Mentsük meg Visegrádot, mielőtt szétverik a populisták!

A visegrádi együttműködés okkal a magyar külpolitika egyik legfontosabb eszköze, az elmúlt években elért törékeny egysége a lengyel-magyar vétóvitával széttörni látszik. Visegrád érték, ne engedjük elveszni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Múlt csütörtökön állt ki a nyilvánosság elé Budapesten bejelenteni Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy amíg napirenden van a minden EU-s kifizetésre vonatkozó jogállamisági mechanizmus, addig Magyarország és Lengyelország vétózzák az uniós költségvetést és vele együtt a koronavírus-válságot kezelni hivatott helyreállítási csomagot.

de a vétófenyegetést érdemes komolyan venni: Budapest és Varsó egy óriási chicken game-t játszik épp az EU másik huszonöt tagállama ellen, ahol végső soron az a tét, hogy a koronavírust leginkább megszenvedő európai államok kapnak-e kedvező feltételek mellett hitelt az EU-tól, vagy hagyjuk őket éveken át vergődni, mint a 2008-as világválság után.

És miközben pontosan egy hónap múlva lejár a jelenleg is hatályos hétéves uniós büdzsé, semmi jele annak, hogy bárki félrerántaná a kormányt: a magyarok és a lengyelek a szokásos háborús retorikával indulnak harcba Brüsszel ellen, míg az Európai Parlament azt bizonygatja, hogy ha a tagállamok mégis engednének a vétózók akaratának, és fellazítanák a jogállamisági mechanizmust, akkor istenbizony, hogy ők fognak nemet nyomni a büdzsére.

Nem az a meglepő, hogy Budapest és Varsó vétózna, hanem az, hogy Prága és Pozsony nem

Abban önmagában semmi meglepő nincsen, hogy az unió két rosszfiúja bedobta a vétókártyát, hiszen a jogállamisági kritérium lényegében tényleg ellenük íródott. Gondolj bele, hogy Orbán Viktor vagy, és tíz év kőkemény illiberális államépítés után elkezd neked nyünnyögni egy sor libernyák állam- és kormányfő, hogy azért mégse kéne a haverjaidnak elosztogatni a pénzt, amit tőlünk kapsz.

Henm mondjuk arra költeni, hogy kistafírozd kicsit azt az omladozó egészségügyedet, amivel kapcsolatban januárban még tényleg csak annyi volt a teljes víziód, hogy majd kifestünk pár rendelőt (plusz forrást persze nem adunk rá). Erre persze lehetne az a válasz, hogy „tulajdonképpen ennyi pénzért cserébe szívesen abbahagyom kicsit az illiberális államépítést”, de ebben az esetben nem vagy igazán Orbán Viktor. Szóval naná, hogy rátenyerelsz arra a nagy, piros vétógombra, főleg, hogy ebben még szövetségesed is akad Jarosław Kaczyński személyében, aki ugyan még csak öt éve kezdte az illiberális bizniszt, de nagyon szeretne felzárkózni.

Ami azonban ennél jóval meglepőbb, hogy

Pedig Szlovákiában a kül- és EU-ügyeket egy olyan neoliberális párt viszi, amelyik karakánul ellenez bárminemű hatáskörátadást Brüsszelnek és mélyreható EU-reformot követel, ráadásul Igor Matovič miniszterelnök bizony egy feketeöves populista (igaz, nem az illiberális alomból), akinek a pártja a közvélemény-kutatásban szabadesésben van, így igazán jól jönne neki egy nagy dobás.

Csehországban pedig az ideológiákat kaméleonként cserélgető üzletember-miniszterelnök Andrej Babišt szokás volt sokáig Orbánhoz hasonlítani, ráadásul az EU-n belül épp ő és Orbán támadták még a leghangosabban az EU koronavírus-mentőcsomag ötletét tavasszal. Akkor még nem a jogállamiság miatt, hanem azért, mert az szerintük túl sok pénzt adna a fejlett, de a koronavírust jobban megszenvedő olasz és spanyol gazdaságnak, de keveset pumpálna az első hullámot még jobban megúszó visegrádiaknak.

Mégsincs visegrádi vétó

Még ha a cseheknek és a szlovákoknak nem is a szívük csücske a közös hitelfelvétel és a jogállamisági kritérium, nem is állnak az útjába. Egyrészt azért, mert – helyesen – úgy érzik, hogy az nem ellenük irányul, másrészt pedig azért, mert

A cseh külügyminiszter le is szögezte, hogy „a helyzet mutatja, hogy nem érthetünk mindenben egyet a V4-es partnereinkkel”, hozzátéve, hogy Prágának teljesen megfelel a német elnökség által kialkudott kompromisszum. A szlovák külügyminiszter pedig megjegyezte, hogy a jogállamiság tiszteletben tartása lényegében az adófizetői pénzek védelméről szól.

Sőt, Ivan Korčok ennél sokkal tovább ment: kijelentette, hogy kérni fogja Budapestet és Varsót, hogy ne blokkolják a költségvetés elfogadását, és egy hosszú véleménycikkben is kifejtette, hogy bizony az ő dolga elsősorban Szlovákia, s nem a V4 érdekeinek képviselete. Ráadásul a szlovák kormányprogram része a jogállamiság védelme is, szóval miért is ne képviselhetné azt Pozsony európai szinten is – elmélkedett Korčok. Még olyan országok sem köpnek bele az európai levesbe, akiknek éppenséggel lenne félnivalójuk a jogállamisági kritérium miatt – Bulgária, rád nézek.

Tavasszal még azt jósoltam, hogy a V4-ek egysége az alapján kerülhet veszélybe, hogy kinek mennyi pénzt ítél meg a közös helyreállítási csomag, mégpedig úgy, hogy a szépen kistafírozott lengyelek és szlovákok hangosan támogatják azt, az aránylag kevesebbet kapó csehek és magyarok pedig legjobb esetben is morgolódva állnak be a javaslat mögé. Végül viszont úgy tűnik, a V4 a hagyományos, magyar-lengyel, cseh-szlovák törésvonal alapján szakad. Ez viszont borzasztó hír Közép-Európának.

V2+2

Tetszik, vagy sem, a 2010 utáni évek szépen összehozták a visegrádi országokat. 2013-ban ügyesen lobbiztak együtt azért, hogy Közép-Európa soha nem látott méretű kohéziós pénzeket akasszon le a most lejáró uniós költségvetésben. Visegrád azonban akkor szerezte a legnagyobb (és legkétesebb) hírnevét, amikor közösen utasították vissza 2015-ben az EU által javasolt kvótarendszert. Pedig volt, hogy a négy visegrádi miniszterelnök pártjai négy különböző európai pártcsaládban üldögéltek: Morawieckiék Kaczyńskiék a konzervatívoknál, Babišék a liberálisoknál, Ficóék a szocdemeknél, Orbán pedig a Néppártban

Ideológiai elkötelezettség mentén gondolkozva minden okuk meglett volna gyűlölni egymást. Orbán a Néppárt, Fico a szocdemek, Babiš pedig a liberálisok kínos vadhajtásait képviselték ugyan, de ennél jóval fontosabb, hogy

Közép-Európában pedig nem csoda, ha négy szomszédos, történelmileg és kulturálisan egymáshoz ezer szállal kötődő államnak sok területen azonos külpolitikai érdekei vannak, és ebben hatékonyan együtt tudnak működni. Az együttműködésnek pedig bizony áldásos hatásai vannak – emlékezzünk, milyen paprikás volt például a szlovák-magyar viszony tizenkét-tizenöt éve, amikor az EU-csatlakozás utáni eufóriában kvázi-tetszhalott állapotba került a visegrádi együttműködés.

Hiába ültek a pártjaik egy európai pártban, Gyurcsány és Fico 2008-ban találkoztak először egymással, hat (!) évvel a legutóbbi magyar-szlovák bilaterális találkozó után. Ehhez képest jó ránézni a ma már abszolút barátinak mondható szlovák-magyar viszonyra, arra, hogy a szlovák miniszterelnök fontos gesztusokat tesz a felvidéki magyarság felé. Ennek persze lehetnek belpolitikai okai, például az, hogy Ján Slota 2010 után eltakarodott a kormányból meg a politikából, de ne vitassuk el azt sem, hogy a közös visegrádi együttműködésnek oroszlánrésze volt a kapcsolatok elsimításában.

Ilyen együttműködésekre van példa máshol is az Európai Unión belül, a legismertebbek talán a Benelux-államok, de ilyen a Balti-tengeri Tanács és az Északi Tanács is. Az ilyen regionális együttműködések közös pontja a felismerés, hogy az azt alkotó államok az EU-n belül is hatékonyan tudnak lobbizni blokkokba tömörülve a céljaik eléréséért, másrészt ezek a szervezetek az egymás közötti együttműködést is segítik (például közös infrastrukturális vagy gazdasági projektekkel, alapokkal), harmadrészt pedig az EU határain kívül is hatékonyabbá válhat velük az érdekképviselet. A Balti-tengeri Tanácsnak például Oroszország is a tagja, és informálisan az EU és Oroszország közötti pragmatikus együttműködés fórumául is szolgál az ukrán válság óta.

Intézményt Visegrád mögé

Vagyis a regionális együttműködés mérsékli a feszültségeket, segíti a párbeszédet, hatékonyabbá teszi a kisállami érdekképviseletet, nagyon is kell tehát örülnünk, hogy a V4 képében Magyarország nemcsak alapítója, hanem tagja is egynek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a V4 tökéletes lenne, és hogy mennyire nem az, a költségvetési vétóval kapcsolatos széthúzás is megmutatja.

Igaz, hogy Visegrád íratlan szabálya, hogy a tagok egymás belpolitikai eseményeit nem kritizálják (ezért sem halljuk, hogy például Pozsonyból ütnék-vágnák a magyar jogállamiságot), de nem jelent jót, ha egy olyan alapvető kérdésben, mint a következő uniós költségvetés, vagy a jogállamiság (amely ráadásul a visegrádi együttműködés egyik alapértéke, nem én mondom, hanem Antall József, Václav Havel és Lech Wałęsa) nem értenek egyet.

Ami elvezet minket a következő témakörhöz, nevezetesen oda, hogy

Míg az együttműködés irányát, céljait és a mindennapi csipli-csupli politikai ügyeket más együttműködések egy állandó kormányközi tanács vagy titkárság viszi, a V4-ek esetében az éves elnökségek felelősek a politikaterületek összehangolásáért – az egyetlen állandó intézmény a Pozsonyban székelő Nemzetközi Visegrádi Alap, amit húsz évvel ezelőtti megalakulása óta szokás sikersztoriként emlegetni, hiszen rengeteget segített a négy ország civil szervezeteinek összehozásában.

Azzal viszont, hogy ilyen szervezet és állandó intézmény az együttműködés mögött nincsen, az együttműködés iránya ki lesz téve az elnökséget vivő ország aktuális belpolitikai érdekeinek, vagy épp az adott tagállamban végbemenő belpolitikai marakodásoknak. A magyar V4-elnökség például teljes egészében lefedte a 2018-as választási kampányt, a stafétát pedig pár hónappal a Kuciak-újságírógyilkosságot követően adtuk át a szlovákoknak, akiknél pont akkor bukott bele a gyilkosság következményeibe a Fico-kormány.

A választási kampányok, belpolitikai változások, kormányváltások, minisztercserék persze normálisak egy demokratikus állam életében (az újságírógyilkosságok nem), de emellett kevés energia jut arra, hogy Visegrád is előrehaladjon. Ráadásul a költségvetési vétóvita is mutatja, hogy sokszor alapvető kérdésekben sincs konszenzus a visegrádiak között, ha pedig a magyarok és lengyelek ellenkezése miatt bukna be az EU helyreállítási alapja, az a többi visegrádi partner rosszallását is kiváltaná, és

Visegrád és Közép-Európa többet érdemel annál, hogy populisták és belpolitikai csetepaték martaléka legyen. Adjuk meg tehát neki a törődést és a figyelmet, amit megérdemel.

Ha nem volt ismerős neked a szöveg, az azért lehet, mert még nem jár neked a Reggeli Fekete, az Azonnali hírlevele. Iratkozz rá fel itt! Olvasnál még Illés Gergőtől az Azonnalin? Ide kattints!