+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Varsányi Bence
2020. november 18. szerda, 20:01
Saját magával is ellentmondásba keveredett a Vadhajtások szerkesztője az Azonnalinak küldött levelében. Köszönjük a reklámot, jogilag és emberileg is feddhetetlenül hozzuk le csütörtökön az első, nem kormányközeli médiának adott Bede-interjút!

Miután nyár végén az Azonnalinál kitaláltuk, hogy interjúsorozatot készítünk a legfontosabb hazai véleményformálókkal, az interjúalanyok kiválasztásakor ügyeltünk arra, hogy kormányközeli és nem kormányközeli véleményvezéreket egyaránt szerepeltessünk a sorozatban, lehetőleg közel egyenlő számban.

 

A felkérésekkor egyáltalán nem volt szempont, hogy a szerkesztőségünk számára mennyire szimpatikus az adott személy, illetve az ő munkássága, úgy gondoltuk, hogy

 

ha világnézettől függetlenül ülünk le velük beszélgetni, akkor sokkal átfogóbb képet kaphatunk a hazai sajtóviszonyokról és a véleményformálók személyes motivációiról.

 

Később a visszajelzéseket olvasva kitűnt, hogy sokaknak derogált, hogy a kormányközeli sajtóban szereplő emberek is szót kaptak az interjúsorozatban, sőt, néhányan egyenesen valamiféle összeesküvést sejtettek a dolog mögött, de mi nem foglalkoztunk a légből kapott vádakkal, pláne, hogy már a kezdetektől számítottunk rájuk.

 

A sorozatban nagyrészt publicistákat kérdeztünk, de műsorvezető és youtuber is volt köztük, így nem is volt kérdés, hogy Bede Zsoltot, a Vadhajtások alapítóját is felkérjük majd.

 

Bede ugyan nem ír publicisztikákat és nem vezet műsort sem, portálja viszont gyakran keveri a híreket a véleménnyel, olvasottsága és ÉLŐ-zései miatt pedig a hazai média megkerülhetetlen szereplőjévé vált az elmúlt években, ezért

 

számos olyan kérdés volt bennünk, ami közérdeklődésre tarthat számot.

 

Miért döntött úgy, hogy elindítja a portált? Hogyan néz ki a szerkesztőség? Milyen elvek mentén dolgoznak? Mik Bede Zsolt személyes motivációi?

 

Ugyan néhányan elutasították a felkérésünket arra hivatkozva, hogy még csak egy interjúsorozatban sem kívánnak szerepelni olyan „propagandistákkal”, mint Bayer Zsolt, az interjúra felkért véleményformálók jelentős része nyitott volt az ötletre, és az interjúk megjelenése után is legfeljebb pozitívan csalódtak bennünk, hogy milyen korrekten álltunk hozzájuk, világnézettől függetlenül.

 

Bede Zsolt viszont szeptember közepén, az első megkereséskor inkább volt gyanakvó, mint nyitott, ugyanis attól tartott, hogy az Azonnali mint „liberális” portál, olyan dolgokat fog a szájába adni, amiket ő soha nem is mondott. A bizalmatlanság miatt végül abban állapodtunk meg, hogy kivételt teszünk vele, és

 

rendhagyó módon nem írásos interjút készítünk, hanem élő videóinterjúban fogunk beszélgetni, hogy egy pillanatig se kelljen attól tartania, hogy bármit is „manipulálnánk”.

 

A megállapodásunk után nem sokkal Bede Zsolt felhívott, hogy mivel a többi interjú is írásos formában jelent meg, ne törjük meg a sorozatot, csináljuk vele is a megszokott módon. Így hát szeptember huszonnegyedikén leültünk beszélgetni egy, az Azonnali szerkesztőségéhez közeli kávézó teraszán. A rendkívül hosszú, kétórás interjú jó hangulatban zajlott, a sokszor provokatív kérdések ellenére Bede szerint is korrekten álltunk a személyéhez.

 

Megállapodtunk, hogy mint mindenkinél, így

 

neki is el fogjuk küldeni a cikket a megjelenés előtt, hogy ha szeretné, akkor pontosíthasson, esetleg hozzátehessen még gondolatokat az elhangzottakhoz.

 

Ezeket a módosításokat ugyan nem kötelessége elfogadni az újságírónak, de mi az ésszerűség határán belül az ilyeneket el szoktuk fogadni, amennyiben hozzátesznek a szöveghez és nem elvesznek abból.

 

Mivel már rengeteg interjút felvettünk korábban, arról is szóltunk Bede Zsoltnak, hogy csak hetekkel később fog az övé megjelenni, viszont október harmadikán este váratlan hívást kaptunk. Bede ugyanis elolvasta az Ábrahám Róberttel készített interjúnkat, amiben amikor azt kérdeztük, hogy mondjon öt tehetséges véleményformálót a kormányközelből, Ábrahám inkább a „leghitványabbat” emelte ki, aki szerinte Bede Zsolt.

 

A Vadhajtások munkatársa ezen igencsak felhúzhatta magát, és közölte, hogy

 

a vele készített interjút titokban hangfelvételen rögzítette, hogy ne tudjunk „trükközni”.

 

Természetesen nem áll szándékunkban „trükközni”, illetve az sem volt célunk, hogy egymásnak ugrasszuk Ábrahámot és Bedét – Ábrahám mindenféle felkérdezés nélkül, saját magától állította, hogy szerinte Bede a leghitványabb kormányközeli véleményformáló.

 

Négy nappal az első telefont követően, október hetedike este tíz óra után Bede Zsolt újból keresett. Akkor már azt rótta fel nekünk, hogy nem korrekt, hogy nem reagáltattuk Ábrahám állítására, ezért nem járul hozzá az interjú közléséhez.

 

Bedének elmondtuk, hogy annyi interjút vettünk fel az azt megelőző hetekben, hogy nem mindig tudjuk számon tartani, hogy ki kiről mit és mikor mondott, viszont mivel még úgysem jelent meg a vele készült interjú,

 

nagyon szívesen megadjuk neki a lehetőséget, hogy abban reagáljon Ábrahám szavaira.

 

Bede először ugyan elzárkózott ettől, de a beszélgetés végén már nem volt egyértelmű, hogy benne van-e vagy sem, azt viszont elmondta, hogy ha megjelenik az interjú, akkor perelni fog. Később mi kerestük, hogy mikor ülünk le kiegészíteni az interjúját, de mivel nem sikerült elérnünk, október huszadikán Messengeren jeleztük neki szándékunkat, amire azt a választ kaptuk, hogy majd másnap hív. Nem hívott, még párszor kerestük, majd október huszonnyolcadikán egy postai levél érkezett tőle a szerkesztőségünkbe az egyik főszerkesztőnek címezve, amiben Bede azt közölte, hogy nem járul hozzá a vele készült interjú közléséhez. Indoklásként arra hivatkozott, hogy nem biztosítottunk volna neki lehetőséget arra, hogy Ábrahám állításaira reagáljon.

 

Bede Zsolt állításával szemben valójában megadtuk neki a lehetőséget, hogy reagáljon arra, amire szeretne, illetve fontos azt is kiemelni, hogy a levelében foglaltak ellenére a többi interjúalany nem nyilatkozhatott róla „hamis aspektusban”, ugyanis csupán a véleményüket közölték, nem tényállításokat tettek Bedéről vagy a munkásságáról.

 

Válaszunkban közöltük Bedével, hogy

 

nincsen jogi lehetősége az interjú letiltására, de továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy lehetőséget adunk neki az elhangzottak kiegészítésére.

 

Bede azóta sem kívánt élni ezzel, először mindössze egy SMS-t kaptunk tőle, amiben elismételte, hogy perelni fog, ha lehozzuk az interjút, továbbá közölte, hogy nemcsak az interjút, hanem az összes telefonbeszélgetésünket is rögzítette titokban.

 

Szerdán már sikerült elérnünk telefonon, hogy megkérdezzük, szeretné-e megnézni, szerkeszteni, kiegészíteni a vele készült interjút, de Bede Zsolt nem kívánt élni a lehetőséggel, hanem ismételten perrel fenyegetett.

 

A nem kormányközeli média első Bede-interjúja csütörtök reggel lesz olvasható az Azonnalin!

 

FOTÓ: Varsányi Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egyhónapos szünet után megújul és visszatér az Azonnali podcastja, a Helyzet – új formátummal, logóval és tartalommal. Tartsatok velünk!

A Képzőművészeti Központ épülete hétfőn gyulladt ki, a pár éve felújított orgonát sem biztos, hogy meg lehet-e menteni.

Nem volt már hova beszállítaniuk, az éttermek bezártak a lockdown miatt.

Budapestről már csak Szkopjéba és Podgoricába lehet repülni.

Mint írják, az Európai Bizottság figyelmen kívül hagyja az európai polgárok hangját, és hiányzik belőle az empátia az EU őshonos nemzeti és nyelvi közösségeivel szemben.

A huszonhároméves ötletgazda szerint szakítani kell azzal, hogy a király többet ér, mint a dáma, mert azt üzeni, hogy a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak.

Az olasz kormányfő az USA-t
és Kínát is Olaszország szövetségesének nevezte,
amin nagyon felháborodott a jobboldali ellenzék. Salvini bocsánatkérést vár el, szerinte ugyanis az egész koronavírus-járványért Kína a felelős.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás