Kádár János a Kunigunda útján

A magyar adófizetőnek mást sem kell tennie, mint bekapcsolni a tévét és élvezni az időutazást a három T, a „népeknek való leegyszerűsítés” és a „megfelelő narratíva” világába. Az időutazás persze nem olcsó buli, de legalább adóforintokból megy.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A jobboldal kultúrharcos sorkatonái, a közéleti árokásás élmunkásai, a fröcsögve lipsiző altrighterek Kiváló Dolgozó-jelvénnyel kitüntetettjei előszeretettel szoktak gunyorosan elheherészni a függetlenobjektivitás újságírói mantráján. Lelkük rajta.

Független és objektív, ha valaha is létezett, már rég nincsen, ezeket a szavakat sikerült olyannyira szétélcelődni és szétboncolni, hogy már rég nem jelentenek semmit, így rá is vethetjük őket a magyar nyelv szemétdombjára – valahova a „liberális”, a „nemzeti”, a „baloldali” vagy a „hazafi” szavaink mellé, amelyek a közbeszéd egyik vagy másik felének szemében szitokszavakká, fröcskölődésekké változtak.

A nyelvi szemétdombgyártók persze pontosan ezzel a céllal szednek ízekre szavakat, hiszen a gunyorosan függetlenobjektívezők még soha nem próbálták, hogy milyen is annak lenni, és nem egy párt napirendjét tolni a nap huszonnégy órájában. Mégis, ma megvédeném a kultúrharcosokat: legalább nem nyíltan közpénzből tolják nyíltan a Fidesz szekerét, hanem többnyire KESMA-birodalomhoz simulnak. Ha köztük ülnék, bizonyára én is ugyanígy cselekednék, hiszen valamivel magamnak is meg kéne magyaráznom, hogy amit teszek, az valójában jó és hasznos a magyar közbeszédnek.

Persze a KESMA nem a szabad médiapiac ékköve – ha az volna, akkor Orbán Viktor nem csinált volna belőle nemzetstratégiai jelentőségű alapítványt, és a létrejöttét így vizsgálhatná a versenyhivatal meg a Médiatanács, de Magyarországon nincs halloween, Magyarországon Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány van.

Ha valamitől, hát akkor a közpénzből (vagy ahogy Margaret Thatcher mondotta: olyan nincs, hogy közpénz, csak olyan van, hogy adófizetői pénz) működő közmédiától igazán nem kéne sajnálnunk azt a jelzőt, sőt, követelményt, hogy az igenis legyen független és objektív. Persze, aki nézett már közmédiát az elmúlt, legalább öt évben, az tudja, hogy ez csak merő képzelgés, sőt, az M1 szervilizmusa van, hogy még a hatalomnak is kínos lesz, lásd Karácsony Gergely legendás köztévés interjúját.

És aki nézett már közmédiát, az valószínűleg nem lepődött meg a Szabad Európa csütörtöki cikkén, ahol kiszivárgott hangfelvételeken beszél arról az M1 külpolitikai vezető szerkesztője, Bende Balázs (igen, az a Bende Balázs!) az EP-választási kampány előtt, hogy

Ha ez nem egy öblös kádárizmus, akkor micsoda? Milyen ironikus, hogy mikor a már három évtizede örökre letűntnek hitt korszak újból belelihál a nyakunkba, minderről pont az idén Magyarországon is újrainduló Szabad Európa számol be.

Hogy a fenti párhuzamokra már miért nem kapjuk fel a fejünket igazán, az két dolgot jelez: egyrészt, ott a nyilvánvaló kérdés, hogy mégis ki néz még közmédiát, ha nem muszáj neki. Másrészt pedig a társadalom ellenállóképessége az évek alatt gránitszilárdságúbb lett, mint az Alaptörvény. Bizony, hozzászoktunk ahhoz, hogy

A lemondva legyintés viszont Kádár János szelleme.

Hát, Gézám, ez van, vagy nincs mit tenni. Hiszen ki jönne helyettük…?

(Bende Balázs eközben arról beszél a szerkesztőségi értekezleten, hogy: ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják” és „ennek megfelelően dolgozunk mindannyian”)

…Igen, a tévéből meg a rádióból folyik az állami propaganda, de úgyse nézem…

(„Nincs kérdés. A jövőben olyan kérdés sincsen, hogy milyen anyagot szeretnénk kérni, olyan kérdés sincs, hogy hogyan kell megírni azt az anyagot. Aki nem tudja, az is elmehet haza, és nem is kell, hogy többet jöjjön” – teszi hozzá kedélyesen Bende Balázs.)

…és legalább van munka, meg van kenyér, még ha kicsit szikkadt is. Azok alatt az se volt…

(„Aki nem fogja föl, hogy hol dolgozik, és mi az elvárás, az vagy buta, vagy hazudik. Egyikre sincs szükségünk” – teszi hozzá eközben az M1 külpolitikai vezető szerkesztője.)

…A sör meg ugyan kicsit langyos, de a rendszer langyosabb, egyszóval el lehet itt lenni.

(„Semmi gond, elmondjuk azt a mondatot, és akkor megkérdezzük a Szánthó Miklóst, aki meg odabassza, hogy egyébként ez mit jelent. És akkor el is mondtuk korrektül azt az adott szituációt, de

hogy na, akkor ezt azért kell így vagy úgy értelmezni” – replikázik Németh Zsolt, az MTVA hírigazgatója.)

1989. július 6-án meghalt Kádár János. A nevével fémjelzett rendszert is vitte magával a sírba, az államszocializmus hónapokon belül összeomlott. Kádár maradványait a Fiumei Úti Sírkertben helyezték „végső nyugalomra”, amely nyugalom húsz évig sem tartott – 2007. május 2-ára virradóra ismeretlen tettesek feszítették fel a pártfőtitkár sírját, koponyáját, csontjait és felesége maradványait is ellopták.

Külön nyomozócsoport ide vagy oda, Kádár csontjai sosem kerültek meg, született viszont sok-sok összeesküvés-elmélet arról, hogy hová is kerülhettek a maradványok – fanatikus kommunistákhoz, esetleg skandináv neonácikhoz. Tizenhárom év. Ennyi év után sem tudjuk, hogy hol vannak a pártfőtitkár csontjai, a nyomozás azonban fordulóponthoz érkezett: ha a csontokat nem is, de

A közmédiánál – relikvia gyanánt – persze ácsingóztak a koponyára és a csontokra is, egyelőre viszont be kell érniük a pártfőtitkár és rendszere szellemi örökségével. Becsületükre legyen mondva: azt a Kunigunda útján viszont szigorúan őrzik, és igen nagy becsben is tartják.

A magyar adófizetőnek mást sem kell tennie, mint felpattintani egy sört, hátradőlni, bekapcsolni a tévét és élvezni a negyvenévnyi időutazást a három T, a „népeknek való leegyszerűsítés” és a „megfelelő narratíva” világába.

Jövőre például majdnem száztizennyolc milliárd forint. Száztizenhétezer hétszáztizenöt, és még mögé hat nulla.

Olvasnál még Illés Gergőtől az Azonnalin? Katt ide!