Igazi állatritkaság migrálhatott át Magyarországról Romániába

Szerző: Vass Csaba
2020.11.26. 09:41

Igazi ritkaságot kaptak lencsevégre Délnyugat-Románia egyik erdejében. A szakemberek is csak ámulnak, és azt gyanítják, hogy az állat tőlünk szökhetett át Romániába.

Igazi állatritkaság migrálhatott át Magyarországról Romániába

A román-szerb határhoz közeli Krassó-Szörény megye egyik erdejében egy fehérszőrű vaddisznót kaptak lencsevégre, amiről a szakemberek azt gyanítják, hogy Magyarországról kerülhetett át Romániába.

A román sajtónak nyilatkozó szakemberek szerint rendkívül ritka jelenség Romániában, hogy fehérszőrű vaddisznó keveredjen egy kondához, a felvételen pedig az látszik, hogy az állat nem idegen a csapat számára, hiszen a legnagyobb egyetértésben túrják közösen az erdei avart a táplálék után.

A fehér szőrű vaddisznó a szakemberek állítása szerint egy fajtakeveredés eredménye, tehát egy házi kan és egy nőstény vaddisznó nászából születhetett. A román szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy korábban Nyugat-Magyarországon észleltek fehérszőrű vaddisznót,

így könnyen megtörténhet, hogy a most filmre vett állat tőlünk vándorolhatott át Romániába.

Az, hogy a fehérszőrű vaddisznó mennyire ritka, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Magyarországon legutóbb 2009 decemberében lőtt ilyen állatot egy vadász Bács-Kiskun megyében, ami kb. 300 kilométerre fekszik Krassó-Szörény megyétől, ahol most sikerült lencsevégre kapni egy ilyen vadat.

NYITÓKÉP: Wikipédia

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek