Moldova nagy lehetősége? Négy pontban Maia Sandu győzelméről

Maia Sandu földcsuszamlásszerű győzelmével új korszak kezdődhet a moldovai politikában, viszont érdemi parlamenti támogatottság nélkül elnökségének nehezen lesznek kézzelfogható eredményei. Mire számíthat az EU és Oroszország Moldova első női elnökétől?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

November 15-én tartották a moldovai elnökválasztások második fordulóját, melyen Maia Sandu, az ország korábbi EU-párti miniszterelnöke nem várt arányban és a 2016-os elnökválasztásokhoz képest jóval magasabb, közel 58 százalékos részvétel mellett győzedelmeskedett a regnáló államfő, az oroszbarát Igor Dodon ellen.

Míg az előzetes várakozások rendkívül szoros küzdelmet (és többnyire Dodon győzelmét) vetítettek előre, addig Sandu a szavazatok több mint 57,2 százalékát szerezte meg a regnáló elnök 42,3 százalékával szemben. A két jelölt már 2016-ban is megmérkőzött egymással: Dodon akkor 70 ezer szavazat különbséggel győzte le ellenfelét, a volt kormányfőre most viszont több mint 250 ezerrel többen szavaztak.

A november 1-jei első fordulót követően mindkét jelölt esetén félő volt (erre Sandu és Dodon is több alkalommal utalt), hogy egy szorosabb vagy megkérdőjelezhető körülmények között született eredmény esetén – ahogy az Grúziában is történt október 31-e után – tömegtüntetések követhetik az elnökválasztásokat, amelyek tovább mélyítik az ország EU- és oroszpárti erői közötti szakadékot. Dodon ugyan jogi úton megtámadta az eredményt, de a nagyarányú győzelem ismeretében belátta, hogy hiábavaló volna megkérdőjelezni a szavazás végeredményét.

Sandu megválasztása új korszakot nyithat az Európa perifériáján fekvő ország történetében. Az új elnöknek a geopolitikai törésvonalakon túl már rövid távon óriási gazdasági és szociális kihívásokkal kell szembenéznie, elnökségének pedig várhatóan három fő prioritása lesz: a belpolitikai reformok parlamenti és kormányzati támogatásának bebiztosítása, a Nyugattal való kapcsolatok elmozdítása a holtpontról, illetve az, hogy biztosítsa az ország gazdaságának rendbetételéhez szükséges nemzetközi támogatást.

1. A választást a válság döntötte el

A nagyarányú győzelem valóban a nyugat-európai moldovai diaszpórának köszönhető (a második fordulóban leadott több mint 262 ezer diaszpóra-szavazatból Sandu közel 93 százalékot kapott), ugyanakkor az eredmények alakulásában más fontos tényezők is szerepet játszottak. A Moldovát politikailag évtizedekig túszul ejtő geopolitikai rivalizálást ugyanis teljes mértékben beárnyékolta az országot sújtó gazdasági válság, valamint a Dodon közvetlen irányítása alatt álló és Ion Chicu vezette szocialista kormány kudarcos válságkezelése.

A geopolitikai tényező hátrébb sodródása Sandu – a 2016-oshoz képest egyébként jóval szervezettebb és erősebb politikai háttérrel bíró – kampányában is megnyilvánult, amely elsősorban a gazdaság fejlesztésére, az életszínvonal emelésére és a korrupció elleni küzdelemre fókuszált. Sandu maga a jelen válság köré építette a kampányt: nem tett nagyívű ígéreteket Moldova EU- vagy éppen NATO-tagságáról, nem tűzte zászlajára Románia és Moldova (egyébként is az illúzió kategóriájába tartozó) egyesülésének lehetőségét és nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az ország Oroszország felé orientált lakosságát is megszólítsa, ráadásul oroszul.

Mindeközben a korrupciós botrányokba keveredett Dodon, akit a Kreml „csak félgőzzel” támogatott (politikailag igen, érdemi gazdasági segítségnyújtással nem) minden lehetséges módon igyekezett geopolitikai élűvé tenni a választást és lejáratni ellenfelét. Javarészt ezeknek a tényezőknek köszönhető, hogy olyan szavazópolgárok is támogatták a korábbi miniszterelnököt, akik hagyományosan nem az EU-párti jobboldali pártok hívei.

2. Moldova közeledhet az EU-hoz, de nem fogja elidegeníteni az oroszokat

Dodon elnökségének négy éve alatt a moldovai-uniós kapcsolatok gyakorlatilag a kötelező minimumra zuhantak. Miközben az elnök csak elvétve fordult meg Brüsszelben, igyekezett minél mélyebbre fűzni a kétoldalú kapcsolatokat a Kremllel – 2016 decembere óta 22 (!) alkalommal járt Oroszországban, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal vagy az orosz kormány más prominens tagjával. Ez utóbbi nemcsak diplomáciai értelemben nyilvánult meg. Reagálva arra, hogy az ország korábbi vezetése 2014-ben társulási megállapodást és ezzel együtt szabadkereskedelmi társulást írt alá az EU-val, Dodon elnöksége alatt az oroszbarát erők látványosan az Oroszország dominálta Eurázsiai Unió felé terelték Moldovát (az ország itt jelenleg megfigyelői státusszal rendelkezik).

Sőt, Dodon – azon túl, hogy más moszkvai irányítású együttműködési formákat, köztük az Eurázsiai Befektetési Bankot is megcélozta – még azt is kilátásba helyezte, hogy Moldova lépjen ki a társulási megállapodásból és teljes jogú tagként legyen részese az Eurázsiai Uniónak. Ezt az elképzelést azonban az ellenzéki tiltakozások és a makrogazdasági realitások felismerése miatt nem sikerült keresztül vinnie (Moldova külkereskedelmét legnagyobb arányban már akkor is az EU-val bonyolította, a DCFTA aláírása óta pedig 70 százalékra nőtt az EU-ba irányuló export aránya).

Leendő pozíciójából adódóan az ország fő külföldi képviselőjeként a most győztes Maia Sandu minden bizonnyal véget vet Dodon szélsőségesen egyoldalú külpolitikájának, kivezeti Moldovát a diplomáciai elszigeteltségből és helyreállítja az országról a dodoni érának köszönhetően kialakult többnyire negatív percepciókat. Dodon az EU mellett Moldova két legfontosabb regionális partnerét, Ukrajnát és Romániát is negligálta, így Sandu első három külföldi útja nagy valószínűséggel Brüsszelbe, Bukarestbe és Kijevbe vezet majd.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az új elnök teljesen elutasítaná Moszkvát. A gazdasági, biztonságpolitikai és energiapiaci realitásokat figyelembe véve a megválasztott elnöktől leginkább egy óvatos, Oroszországtól nem elrugaszkodó, pragmatikus külpolitikára lehet számítani, amelyben egyaránt megjelennek olyan célok, mint nyugati oldalról a DCFTA teljes mértékű implementációja vagy az, hogy Oroszország újra megnyissa határait a moldovai mezőgazdasági termékek előtt.

A külpolitikai egyensúly gyakorlati megvalósítása azonban könnyen akadályokba ütközhet, például a transznisztriai helyzet rendezése kapcsán, ahol Sandu az orosz „békefenntartók” kivonását szorgalmazza, vagy a Krím ügyét illetően, amit Dodon Oroszország részeként ismert el, a megválasztott elnök viszont Ukrajna részének tekinti. Mindenesetre Sandu vállalásai bizalomra adnak okot. Ahogy egykori külügyminisztere, Nicu Popescu fogalmazott, ha romlanak is majd a Moszkvával való kapcsolatok, annak nem Chișinău lesz az oka.

3. A hatalmi harc csak most kezdődik

Sandu jövőbeli sikerének egyik, hanem a legnagyobb akadálya, hogy – noha a mindenkori moldovai államfő kiterjesztett jogkörökkel rendelkezik az ország külpolitikájának alakításában –

A Dodon-féle szocialisták jelenleg 37 képviselővel rendelkeznek a törvényhozásban, amit kívülről támogat a papíron „Plahotniuc-mentes” Demokrata Párt 11, valamint „az évszázad lopásában” érintett Ilan Șor Moldováért frakciójának 15 képviselője, miközben a Sandu által alapított Akció és Szolidaritás Pártnak (PAS) és a vele szoros szövetséges Igen Platformnak csupán 26 képviselője van.

Nem meglepően Sandu egyik fő választási ígérete az általa illegitimnek tekintett parlament feloszlatása és új választások kikényszerítése volt (2019-es kormányát egy mélyreható igazságügyi és antikorrupciós reform meggátolásának érdekében a szocialisták és a Plahotniuc-féle demokraták buktatták meg). Előbbit viszont csak egy parlamenten belüli bizalmatlansági indítvánnyal lehet elérni.

Jogi értelemben az ország parlamentje legitim módon működik, a politikai és társadalmi értelemben vett legitimitása azonban régóta nem volt ilyen alacsony. Ebben nem csupán Sandu földcsuszamlásszerű elnökválasztási győzelme játszott szerepet, hanem az is, hogy a 2019-es parlamenti választások óta óriási mozgások mentek végbe a moldovai törvényhozásban: az ország azóta már a második és az előzővel szöges ellentétes politikájú kormányát fogyasztja, Plahotniuc egykori pártja képviselőinek közel harmadát veszítette el, valamint a Demokrata Pártnak és Șornak köszönhetően a jelenlegi kormány is kiszolgáltatott helyzetben van.

Mivel a jelen parlamenti viszonyok alapján nehéz lenne egy stabil, Sandu-párti kormánytöbbség összeállítása,

Amennyiben nem lesz új választás, úgy Sandunak nemcsak egy renitens parlamenttel kell szembenéznie, de akár jogköreinek egy részét is elveszítheti. Ha viszont lesz, annak nemcsak az Európa-párti blokk lenne az egyértelmű nyertese, hanem az a Renato Usatîi is, aki az elnökválasztás első fordulójának harmadik helyezettjeként támogatta Sandut és biztosította be annak győzelmét. Az egyébként többnyire oroszbarátként leírható, valamint populista és ellentmondásos karakteréről ismert üzletember pártjának népszerűsége jelentősen nőtt az elmúlt időszakban, viszont nincs parlamenti képviselete.

4. Moldovának stabilitásra és nemzetközi támogatásra van szüksége

Függetlenül attól, hogy az országnak milyen kormánya lesz 2021-től, annak rövidtávú prioritása a gazdaság rendbetétele, valamint a gazdasági és szociális válság kezelése kell, hogy legyen, érdemi külső finanszírozás nélkül viszont erre csekély esély mutatkozik.

A koronavírus-válság előtt Dodon Oroszországtól remélte a tőkeinjekciót egy 500 millió euró értékű orosz hitel keretében, ebből azonban a parlamenti ellenzék és az alkotmánybíróság tiltakozása, valamint az orosz fél hezitálása miatt semmi sem valósult meg idáig, Sandu megválasztásával pedig nagy valószínűséggel nem is fog. A Chicu-kormánynak júliusban sikerült előzetes megállapodásra jutni a Nemzetközi Valutaalappal egy hároméves és közel 560 millió eurós finanszírozási programról, végleges megegyezés azonban továbbra sincs.

Az IMF (és az Európai Unió) anyagi támogatásának biztosításához pedig jól jöhetnek a nyugati felek által egyébként is szorgalmazott antikorrupciós és igazságügyi reformok, amelyek elindításáért Sandu – csekély jogkörei ellenére – tehet szimbolikus lépéseket, például azáltal, hogy nemzetbiztonsági fenyegetésnek nyilvánítja a korrupciót, reformkezdeményezések sorával gyakorol nyomást a Chicu-kormányra és blokkolja azon bírák kinevezését, akik Plahotniuc embereihez vagy más oligarchikus körökhöz köthető.

A szocialisták, az EU-párti blokk és az oligarchapártok közötti szembenállás azonban valamennyi reform útjában fog állni és a regnáló elnök vereségével félő, hogy az ország a politikai konfliktus tovább mélyül: Dodon várhatóan a szocialisták élén marad az országos politikában és az sem zárható ki teljesen, hogy kormányzati pozícióban lesz az események alakítója.

A szerző a Közép-Európa Társaság alapítója és a Political Capital külpolitikai elemzője.

NYITÓKÉP: Maia Sandu támogatói körében. MS / FB