Igenis meg lehet haladni az etnikai törésvonalakat

Azt, hogy a nacionalizmus mindig egy szűk elit érdeke, amely ezzel tudja a hatalmát bebetonozni és egyben a lényeges kérdéseket egy etnikai alapú „mi” vs. „ők”-felosztással megkerülni, Bosznia-Hercegovinában kiválóan lehet tanulmányozni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ez azt jelenti, hogy „jó napot”. Ha Bosznia-Hercegovinában lennénk, háromszor egymás mellé ugyanezt ki kéne írni (esetleg az egyik lehet cirill betűkkel), ugyanis a balkáni országban három etnikum három nyelven létezik – noha ez a három nép eléggé hasonló egymáshoz, nyelveik pedig gyakorlatilag teljesen ugyanazok. Mégis: az ország olyan éles etnikai vonalak mentén szerveződik, mintha ezek a hasonlóságok és azonosságok nem lennének meg.

Hogy miért is kezdtem ezzel a cikket?

Azért, mert huszonöt éve, 1995. november 21-én fogadták el azt a daytoni egyezményt (nem meglepő módon az ohiói Daytonban), amely egyrészről

Van egy szerb és egy közös bosnyák-horvát rész; az ország három államfőjének szerbnek, bosnyáknak és horvátnak kell lennie; de még szavazni is csak akkor lehet, ha valaki ezen nemzetiség egyikéhez tartozik (és akkor is csak a „saját” nemzetiségének jelöltjeire szavazhat).

Most attól tekintsünk el, hogy emiatt a többi kisebbség (zsidók, cigányok) vagy azok, akik vegyes identitásúak, „jugoszlávok”, esetleg nem érdeklődnek ilyen etnonackó kategóriák iránt, ki vannak zárva a politikai élet nagyrészéből. (Az, hogy ez nem helyes, az Európai Emberi Jogi Bíróság 2009-ben egy zsidó és 2014-ben egy cigány nemzetiségű állampolgár kapcsán ki is mondta, de a gyakorlat nem változott.)

Az egész politikai életet lebénítja az etnikai elv, ugyanis a közéletben „etnogettók” jöttek létre, amelyeket a három nemzetiség nacionalista pártjai uralnak. Ez nemcsak a korrupciót segíti, de egyben gátolja azt is, hogy az ország egészét közösen sújtó problémákra lehessen közös válaszokat találni.

A daytoni egyezmény huszonöt éves évfordulója kapcsán tehát nagyon is ambivalens az eredmény. Igen, a polgárháborúnak vége lett, és sikerült tartós békét teremteni, elvégre hiába a folyamatos háromszoros nacionalista politika, fegyveres konfliktusok 1995 óta nem törtek ki a balkáni országban. A daytoni egyezmény azonban – amelynek melléklete tartalmazza nem mellékesen magát az ország alkotmányát is – nem oldotta, hanem gránitszilárdságúvá tette az etnikai megosztottságot.

Van-e egyáltalán Bosznia?

Lehetne azt mondani, hogy Bosznia-Hercegovinában továbbél a Habsburg- és a jugoszláv kor multikulturalizmusa – és akik mindkettőt elvetik, mondhatják: lám, ahogy egyik és másik, úgy ez a mostani se működne.

Ez azonban ugyanaz a logika, ami a daytoni egyezmény mögött is volt. A hágai Jugoszlávia-bíróság (ICTY) is az egész jugoszláv konfliktust etnikai alapokon értelmezte (több olyan ügy is volt, ahol a bíró „bosnyák muzulmán helikopterekről” értekezett, mintha már a helikopternek is lenne etnikuma), nem véve észre például a konfliktus mögötti egyéb elnyomó struktúrákat.

Amikor azonban horvát és szerb katonák együtt erőszakolnak meg bosnyák nőket, vagy amikor szerb katonák ellopják szerb parasztok teheneit, akkor talán látni lehet, hogy esetleg nemi vagy osztályalapú elnyomások is jelen voltak, csak ezeket persze könnyű „eladni” etnikai konfliktusokként. A daytoni egyezmény mögött is viszont azon leegyszerűsítő vélemény húzodott meg, mintha az egész konfliktust csak az etnikai különbségek okozták volna – és ezért akarták a népeket ennek mentén szétválasztani.

Ez nem azt jelenti, hogy az emberek ne tudnák, mi az etnikumuk (persze sokan vannak, akiket ez nem érdekel) – de ezt nem tartják ellentétesnek egy közös polgári nemzet kialakulása kapcsán. Ezt a véleményt fejezi ki ma a helyi politikában a Naša Stranka (Mi Pártunk) párt, amelyet bosnyákok, horvátok, szerbek közösen hoztak létre (a párt elnökével az Azonnalin volt is interjú), vagy Željko Komšić, a horvát társállamelnök, aki Zágrábnak is megüzente: ne higgye azt, hogy a hercegovinai horvátok felett ők lennének az urak.

Múlt vasárnap önkormányzati választások voltak Bosznia-Hercegovinában. Szarajevóban, amelynek belvárosi negyedeit (így Stari gradot és Centart) eddig az Ankara által támogatott, bosnyák nacionalista SDA uralta, hatalmasat tarolt a Naša Stranka: az etnikai elvet megtagadó párt nem csak győzött, de ennek révén Szarajevónak egy szerb nemzetiségű – de Boszniát hazájának tartó – politikus lesz a polgármestere. De még a tényleg teljesen szerb etnogettóként működő Republika Srpska legnagyobb városában, Banja Lukában is megbukott a szerb nacionalista Milorad Dodik pártja. (Az új Banja Luka-i polgármester maga is szerb nacionalista, sajnos, de neoliberális alapokról szeretné a Dodik-párt által leuralt helyi közéletet demokratizálni.)

Amint megszokhattátok: ha közép-európai vagy balkáni téma, akkor abban mi vagyunk a piacvezetők. Ennek megfelelően a daytoni egyezmény huszonötéves aláírását két egész napon át „ünnepeljük” – egész pontosan: több cikkben, interjúban magyarázzuk az odavezető utakat, a mostani problémákat. Jó olvasást hozzá!

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!