Miért állunk szóba ezekkel?

A panteon, amibe sokak szerint felemeljük a Bede Zsolthoz hasonló figurákat, már nem létezik. Vagy marad az alternatív valóság, a kényelmes buborék és a safe space, vagy szembenézünk azzal, hogy a magyar társadalomnak van olyan része, aki a Vadhajtásokról tájékozódik.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az Azonnalin csütörtökön reggel megjelent egy interjú Bede Zsolt fociultrával, kormánypárti provokátorral, a Vadhajtások nevű portál szerzőjével. Bár Bede kísérletet tett az interjú letiltására, ám mivel mi végig korrektül jártunk el az interjúval kapcsolatban, megjelentettük a szöveget. Az interjú közlése után persze megjelentek olyan hangok is, akik szerint a Bedéhez hasonló figurákkal leülni beszélgetni nemcsak fölösleges, de egyenesen káros.

Az érvelés valahogy így szól: azzal, hogy Varsányi Bence kollégánk leül Bede Zsolttal interjúzni, kiemeli őt egyfajta elszigeteltségből, pedig a Bedéhez hasonló figurákat nem szabadna egyenlő félként kezelni. Azzal ugyanis, hogy platformot adunk nekik, és a beszélgetésben ráadásul nem ledorongolni próbáljuk őket, állítólag naiv és ártalmas hülyékként gyanútlanul – egyesek szerint szánt szándékkal – a magyar kormány és Vlagyimir Putyin spindoctorai által annyira kedvelt információs zajt, közéleti kakofóniát növeljük.

Rossz hírem van:

Egy olyan országban pedig, ahol a kormánypárt által közpénzből kitartott sajtó embere – akivel egyébként szintén beszéltünk, kirobbantva egy finom lakásbotrányt – saját műsorában promózza Bede provokációit, vagy habzó szájjal mocsok niggerezik a szebb napokat látott Magyar Nemzetben, végképp nem kell attól tartani, hogy az Azonnali interjúja rángatja majd be a mainstreambe Bede Zsoltot.

Megteszi ezt helyettünk más. Itthon például a kormánypárti média, nálunk szerencsésebb országokban pedig például a Facebook és a Twitter, akik hiába próbálják félszívvel tiltani vagy lekeverni az álhíreket és az uszító véleményeket, a helyzet mégiscsak az, hogy elemi üzleti érdekük fűződik az azokból származó hirdetési pénzek lefölözéséhez.

A kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel. Vagy felvesszük a pózt és álságosan elpantomimezzük a kapuőr szerepét, amit valójában már rég nem tudunk érdemben ellátni sem mi, sem a külföldi kollégáink, sem a nálunk nagyobb kormánytól független szereplők, vagy

kik azok, akik ma a választók többségéhez érdemben szólni tudnak, és megmutatjuk, hogy milyen az, ha nem a saját, kényelmes safe space-ükben nyilvánulnak meg.

Az olvasóinkat pedig megtiszteljük annyival, hogy senkinek nem rágjuk a szájába, hogy mit kell gondolni arról az emberről, aki saját bevallása szerint a Szövetség utcai kocsmába jár kötözködni feketékkel, az általa irányított portálról pedig azt sem hajlandó elárulni, hányan dolgoznak ott – nemhogy miből működik.

Attól, hogy félrenézünk, terjed. Attól, hogy nem engedjük be a buborékunkba, olvassák. A mi feladatunk az, hogy szembenézzünk és foglalkozzunk azzal, ami körülvesz minket, nem pedig a valóság tagadása.

Olvasnál még Szűcs Donáttól? Itt megtehed! Vitáznál vele? Írj!