+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szalai Máté
2020. november 22. vasárnap, 08:00
A szeptember 11-ei merénylet után elterjedt nézet szerint Bosznia-Hercegovina a dzsihádista terrorizmus egyik melegágya. A narratíva szerint a kilencvenes évek sérelmei, az 1995-ös daytoni megállapodással létrejött bonyolult és gyenge államszervezet és az országban együttélő bosnyák, szerb és horvát közösségek közötti feszültségek kiváló lehetőséget biztosítanak a terrorista hálózatok terjeszkedésére. Az adatokat megnézve azonban azt láthatjuk, hogy Bosznia-Hercegovina nem emelkedik ki a terrormerényletek számában, viszont Európában a vezetők közé tartozik a külföldre utazó terroristák relatív számában. A bosnyák terroristák tehát nem otthon, hanem külföldön szeretnének robbantani, ez viszont aggodalommal tölthet el minket több szempontból is.

 

Az Iszlám Állam 2014-es megjelenését követően meghatározó kérdése lett az európai biztonságpolitikának a külföldi harcosok kérdése. A kifejezés alatt azokat az embereket értjük, akik elhagyják saját államukat, és csatlakoznak egy másik országban zajló fegyveres konfliktushoz. Szemben a zsoldosokkal, a külföldi harcosokat nem a pénz, hanem a személyes meggyőződés hajtja, ezért csatlakoznak különböző szervezetekhez, például az al-Káidához, az Iszlám Államhoz vagy akár kurd milíciákhoz. A 2010-es években szíriai és iraki hadszíntér vált a modern történelem legvonzóbb konfliktusává a külföldi harcosok számára, összesen körülbelül negyvenezer fő csatlakozott a világ országaiból a harcokhoz. Ezek közül néhány ország (Szaúd-Arábia, Tunézia, Oroszország vagy Líbia) abszolút számban is kiemelkedik, ahonnan több ezer fő utazott a harctérre.

 

A Balkán földrajzi közelsége ellenére nem tartozik a legnagyobb „kibocsátó” régiók közé, az innen származó kb. ezer külföldi harcos mindössze kb. 2,5-3 százalékát adta ki a teljes csoportnak. Ugyanakkor ennek a bő ezer főnek több mint harmada (hivatalosan 323 fő) Bosznia-Hercegovinából származik – ez nem tűnik nagy számnak, de relatíve, a 3,8 milliós lakossághoz számítva magas, Európában Belgium után gyakorlatilag a második legmagasabb.

 

Ez azért is meglepő adat, mert a külföldi harcosok magas aránya ellenére magában az országban viszonylag kevés merénylet történik. A szakmailag széles körben elismert Globális Terrorizmus Index szerint

 

Bosznia-Hercegovina jelenleg a terrorista fenyegetésnek nem kifejezetten kitett ország, gyakorlatilag egy kategóriába tehető Dániával, Litvániával, vagy éppen a visegrádi országokkal.

 

Finnország, Ausztrália, Spanyolország, Németország, vagy éppen az Egyesült Királyság is rosszabb besorolást kapott. Ráadásul ez nem csak egy kilengés, Bosznia-Hercegovina besorolása érdemben nem változott az elmúlt két évtizedben egy-egy látványos akció ellenére.

 

Mivel magyarázható ez a jelenség? Miért van ennyi bosnyák külföldi harcos, és ők miért külföldre mennek inkább harcolni? A választ a bosznia-hercegovinai dzsihádista hálózatok kiépülésében és a terroristák általános motivációiban találhatjuk meg. 

 

Dzsihádista hálózatok Bosznia-Hercegovinában

 

A Jugoszlávia felbomlásához vezető első délszláv háború 1991 és 1995 között ideális helyzetet teremtett az al-Káida és más dzsihádista szervezetek terjeszkedése számára. Egyrészt a polgárháborút a szélsőségesek rendre ki tudták használni: az erőszak növekedése, a létbizonytalanság, az állami hatóságok drasztikus fellépése és nem-állami milíciák megjelenése mind-mind a hasznukra vált. Ha a társadalom tagjai azt érzik, hogy az állam már nem képes garantálni a biztonságukat (vagy éppen még veszélyezteti is azt), akkor a polgárháború kavalkádjában nem meglepő, ha az emberek nyitottakká válnak a politikai célú erőszakra.

 

Másrészt a délszláv háborúkban kiemelt szerepet kapott a vallás. A szerb, horvát és bosnyák politikai vezetők a nemzetépítéshez, a toborzáshoz és saját legitimitásuk fenntartásához hangsúlyosan tudták használni a vallást és a vallási ellentéteket.

 

Így a szerbeknél az ortodox kereszténység, a horvátoknál a katolicizmus, a bosnyákoknál pedig az iszlám kiemelt identitásformáló erővé vált, a közösségek közötti konfliktust pedig sokan vallások közötti konfliktusnak állították be.

 

A dzsihádista hálózatok már csak az utolsó lökést adták ehhez, amikor a bosnyákok küzdelmét a muszlimok közösségének, az ummának a közös küzdelmeként értelmezték, nagyon hasonlóan az 1980-as évek afganisztáni-szovjet háborújához. Az al-Káida és más szervezetek vezetői felismerték, hogy a boszniai események jó toborzólehetőséget jelentenek, ezért meg is indult a területre a külföldi harcosok beáramlása. A körülbelül egy-két ezer fő érkezését részben a bosnyák hadsereg is támogatta, amelynek al-Mudzsáhid nevű alakulata kifejezetten külföldi harcosokból állt.

 

Így a mai Bosznia-Hercegovina területén szépen ki tudtak épülni a dzsihádista hálózatok az 1990-es években. Ugyan a helyzet (viszonylagos) stabilizálódásával sokan hazamentek, sokakat pedig börtönbe zártak, de a szervezetek és kapcsolatok megmaradtak, csak más formában működtek tovább. A balkáni dzsihádista hálózatok ma már főleg toborzó tevékenységet folytatnak, tehát helyi muszlimokat szerveznek be, így jöhetett létre az az érdekes helyzet, hogy Bosznia-Hercegovina külföldiharcos-befogadóból azt „exportáló” országgá vált.

 

Az al-Káida mellett a 2010-es években az Iszlám Állam, és a szíriai al-Káidaként induló, de attól függetlenedő Nuszra Front is fel tudta használni ezeket a kapcsolatokat, hogy embereket gyűjtsön a saját küzdelmeik számára. Nekik, ahogy már említettem, sikerült többszáz bosnyákot beszervezni és Szíriába utaztatni. Érdekes módon úgy tűnik, hogy

 

a bosnyák szélsőségesek nem otthon akartak merényleteket elkövetni, hanem külföldön akartak érvényesülni a dzsihádista körökben.

 

Itthon robbantsak vagy külföldön?

 

Ha valaki terroristának áll, számos különböző karrierutat választhat magának. Sokan nem-katonai tevékenységgel akarják segíteni az általuk szimpatikusnak tartott szervezet munkáját, például az Iszlám Államhoz is sok orvos, mérnök vagy más szakma képviselője csatlakozott. Ha valaki mégis fegyveresen szeretne harcolni, az sem magától értetődő, hogy azt hol tudja a legjobban megtenni.

 

Én szegediként például biztos nem Szegeden kezdeném a dzsihádot, de nem is Magyarországon, hiszen attól még, hogy valaki dzsihádista, lehet, hogy nem tud vagy nem akar a szülővárosában, lakhelyén robbantani.

 

Ezért egy Iszlám Állam-szimpatizáns számára igen nehéz kérdés, hogy otthon maradjon, vagy külföldre utazzon.

 

Az általános tendenciák azt mutatják, hogy a globalizáció nemcsak a hagyományos munkaerőpiacot, de a terrorizmus „piacát” is  nemzetköziesítette. Az 1990-es években Nyugaton minden otthon maradt „hazai terroristára” jutott egy külföldi harcos, ma már azonban ez az arány egy a háromhoz. Tehát általánosságban minden francia, német vagy brit állampolgársággal rendelkező, a saját országában maradt dzsihádistára jut három másik, aki elhagyta az országát.

 

Ezt rövidtávon lehet pozitív tendenciaként értékelni (addig sem az adott állam nemzetbiztonságát veszélyezteti), de középtávon számos politikai, jogi biztonsági és morális kérdést vet fel. Gondoljunk csak a nagyszámú visszatérők kezelésének kérdésére, amely annyira bonyolult, hogy a legtöbb kormány inkább csak azt választaná, hogy lehetőleg a külföldi harcosok haza se térjenek, veszítsék el állampolgárságukat, vagy akár haljanak meg a szíriai harctéren.

 

A kutatások alapján a döntés, hogy otthon marad-e valaki vagy külföldi harcossá válik, viszonylag pragmatikus alapokon nyugszik, és három okra vezethető vissza. Az egyik a rendelkezésre álló lehetőségek (hol tudok jobb terrorista lenni?), a másik a kiképzéshez való hozzáférésre (hol tudok jobb kiképzést kapni?), a harmadik pedig a normatív megfontolásokra (hol szeretnék terrorista lenni?) vonatkozik. Így leírva lehet, hogy elég banálisan hangzik, de ebből is látható, hogy egy terrorista ember is ember, akit hasonló indokok mozgatnak, mint mindannyiunkat.

 

A bosnyák terrorista dilemmája

 

Bosznia-Hercegovina esetén mind a három elképzelés bír magyarázó erővel. Az ország területén szervezett merényleteket az állami hatóságok igyekeznek megelőzni, a potenciálisan kiképzést végző csoportokat felszámolni, és ebben látható eredményeket érnek el. Ugyanakkor a toborzási adatok azt mutatják, hogy a hálózatokat nem sikerült felszámolni, különösen Tuzla, Zenica-Doboj és Szarajevó kantonok esetén. Ezek jellemzően a „többségi” bosnyák muszlim társadalom elszigetelt szalafita kisközösségeiben maradtak fenn, amelyeket gyakran külföldről, elsősorban Szaúd-Arábiából támogatnak. A hálózatok visszaszorításában kiemelt szerepet kapott a Boszniai Iszlám Közösség, amelynek vezetői nem csak folyamatosan elítélik az erőszakot, de igyekeznek a félillegálisan működő vallási közösségeket felszámolni.

 

Ugyanakkor (a fent idézett kutatások általános megállapításaival is összhangban) a nagyszámú külföldi harcos meglétének értelmezését a harmadik narratíva segíti a leginkább. E szerint a bosnyák dzsihádisták nem azért nem otthon tevékenykednek, mert ne tudnának, hanem mert a külföldi harcot legitimebbnek, csábítóbbnak gondolják, mint az otthoni terrorizmust. Erre persze az Iszlám Állam is rájátszott, amíg az volt az érdeke, hogy harcosokat gyűjtsön, de 2016 óta már a dzsihádisták propagandája sem erre koncentrál.

 

Ami a bosnyák terroristákat az elutazásra ösztönözheti, az a nagyméretű boszniai diaszpórára vezethető vissza. Egy 2016-os elemzés szerint minden ötödik bosnyák külföldi harcos bizonyíthatóan nem Bosznia-Hercegovinában élt, a diaszpórával való kapcsolat pedig a büntetett előélet mellett a másik legáltalánosabb közös ismertetőjegy közöttük. Ez nem csoda, ha számításba vesszük, hogy az ország rendelkezik lakosságarányosan a világ egyik legnagyobb diaszpóra-közösségével: a kb. 3,8 milliós lakosság több mint fele, legalább kétmillió fő él külföldön.

 

Ugyan az emigrált bosnyák közösség jellemzően jól integrált a fogadó államokban, mégis: a diaszpóra közösségekről általában elmondható, hogy jobban kiszolgáltatottak a radikalizációnak és a terroristák toborzóakcióinak. Az elmúlt évben zajló nyomozások kimutatták, hogy

 

a külföldön élő bosnyákoknak nagy szerepe van a Bosznia területén is működő hálózatok fenntartásában, finanszírozásában és logisztikai támogatásában.

 

Ennek a jelenségnek a torzító hatásával már jobban értelmezhető a boszniaiak közötti magas külföldiharcos-arány is.

 

Mit jelent mindez Bosznia és Európa biztonságára nézve?

 

A fentiek azt mutatják, hogy a bosnyák terrorista körök kihívása valóságos kihívás, de ez nem csak és nem főleg Szarajevóban, hanem Bécsben és más európai nagyvárosban (vagy a Közel-Keleten) érhető tetten. Erre a nemrég elkövetett ausztriai merénylet is felhívta a figyelmet, bár ott az elkövető észak-macedóniai albán, és nem bosnyák volt, de ebből is látható, hogy a jelenséggel Bosznia-Hercegovina nincs egyedül a Balkánon. Hasonló tendencia figyelhető meg Albánia vagy Koszovó esetén is, de igazából a legtöbb nagy külföldiharcos-számot produkáló nyugat-európai ország is hasonló cipőben jár, így Ausztria is, ahol eddig csak a magas külföldiharcos-számokat láthattunk, nagyobb merényleteket nem.

 

Ebből a szempontból viszont félő, hogy

 

Bosznia-Hercegovinában is a következő években nőhet a terrorista fenyegetettség.

 

A visszatérési arány egyelőre alacsony a külföldi harcosok körében, ami azt jelenti, hogy számos bosnyák dzsihádista halt meg vagy maradt külföldön. Ráadásul a hazatértek között is lehetnek visszaeső elkövetők, amit csak erősít, hogy a bosznia-hercegovinai jogrendszerben számos enyhítő körülmény elismerése miatt számos terroristát csak néhány évre tudnak börtönbe zárni. Néhány év börtön az átfogó rehabilitációs és deradikalizációs programok hiányával párosulva nagyban növeli az újratoborzás esélyeit, ez pedig pesszimizmussal tölthet el minket.

 

A cikkhez köszönöm Wagner Péter segítségét. A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Olvass még Szalai Mátétól az Azonnalin

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Bő egy héttel Teleki Pál halála után a Magyar Királyi Honvédség csapatai bevonultak a Délvidékre, segítve ezzel a nécik balkáni hadjáratát.

Egy, a Lancet folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint ha AstraZenecával vagy Szputnyik-V-vel oltanak be,
jobb, ha nem vagy elhízott.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Az izraeli parlamentbe szélsőséges cionista politikusok is bekerültek. Ha Benjamin Netanjahu kormányfő akar maradni, az ő támogatásukat is meg kell nyernie. De kik ők?

Története is azt bizonyítja: túlságosan leegyszerűsítő, ha nemzetek közötti háborúként akarjuk láttatni a boszniai polgárháborút.

Ungár Péternek pedig, aki a szakszervezet jogait kérte számon rajta, egyszerűen annyit üzent, ne fontoskodjon.

Eredetileg Görögország uralkodója lett volna belőle, a politikai helyzet miatt végül, mint az angol királynő hitvese lett világszerte ismert.

A hét kérdése

A hatpárti ellenzéki szövetség szerint felesleges a regisztráció, elég lenne felmutatni a TAJ-kártyát, hogy beoltsanak valakit a covid ellen. Szerinted?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás