A koronavírus-járvány idején Romániában külön kedvezményekkel toborozzák az orvostanhallgatókat is

2020.11.13. 16:30

Románia évek óta orvoshiánnyal küzd, idén pedig a koronavírus-járvány is szedett áldozatokat az egészségügyi dolgozók között. A helyzetet új munkaerő bevonásával próbálják javítani.

A koronavírus-járvány idején Romániában külön kedvezményekkel toborozzák az orvostanhallgatókat is

Miután keleti szomszédunk nem áll éppen a helyzet magaslatán a koronavírus-járványt illetően, csütörtök este a román kormány úgy döntött, hogy sürgősségi kormányrendeletet dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy

azon orvostanhallgatók, akik önkénteskednek a romániai koronavírusos betegek számára kijelölt kórházakban, 2 500 lejt (vagyis 180 000 forintot) kapjanak erre a tevékenységükre.

A belügyminisztérium államtitkára, Raed Arafat (aki egyben a román operatív törzs feje is) kijelentette, hogy a kormány rendelettervezetében az is szerepel, hogy az orvosi egyetemek rektorainak kell kidolgozni az önkéntességi programot olyan orvosis hallgatók számára, akik élnének ezzel a lehetőséggel. Arafat szerint a rendszer 20 000 potenciális önkéntes közül 3 000 valódi önkéntessel számol.

Az országban a koronavírus-járvány kitörése előtt, 2019-ben a statisztikák szerint 63 300 orvos volt, az egészségügyi személyzet száma pedig elérte a 150 000 főt. A román kórházakban uralkodó állapotok miatt a koronavírus-járvány az orvosok és az egészségügyi személyzet között is szed áldozatokat. Október közepéig 12 szakorvos hunyt el, de a többi egészségügyi dolgozó körében nincs pontos statisztika a halálozásról.

Az egyetemi központokban az orvosis hallgatók az ottani kórházakban végeznék el a havi 120 órás önkéntes munkát, amelynek végén kapnák meg a 2 500 lejes bónuszukat. Azon diákok pedig, akik nem az egyetemi központokban végeznék az önkéntességet, hanem vidéki városokban, azok számára a rendelettervezet utazási kedvezményt, szállást és ellátást biztosítana.

A rendelettervezetben viszont nemcsak a hallgatók önkénteskedését szabályozták, hanem a rezidensi vizsga előtt álló orvosok számára is biztosítanák az ideiglenes lehetőséget arra, hogy szakorvosként működhessenek. Számukra viszont nem biztosít bónuszt a rendelettervezet. Romániában egyébként egy elsőéves rezidens orvos fizetése bruttó 5 700 lej, vagyis 415 000 forint. Ezt követően évről-évre emelkedik, általában elérve a 7 900 lejt (576 400 forintot).

NYITÓKÉP: A temesvári Victor Babeș kórház dolgozója. Victor Babeș Kórház / Facebook

Antal Róbert-István
Antal Róbert-István az Azonnali újságírója

Történész, az erdélyi baloldal kutatója. Bármilyen furcsa, de szereti a románokat.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek