Ezért szeretjük ennyire Boszniát

Amikor elhangzik a Balkán szó vagy a balkáni jelző, többnyire valamilyen negatív jelentéstartalmat társítunk hozzá. Szabó Zoltán hosszúhetényi borásznál ez egészen másképp működik: meg is mutatja, miért!

Persze van, akinek ez csak a horvát tengerpartot jelenti, oda is végig sztrádán megy. Holott nyílegyenes út visz lefelé a dalmát tengerpartig, és az útba eső Bosznia-Hercegovina ha lehet, még több izgalmat tartogat, mint a végcél. Megpróbálom elmagyarázni, miért rajongok ezért az országért. Bő tíz éve majdnem minden évben el kell, hogy látogassak oda, egyszerűen addiktív.

Bosznia Pécsről csak 130 kilométer. Igaz, két határon is át kell menni, de utána egy másik világban találjuk magunkat. Ami meglepő módon egy pécsinek még otthonos is. A Tettye városrészt, ahol évszázadokig a város falán kívülre telepített bosnyákok (és egyéb muzulmán népek) laktak, nagyon hasonlóan formálták, mint az az őshazában is jellemző.

Bosznia a nyugalom apró szigete. Gyógyír a civilizációs csömörre. Amint a határhoz érek, még át se keltem a Száván, már megcsap a jól ismert illat: izzó parázs felett sül valamilyen szaftos hús, ami később egész utunkon elkísér. Azonnal tudom, hogy megérkeztem, hevesebben ver a szív, mégis, mintha csökkenne a vérnyomás.

Bosznia a vizek országa. Elsőre furcsának tűnhet ez a kijelentés, hiszen csak egyetlen vacak kis tengerparti település jutott nekik. Mégis, bármerre megyünk, szinte mindenhol hegyek-völgyek között haladnak az utak, amit kristálytiszta vizű folyó kísér. Álomszép tavakban, impozáns vízesésekben, jótékony hatású hőforrásokban mártózhatunk meg. Az ember alig hiszi el, hogy szinte bármerre jár, a táj elképesztően gyönyörű.

Bosznia az exjugoszláv tagállamok közös gasztronómiájának leghitelesebb forrása. Ezt elsősorban a bosnyákoknak (a muszlim lakosság) köszönhetjük, akik megőrizték a török-arab kultúrának ezt a szeletét. Kávé? Finomra őrölve, zaccosan, dzsezvában rotyogtatva. Burek? Házilag nyújtott, kívül ropogós tésztával, megannyi változatban, mindig meleg és friss. Csevap? Tájegységenként változó húsösszetétellel és lepényváltozatokkal. Meg ugye az elmaradhatatlan sült birka úton-útfélen.

Bosznia a vallási és kulturális sokféleségek olvasztótégelye. Ami egyszerre jelent gazdagságot és zűrzavart. Ha nem hergelik őket, szépen eléldegélnek egymás mellett. Csak hát a nemzetiségi kártyát ott is előszeretettel kijátsszák.

Bosznia-Hercegovina nem számít különösebben turisztikai desztinációnak. Szarajevó, Mostar, esetleg Medjugorje: általánosságban ennyit tudnak róla. Szerencsére. Mostanság viszont egyre több gazdag közel-keleti látogatja, elsősorban szaúdiak és kuvaitiak.

Bosznia-Hercegovina lehetőség az időutazásra. A legtöbb városkép a magyar 80-as évekbe repít. Sokkal kevesebb nyomot hagy rajta a pénzvallású nyugati tömegkultúra. Az utolsó bástya volt egész Európában, ahol nem tudott megtelepedni a McDonald's, egészen 2011 végéig. Jellemzően nemzetközi áruházláncokkal se találkozni.

Bosznia a felhőtlen szabadság földje. Ez akkor lesz különösképpen szembeötlő, amint dél felé elhagytuk az országot. Hirtelen mindenütt csupa tiltás, szabályozás, fizetni kell mindenért, ott húznak le, ahol tudnak, ettől pedig elszokunk addigra.

Bosznia viszont változik, szinte minden, amit fentebb felsoroltam. Aki teheti (és amint lehetséges), látogassa meg minél előbb ezt a tünékeny álomvilágot.

(Nem tudom, beszerezhető-e még egyáltalán, jó szívvel ajánlom a Szőnyi Attila-féle útikönyvet, nagyon alapos, személyes és olvasmányos.) A fotók nem mind sajátok, útitársaim és barátaim képei közül is válogattam: Mester Zoltán, Molnár Ákos Zsolt, Sas Miklós.

Szarajevó kimaradt. Véletlen lenne? Aligha!