kirobbanása után egy teljes nappal szólalt meg

Szerző: Galavits Patrik
2020.12.02. 19:11

Az EP-mandátuma után a Fideszt is maga mögött hagyja a szexbotrányba keveredő Szájer József. Ügyében először szólalt meg a miniszterelnök is.

Szájer kilépett a Fideszből, Orbán a botrány kirobbanása után egy teljes nappal szólalt meg

Szájer József vasárnap mondott le az Európai Parlamenti képviselői mandátumáról, miután pénteken egy olyan brüsszeli, járványügyi szabályokat megszegő buliban vett részt, amelyen 25-en, javarészt férfiak vettek részt, és az egybehangzó beszámolók szerint meleg szexorgia volt. 

A kormányközeli Magyar Nemzet szerda este közölte:

Szájer szerdán a Fidesz-párttagságáról is lemondott. Erről Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját értesítette.

Szájer keddi közleményében elismerte, hogy ott volt a brüsszeli „házibuliban”, amelyen a rendőrség ecstasyt is talált a táskájában, de állítása szerint azt ő nem használta és nem tudja, hogy került oda. A brüsszeli ügyészség kábítószer birtoklása miatt vádat tervez emelni ellene.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy telefonon elérték Orbán Viktor miniszterelnököt is, aki eddig nem kommentálta az eseményeket, holott életszerűtlen, hogy ne tudott volna róluk. A kormánypárti lapnak Szájer ügyéről annak egy nappal a kirobbanása után azt mondta:

„Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.”

 

Ha érdekel mélyebben is a botrány: Szájer EP-beli jelenlegi és volt kollégáit itt kérdeztük végig, végignéztük, kiket küldhetne Orbán Szájer helyére Brüsszelbe, összefoglaltuk az ügy régiós sajtóvisszhangját, elemeztünk bulizási szempontból, meg persze leszüreteltük a legjobb mémeket is.

 

NYITÓKÉP: Jean-Christophe Verhaegen / Európai Parlament

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek