+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Molnár Róbert
2020. november 14. szombat, 09:20
A körítéssel többet foglalkoznak, mint magával az étellel, amelyet – láthatjuk – egy éjszaka alatt is képesek összedobni, de a marketing, az más. Miért tudom, hogy így van? Húszévesen kerültem be „A Konyha” előkészítőjébe.

Ez itt a Majomsziget. A Majomsziget Molnár Róbert jogász, a dél-alföldi Kübekháza polgármesterének október óta rendszeres, szombatonként jelentkező rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk hozzá!

 

„Jól hazudni csak az tud,
aki el is hiszi, amit hazudik.”

(Szerb Antal)

 

Van egy szakács ismerősöm. Mesélte, hogy egyszer nagyon elszúrta. Odaégette a húst. Hogy bűnét leplezze, villámgyorsan kiszellőztetett. Pengeéles késsel gondosan körbe vagdosta az elszenesedett kérget, készített egy gyors szószt, amivel leöntötte az egészet, és szépen díszítette. A hús közepe puha, szaftos volt, a szósz nem csak finom lett, de elvette az égettes ízt, és elfedte az egészet.

 

Minden „tök jól” sikerült. Szakács ismerősöm elégedett volt önmagával és problémamegoldó képességével. Épphogy elkészült mindennel, amikor megérkezett a főnöke, aki ugyan nem egy Bocuse d’Or-bajnok, de jó szakács és végtelenül precíz ember lévén, szokása szerint most is körbe nézett a konyhában. Meglátta a gőzölgő menüt. Nyomban rá is kérdezett:

 

– Ez mi?

 

– Főnök, egy kicsit reformáltam a kínálaton – válaszolta az ifjú szakács.

 

A főnök szemügyre vette a szépen tálalt „mestermunkát”, s a jól kiérdemelt letolás helyett megveregette fiatal szakácsa vállát: „Jól van fiam, szeretem, ha az embereim kreatívak!”

 

Nos, ez a történet már régi, de valahogy belém ívódott. Amikor látom, hogy milyen „reformok” vannak mostanság kishazánkban terítéken, mindig eszembe jut és bevillan: „jó, jó, de mi van a szósz alatt?”

 

Milyen lekozmált, odaégett ételt, szemetet, mérget akarnak szépen tálalva beadni, adagolni nekünk, vagy éppen lenyomni a torkunkon?

 

Nemzetünk mai és elmúlt évtizedének „Nagy Étlapja” telis-tele van ilyen kínálattal. Ma a „keresztény szósz”, a „népnemzeti köret” a trendi, amelyeket gondosan, salátákba ágyazva tesznek elénk: tessék elfogadni, és kötelezően fogyasztani! (Hívő keresztény ember vagyok, de tudtommal sehol a világon nem sikerült még eddig egy államhatalomnak se alkotmányba foglaltan, se fegyverrel, de még konyhai klopfolóval sem bárkit hívő kereszténnyé tenni. Klopfolóval nem, erővel nem, de még hatalommal sem megy az ilyen, csak szeretettel menne, ha lenne.)

 

Ízlésünket, „ízléstelenségünket” – kinek hogy tetszik –, vagy inkább egyhangú étkezési szokásainkat pedig jól tükrözi, hogy egy évtized se volt elég ahhoz, hogy ráunjunk a „kínálatukra”, vagy hogy gyomrunkat csak egy menüjük is megülje.

 

Valószínűleg bennünk, fogyasztókban van a hiba. Kádár János krumplileveséből se volt vagy negyven évig elegünk, ahogy a mostaniak főztjéből sincs még mindig. Pedig ezek a „mai fogások” igen sok kívánnivalót hagynak maguk után. Nem is kell nagyon analizálni azokat, hogy lássuk: eléggé rothadtak és bűzölgők már a hozzávalók is. De hát, Istenem, amíg fogyasztókként megelégszünk a gőzölgő szószokkal és a tetszetős körítéssel, bolondok lennének bármiben is változtatni.

 

Ezért a szósz és a köret marad.

 

A nemzet boszorkánykonyhájában, három műszakban, rendületlenül folyik ma is a munka.

 

Éjjel-nappal gyártják az új és újabb menüket. Mire kész a főzet, már készek a fotók, a marketingelemek, s mire tálalásra kerül a sor, a bemagolandó paneleket is megkapják az asztal körül tüsténkedő pincérek. Utóbbiakból akad bőven. Vannak vagy százharminchárman, akiknek gondolkodást igénylő feladatuk nincs, vagy nem túl sok, inkább csak az a dolguk, hogy úgy fogadják a menüket, ahogy kapják, söpörjenek le az asztalról mindent, tálaljanak, és szedjék össze a mosatlant.

 

Ők ettől, és az időnként eléjük hulló morzsáktól elégedettek, és hálásak. Hódolattal várják a következő feladatot. A fizetségük – ismerve a nem hivatalos statisztika szerinti magyar béreket – kiváló. Légkondis helyen vannak, a munka sem ég annyira a körmükre. Igazából nem is azt várják el tőlük, hogy sokat dolgozzanak, hanem inkább csak azt, hogy „A Konyhához” hűek maradjanak, hallgassanak és jól kiszolgáljanak.

 

Miért tudom, hogy így van? Húszévesen kerültem be „A Konyha” előkészítőjébe.

 

Előbb csak a zöldségeket pucoltam, a krumplit hámoztam és törölgettem fényesre az ekcájgokat. Aztán „pincérként” magam is egyre beljebb jutottam. Oda, ahol már az igazán nagy dolgok történnek. Volt, hogy besegítettem „A Konyhának”, és ha megkértek, én vertem fel a habot, a vége felé már némi fűszert is hinthettem a főzetbe.

 

Ahogy egyre jobban belemélyedtem, egyre jobban kezdtem kiismerni „A Konyha” mechanizmusát és miliőjét, megismerni az ottani séfeket, a konyhai kisegítőket, és pechemre, beleláthattam a szakácskönyveikbe is. Amikor kilestem titkos receptúráikat – amelyekből a mai napig dolgoznak – azt mondtam, ha ezek alapján mennek a dolgok, akkor köszönöm, ebből inkább nem kérek.

 

A naptárban ekkor 2002-t írtak, és „A Konyha” fő termékét ez idő tájt „polgári Magyarországnak” nevezték. A mai „illiberalizmushoz”, „unortodoxiához” vagy a „keresztény szabadsághoz” képest igazán üdítő termék lehetett volna. Mert abban még nem volt annyi bódító cucc, és volt benne néhány eredeti anyag. Nem úgy, mint a maiban, amelyben kizárólag bóvli, E-betűkkel dúsított helyettesítők vannak, de semmi eredeti. Értékek helyett mérgek és szemét.

 

Megvallom, nemzeti konzervatív gondolkodóként nekem tetszett az, hogy „polgári Magyarország”, ezért is kellett nem kevés időnek eltelnie ahhoz, hogy feldolgozzam, amit a két szememmel már jó ideje megláttam. Sokáig kellett győzködni önmagamat: „igen, ez az egész egy nagy hazugság, PR, csupán csak szósz!”

 

Ha látná, el sem hinné az ember, hogy micsoda műgonddal zajlik ott a konyhai munka. Még a szószt és a köretet is külön megtervezik, gondjuk van a tálalásra és a látványra, hogy minden igazán kapatos, eladható, lenyeltethető legyen.

 

Nem túlzás azt állítanom, hogy a körítéssel többet foglalkoznak, mint magával az étellel, amelyet – láthatjuk – egy éjszaka alatt is képesek összedobni, de a marketing, az más.

 

Ott a tutira mennek. Azzal egy külön „Staff” foglalkozik, sok-sok sztárgázsis dizájnerrel, marketingessel és polihisztorfélével, akiknek – mivel pénzen már megvették az erkölcsüket – a gátlásosság nem szab határt. Nem, de nekik nem is a „százharmincháromnak” járó pincérbér dukál, hanem jóval több: morzsák helyett igazán nagy falatok. Mert „A Konyha” úgy gondolja, egyedül rajtuk, csakis a tálalásukon múlik az eredmény és a siker.   

 

Eközben azért az is látható, hogy törzsasztaltársaságuk kissé megkopott. Egyre többen akadnak közöttük olyanok, akik kezdik kapiskálni: valami nagyon bűzlik. Sokuknak kezdi már megülni a gyomrát ez a fajta szószos, köretes koszt, de vannak olyanok is - mint egykor én -, akik félnek csalódni és maguknak is bevallani, hogy bizony, mégiscsak kéne valamiféle újítás. Jó részük persze – mondván, hogy nincs jobb – ma még inkább a szószt és a köretet akarja látni, mint az odaégett valóságot.

 

„A Konyha” ma még vajmi keveset törődik azzal, hogy mi a vélekedés róla. Egyedül csak az számít, hogy neki legyenek asztalai, amelyeket törzsvendégeivel feltöltve tudhat. Vigyáz is arra, hogy a vendégseregből még véletlenül se hulljon ki egy se. Ha mégis esnek ki – mert hát ők is halandók – helyükre új és újabb akciókkal igyekeznek új vendégeket édesgetni. Nekik tervez a „Staff” új szószt, új köretet, és biztosítja mellé a sok-sok krumplit...

 

Micsoda véletlen, összefutottam az egyik fideszes országgyűlési képviselővel. Őszintén beszélgettünk. Sok minden kibuggyant belőle, könnyeit törölgette. Mondja, nehezen viseli a sokasodó hülyeséget, és nem bírja az esztelenséget. Nagy nyomás és egzisztenciális megfélemlítés alatt vannak mindannyian.

 

A stressz miatt ő maga Xanaxszal ébred, azzal fekszik, de „értsd meg Robi, a szakmámban töredékét se keresném, és nekem el kell tartanom a családomat!” – mondja.

 

Megsajnáltam. Nekem is fáj, hogy ez lett az ígéretes kezdetből. Nem kérdés: ő az egyik halva járó áldozatuk. „Pincérként” mosolyogva neki kell tálalni a menüt, összeszedni utánuk a csetrest, és öröm helyett körömmel kaparnia. Tudom, ismerem, ő a tisztességesebbek közül való, mert van azért néhány ilyen is közöttük. Elege van a szószból, a köretből és a pincérsorsból, de nincs jól fizető jobb, így hát, amíg lehet, marad…

 

Csak a Xanaxból legyen elég!

 

Molnár Róbert jogász, Kübekháza polgármestere minden szombaton az Azonnalin jelentkezik rovatával, a Majomszigettel. Hozzászólnál, vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ez a’ Tsúfos Tükör, mely a’ jó-kedvnek istápja, ’s kímélet nélkül való ostora mind a’ kevély hatalmasságoknak, ’s meg-általkodott rosszaknak, mellyek e’ Hazát ’s a’ Világot fenyegetik.

Hogyam gyógyíthat meg egy pszichológus egy sárkányt? Mit lépjünk, ha az erdei boszorkány fura dologra kér minket? Minden kiderül Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2020 című válogatásból.

Ingyen netet most nem adnak, inkább a digitális oktatáshoz és a gazdaság újraindításához kapcsolódó oldalakat teszik szabadon elérhetővé.

A Vaslady tizenöt évig vezette a brit Konzervatív Pártot, és tizenegy évig a szigetország első női miniszterelnöke volt.
De miért is mondott le
1990. november 22-én?

Hétvégén mérsékelt érdeklődés mellett zajlott Szlovákiában a tömeges tesztelés harmadik fordulója. A kormánykoalíción belüli feszültségekből két újabb válságkezelési terv is született.

Ma több hír esik arról a magyar médiában, hogy mi folyik innen 5000 kilométerre, mint a magyar határtól 200 kilométerre. Ezt szerettük volna megváltoztatni egy kicsit erre a pár napra.

Van-e helye Boszniának az Európai Unióban? És miért lógott sokáig Orbán Viktor irodájának falán az ország térképe? Politikusok válaszolnak. Videó!

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

A Külügyi és Külgazdasági Intézet november 26-i online kerekasztal-beszélgetése.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás