A hét bora: a szerb bor, amivel Bosznia-Hercegovinára koccintunk

A sárgamuskotály Dél-Szerbiában tökéletesedik évről évre. Megéri messzire elzarándokolni érte.

Milyen bort vegyek? Mi bizony minden héten megírjuk. Lehet az egy családi pince jólmenő slágere, a nagytermelő tömegbora, egy garázsborászat parcellaszelekciója, kései szüretelésű cirfandli, magas savú rajnai vagy akár szerb ürmös, a lényeg, hogy finom legyen. De az se baj, ha meghökkent és kimozdít a kényelmes komfortzónából. Téged is, minket is. További szempont: ne legyen túl nehéz hozzájutni.

Az elsők között voltam május végén, hogy amint kinyílt a magyar-szerb határ, átmenjek Belgrádba. Röszkénél vagy másfélórás sort kellett kiállni, a fél Balkán ott nyomkodta a mobilját a német és osztrák rendszámú Mercedesekben. Szerbia fővárosában este végigjártam nagyjából minden borbárt, az egyikben éjfél körül a pultnál a borok iránt hevesen érdeklődő balkánira fogott angolomat méregetve helyiek is odajöttek hozzám poénkodva, hogy

„Nyitva a határ, nem hallottátok a híreket?“ – mondtam, mire közölték, hogy nem néznek híradót, mert unják már a covidot, kérdezték is: hát hogyhogy, miféle határról beszélek én. „A magyar Orbán nagy haverja az elnökötöknek, elintézték egymás közt” – mondtam, mire ők némi spicces hitetlenkedést követően a magyar miniszterelnököt éljenezve megköszönték, hogy rögtön átjöttem pénzt költeni hozzájuk. Én meg rögtön vettem három üveg bort elvitelre is, annyira jó volt, amit adtak. 

De Szerbia nem pont a borkultúrájáról híres.

Vannak persze borvidékei, feltörekvő termelői is – másban meggazdagodott üzletemberek lapátolják a pénzt a borászataikba, hogy milliárdosból millomosok legyenek, ahogy azt a népszerű borászvicc mondja –, meg nyilván a szerb borokat áruló vinotékák és borbárok is elkezdtek felbukkanni itt-ott, de még bőven abban a fázisban vannak, mint Magyarország a kilencvenes évek végén. Nem bíznak a saját fajtáikban, imádják a barrique hordót, a bornál az ár gyakran előbb van meg, mint maga a termék, és sok helyen eleve inkább szól az egész a tulajdonos egójáról, mint a szerbiai tájakról.

A gasztroforradalomban jóval előrébb tartanak. Belgrádban nehéz rossz étterembe botlani: a Száva-parti Beton Halában lényegében minden (!) tökéletes, ott a Homa és a Homa bisztró (ez két külön hely), az európai toplistás Majstor i Margarita pizzéria, a rengeteg szerb étterem (a legjobb állítólag a Ćevap kod Dekija, ahol bor-csevap párosítások is mennek, asztalt kellett volna foglalni még járvány alatt is, különben esélytelen), a zimonyi Duna-parton pedig a halászcsárdák. A szerbiai borászat szerencséje az, hogy ezeken a helyeken a szerb borok el is fogynak, nem is olcsón ráadásul. Még úgy is, hogy egyes borbárosok kifejezetten kritikusan viszonyulnak az általuk tartott helyi borokhoz, és inkább elzászit, burgundit és isztriait ajánlgatnak. Persze azokon jobban is keresnek, meg illik kipörgetni végre őket, de hát milyen turista az, aki Belgrádba megy francia bort inni?

Mindez persze úgy hangzik, mintha alig lenne boros élet Szerbiában és alig lennének jó szerb borok. De hát hogyne lennének, sőt: miközben nálunk utolsó bástyák szűnnek meg, nekik van rendes boros magazinjuk, és még a járvány ellenére is odahívták a szomszédos országok szakíróit most ősszel, hogy megünnepeljék és promózzák az exjugó piacokon a feltörekvő fajtájukat, a prokupacot. Nem csoda, hogy nekem is minden évben ott a helyem az újvidéki borszalonon, mert alig várom, hogy végigpörgessem, mi újat tudnak mutatni a szerb borászok, ott valahogy az adottságok (pénz, piacok, hagyomány) ellenére vagy talán épp emiatt sokkal lelkesebben és kreatívabban állnak hozzá.

A szerb borászok egyik legnagyobbja Milan Spasić, aki a koszovói határhoz közeli Župa nevű dél-szerbiai borvidékről hozza évről évre a tamjanika-etalont. Ez a fajta gyakorlatilag a sárgamuskotálynak felel meg, a szentendrei szerb tradíciót felelevenítve itthon is készítenek már ezen a néven (noha [még?] nem ebből a fajtából) bort. Spasićék tamjanikája a lehető legbiztosabb választás bármilyen vinotékában, ahol tartják őket. Illatban virágok és akácméz, ízben pedig egy kifejezetten visszafogott sárgamuskotály képét mutatja, szóval semmi maradékcukor, semmi olcsó parfüm, semmi túlzás,

Miközben rendesen irigykedem azokra a kollégákra, akik októberben is Szerbiában dolgoznak, ezzel a szerb tamjanikával emelem poharam a borzalmas, mindennemű logikát nélkülöző, remélhetőleg hamarosan újragondolásra kerülő, etnikai gettókat kialakító daytoni békeszerződés 25. évfordulóján Bosznia-Hercegovina jövőjére. Nincs az a bosnyák vagy horvát nacionalista, aki egy ilyen bor után ne állna másként a szerbekhez, és nincs az a szerb, aki ne lelkesedne egy ilyen bor után jobban a revans, mint saját országának felfedezése iránt.

10-es skálán? 5 pont

Mennyibe kerül? Kb. 1000 dénár, azaz 3000 forint.

Hol kapható? Magyarországon sehol. Az első jobb szupermarketben a határ után, belgrádi és újvidéki borboltokban, hipermarketekben.