Teszt nélkül utazhat be Szlovákiába az, aki átesett a koronavíruson az elmúlt három hónapban

Szerző: Varsányi Bence
2020.11.20. 10:09

Az ingázók sem mentesülnek a szabályok alól, nekik is kell a negatív teszt vagy igazolás arról, hogy átestek a fertőzésen.

Teszt nélkül utazhat be Szlovákiába az, aki átesett a koronavíruson az elmúlt három hónapban

Mint az Azonnalinál megírtuk, Szlovákiában november tizedikén újabb járványügyi szigorításokat vezettek be, amelyek értelmében az északi szomszédunkhoz való beutazáshoz 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt vagy Szlovákiában készült negatív antigénteszt szükséges, ezek meglétét pedig ellenőrzik a határon.

Egészen idáig így is volt, most azonban Martin Klus külügyi államtitkár csütörtök este a közösségi oldalán bejelentette, hogy mostantól

negatív teszt nélkül is be lehet majd utazni Szlovákiába, amennyiben az ember már átesett a koronavíruson az elmúlt három hónapban, és fel tud mutatni erről egy szlovákiai orvos által kiállított igazolást.

A módosítást a szlovák szakmai konzílium hagyta jóvá csütörtökön, azzal együtt, hogy mostantól aki zöld besorolású országból tér vissza Szlovákiába, átutazhat vörös besorolású országon is, ha a határon igazolni tudja, hogy csak az átutazáshoz szükséges időt töltötte a vörös besorolású országban.

Szlovákia november tizedikéig Magyarországot, Lengyelországot és Ausztriát az alacsonyabb kockázatú, „zöld” országok közé sorolta, de azóta a szlovákok is az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ besorolásait használják, ami szerint minhárom ország a magas kockázatú „vörös” kategóriába tartozik

Rossz hír viszont a Magyarország és Szlovákia között ingázóknak, hogy

a konzílium nem fogadta el a szomszédos országokba való rövid „átruccanásra” vonatkozó kivételt,

azaz a külföldi tartózkodás időtartamától függetlenül is szükséges a negatív PCR-teszt, a Szlovákiában készült negatív antigénteszt, vagy egy szlovákiai orvos által kiállított igazolás arról, hogy a beutazó átesett a víruson az elmúlt három hónapban.

Klus szerint az „átruccanásoknál" fennállna a visszaélések veszélye, mert lehetetlen ellenőrizni, hogy a beutazó valójában mennyi időt töltött külföldön.

Klus bejegyzése szerint szerint jövő hét elején fog megjelenni a Szlovák Közegészségügyi Hivatal rendelete a módosítások részleteivel.

NYITÓKÉP: Martin Klus / Facebook

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek