Lenyúlta az Azonnali cikkét egy KESMA-lap, majd az interjúalany szájába adta, amit mi írtunk

Szerző: Renczes Ágoston
2020.11.27. 07:45

Újságírónk egyik riportalanya elmondta a történetét a Kisalföldnek is. A Győr-Moson-Sopron megyei napilap azonban nem fektetett túl sok energiát az anyag megírásába: a cikk nagy részét az Azonnali riportjából másolták át.

Lenyúlta az Azonnali cikkét egy KESMA-lap, majd az interjúalany szájába adta, amit mi írtunk

Szeptember 23-án megjelent egy riportom az Azonnalin: egy vállalkozó, Attila történetét dolgoztam fel benne, aki internetes banki csalás áldozata lett, és elveszített több mint hatmillió forintot. A riportot elég sokan olvasták – sajnos az ilyen jellegű csalások nem ritkák Magyarországon –, a megjelenése után más károsultak is jelentkeztek nálunk. Bár az áldozatokat egyelőre nem kártalanította a bank, azt jó volt látni, hogy – talán az én cikkem hatására is – a pénzintézet módosított a mobilalkalmazásába való bejelentkezés azon lépcsőfokán, amit kihasználva a csalók hozzáférhettek az áldozatok bankszámláihoz.

Attilával azóta is kapcsolatban vagyok, követem az ügyének alakulását, rendszeresen beszélünk. Az ügyében az első cikkem megjelenése óta sincs előrelépés, a bank továbbra is elzárkózik a kártalanításától, így a nyilvánosság maradt az egyetlen eszköze. A legutóbbi beszélgetésünk során megemlítette, hogy a történetét elmondta a megyei lapnak, a Kisalföldnek is. Kíváncsiságból megkerestem a cikket, és az olvasásakor fura érzés kerített hatalmába: nagyon ismerős volt a szöveg. A cikk legalább fele ugyanis az én mondataimból áll; egész bekezdéseket másoltak át a cikkemből, minimális szerkesztéssel. 

A CIKK LEJÖTT A NYOMTATOTT KISALFÖLD NOVEMBER 11-I LAPSZÁMÁBAN IS. A SÁRGÁVAL ALÁHÚZOTT MONDATOKAT EGY AZ EGYBEN AZ AZONNALITÓL MÁSOLTÁK ÁT.
Van olyan része a cikknek, ahol az általam az Azonnalin leírtakat egyenesen az interjúalany szájába adják, mintha ő mondta volna.

A nagyjából 40 ezer példányban megjelenő, ezzel Magyarország legolvasottabb közéleti napilapjának számító Kisalföldet – ahogy mára a teljes megyei napilaphálózatot – a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány alá tartozó Mediaworks adja ki. A kormányközeli médiabirodalomban nem ritka, hogy ugyanaz az anyag több újságban is megjelenjen – gondoljunk csak a regionális lapok azonos címlapjaira –; Bukovics Martin, az Azonnali főszerkesztője szúrta ki, miután szóltam neki a Kisalföld cikkéről, hogy a tőlünk másolt anyag rövidítve a Magyar Nemzet online felületén is megjelent

 

Megpróbáltam betelefonálni a Kisalföld szerkesztőségébe, de a honlapjukon megadott számon nem valamelyik Győr-Moson-Sopron megyei szerkesztőségük, hanem a Mediaworks központi ügyfélszolgálata érhető el, ahonnan valamiért nem tudták kapcsolni a szerkesztőséget. Végül telefonon

 

sikerült utolérnem Varga Ottó főszerkesztőt, hogy megkérdezzem, hogyan történhetett ez, de ő csak annyit közölt, fogalma sincs, miről van szó.

 

Az Azonnali természetesen megteszi a szükséges jogi lépéseket, a fejleményekről külön cikket írunk majd.

 

NYITÓKÉP: Azonnali-montázs

 

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek