+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Istrate Dominik
2020. november 11. szerda, 16:18
Másfél héttel ezelőtt Grúzia az ország történetének legdemokratikusabb választását volt hivatott megtartani, ehhez képest a Miheil Szaakasvili dominálta ellenzék csalást kiáltott és bojkottálja a parlamentet. Milyen következményei lehetnek Grúzia legújabb belpolitikai válságának és eleve, miért történik most mindez?

Október 31-én parlamenti választások tartottak Grúziában (Georgiában), amely egyúttal az ország új, minden eddiginél arányosabb választási rendszerének a tesztje is volt. Az ország parlamentjének 150 képviselőjéből 120-at arányos listás szavazáson keresztül választhattak meg (az eddigi 5 helyett 1 százalékos bejutási küszöb mellett), 30 képviselőt pedig egyéni választókerületekben.

 

A végleges eredmények szerint a voksolást 48,2 százalékkal Bidzina Ivanisvili Oroszországban meggazdagodott grúz milliárdos 2012 óta kormányzó pártja, a Grúz Álom nyerte meg a szavazatok több mint 48 százalékával. Az eredmények alapján az Ivanisvili-párt mintegy 70 ezer fővel bővítette a szavazótáborát, a 120 listás mandátumból 61-et szerzett meg, a 30 egyéni mandátumból pedig 14-et úgy, hogy – egy kivételével – az összes többi választókerületben az első helyről várhatják a második fordulót november 21-én.

 

Miközben valamennyi nemzetközi megfigyelő összességében nézve szabadnak és tisztességesnek értékelte az október 31-i voksolást, a Miheil Szaakasvili ukrán száműzetésben lévő egykori grúz elnök fémjelezte Egyesült Nemzeti Mozgalom (ENM), valamint az azzal (többé-kevésbé) szövetséges kisebb parlamentbe jutott pártok az előzetes eredmények hallatára választási csalást kiáltottak és bejelentették, hogy nem vesznek részt a szavazás második fordulóján, és parlamenti mandátumaikat sem fogják felvenni.

 

Másfél héttel az első forduló után Grúzia komoly belpolitikai válság felé halad: miközben a Grúz Álom harmadik egymást követő kormányzati ciklusára készül, addig az ellenzék hívei az egyre inkább súlyosbodó koronavírus-helyzet ellenére a 2003-as rózsás forradalomhoz hasonló tömegdemonstrációkkal követelnek új választásokat, amelyekre a hatalom – részben a járványra hivatkozva – tömegoszlatással reagált.

 

A krízishelyzetnek már rövid távon az ország nemzetközi reputációja és az országba vetett befektetői bizalom lehet az ára, a patthelyzet elhúzódása pedig akár Grúzia euroatlanti integrációjára is rányomhatja a bélyegét.

 

Az ellenzék óriásit kockáztat, de nem ok nélkül lépett a bojkott útjára

 

A Szaakasvili-párt és szövetségeseinek bojkottot bejelentő lépése minden túlzás nélkül megdöbbentette az ország nyugati partnereit.

 

Nem meglepő módon, hiszen az EBESZ, az amerikai nagykövetség, az Európai Unió állandó képviselete, az országgal kiemelten foglalkozó nyugati politikusok és számos más nyugati nonprofit szervezet – azon túl, hogy számos, nem elhanyagolható és a választást érdemben befolyásoló problémára világítottak rá – kompetitív politikai versenyről és a grúz demokratikus rendszer fejlődéséről számolt be.

 

A parlamenti bojkottról szóló döntés annak fényében is következetlennek tűnik, hogy az első exit poll eredmények tudatában az ellenzék saját magát kiáltotta ki győztesnek: az ellenzéki kötődésű tévétársaságok csak 42 százalékot adtak a Grúz Álomnak (a kormányközeli exit pollok 51-54 százalékával ellentétben), viszont ahogy az egyébként erős kormánypárti befolyás alatt működő Központi Választási Bizottság (KVB) elkezdte közölni az eredményeket, fordult a kocka. A monitoring szervezetek értékelésével párhuzamosan a Grúz Álom-kormánnyal hagyományosan kritikus civil szervezetek tucatjai számoltak be választási jogsértésekről, köztük újságírók és a szavazatszámlálók megfélemlítéséről, szavazatvásárlásokról, szavazatok hamisításáról, százával tettek jogi panaszokat és több tucat választókörzetben kérvényezték az eredmények megsemmisítését vagy a szavazatok újraszámlálást, a KVB pedig több órás késéssel publikálta a végső eredményeket.

 

IVANISVILI ÖRÜL A VÁLASZTÁSI GYŐZELEMNEK

 

A Grúz Álom ezen felül óriási erőforrás-fölénnyel indult neki a választásnak, nagy gyakorlattal rendelkezik szavazatvásárlási hálózatok működtetésében (igaz, ez utóbbi a Szaakasvili-féle ENM-re is sokáig igaz volt), és további aggodalomra ad okot, hogy az elmúlt években több ellenzéki politikust ítéltek el feltehetőleg politikailag motivált bírósági eljárásokon keresztül.

 

Habár nem feltétlenül tömeges csalás miatt, hanem inkább annak köszönhetően, hogy a korrupt gyakorlatairól ismert és autoriter hajlamokkal is bíró Grúz Álom befolyása az állam minden területére kiterjed, valamint a médiára és az igazságszolgáltatásra is – a választások tisztaságát érdemes fenntartásokkal kezelni.

 

Mindazonáltal feltehetőleg még egy megismételt választás sem változtatna azon, hogy a Grúz Álom nyolc év kormányzás után továbbra is az ország legerősebb politikai ereje.

 

A Szaakasvili-féle ellenzék lépése inkább hirtelen döntés és érzelmi reakció eredménye, semmint egy átgondolt politikai stratégia része. Ugyan a tüntetések egyelőre kitartanak, korántsem biztos, hogy a bojkott beváltja a hozzá fűzött reményeket. Sőt, azzal, hogy az új választási rendszernek köszönhetően – jelen eredmények mellett – a Grúz Álom „csak” maximum a mandátumok 60 százalékát birtokolhatná, az ellenzéknek bőven lenne mozgástere arra, hogy a parlamenten belül erősítse politikai pozícióit.

 

Az október 31-i voksolás sajnos egyetlen kézzelfogható eredménye az az új, már említett választási rendszer, amelyet márciusban nyugati közvetítéssel hozott tető alá a kormánypárt és az ellenzék. (Az alku részeként két prominens, politikai fogolynak tekintett ellenzéki is elnöki kegyelmet kapott, Giorgi Rurua, a legnagyobb kormánykritikus grúz tévétársaság alapítója viszont börtönben maradt). A reform már régóta váratott magára, mivel az Egyesült Nemzeti Mozgalom támogatottságának drasztikus csökkenésével az Ivanisvili-párt 2016-ban lényegében túlnyerte magát: a szavazatok mindössze 48 százalékát szerezte meg, de az akkor 150-ből 73 egyéni mandátumnak köszönhetően a parlamenti helyek több mint háromnegyedét tudhatta magáénak – akárcsak az ENM a 2008-as választások után.

 

Az új rendszer utat nyitott az egymást kölcsönösen korruptnak és autoriternek minősítő Ivanisvili- és Szaakasvili-táborral szembehelyezkedő politikai erőknek, amelyek később új lendületet adhatnak az inkább erős és a társadalom egy jelentős része által elutasított vezéregyéniségek, semmint klasszikus politikai ideológiák mentén formálódó grúz politikának. 2024-ben pedig még inkább ez lesz a helyzet, ugyanis egy 2017-es alkotmánymódosítás értelmében

 

a négy év múlva esedékes választást már teljesen arányos rendszer szerint tartják – esélyt teremtve arra, hogy a grúz társadalom meghaladja mind Ivanisvilit, mind Szaakasvilit.

 

Veszélyben a kormányzati stabilitás

 

Az új parlament első ülésére az előzetes tervek szerint december közepén kerül sor. A grúz törvények értelmében a megválasztott törvényhozás akkor legitim, ha a nyitóülésen legalább az új képviselők fele, vagyis 76-an részt vesznek. A Grúz Álom a választások első fordulóján 75 mandátumot szerzett és valószínűleg egy zavartalan második forduló után is biztosítani tudta volna az abszolút többséget. Tehát jogi értelemben november 21-e után is meglett volna a kormánytöbbség, ugyanakkor azzal, hogy az ellenzék nem vesz részt a második fordulón és a parlamentet is bojkottálja, az új törvényhozás gyakorlati értelemben vett legitimitása alapjaiban kérdőjeleződhet meg.

 

Jelen állás szerint a grúz politikai helyzet továbbra is bizonytalan, a társadalomnak és az ország nemzetközi partnereinek így több lehetséges forgatókönyvvel kell szembenéznie. Ha az ellenzéki tüntetések végül kifulladnak, az ENM és szövetségesei elvethetik a hosszú távú bojkott ötletét és – a gazdasági válsághelyzetre vagy a nemzeti egységre hivatkozva – részlegesen, de részt vehetnek a parlament munkájában. Ez politikai értelemben súlyos arcvesztéssel járna Szaakasviliék és a parlamentbe bejutott hat szövetséges párt számára ugyanúgy, ahogy 2016-ban történt.

 

Négy évvel ezelőtt ugyanis a Szaakasvili-párt több vezető politikusa és több más ellenzéki párt is csalással vádolta meg Ivanisviliéket a választásokat követően, és az ukrán száműzetésben lévő elnök akkor is bojkottra biztatta a Kijevből igazgatott pártját, amit az végül nem lépett meg. A legutóbbi választás ráadásul még pártszakadáshoz és az Ivanisvilivel szembehelyezkedő ellenzék továbbaprózódásához is vezetett, aminek egyedüli oka maga Szaakasvili és annak elutasítottsága volt.

 

Egyelőre azonban semmi jele annak, hogy a grúz ellenzék feladná a küzdelmet, amit tovább súlyosbít, hogy a tiltakozók egy jelentős része az újonnan bevezetett járványügyi szigorításokat is megtagadva polgári engedetlenséget hirdettek. A járványhelyzet további súlyosbodása és a belpolitikai instabilitás kiéleződése sem a kormány helyzetének, sem az ország nemzetközi megítélésének nem kedvez, így a Grúz Álom hamarosan kénytelen lehet arra, hogy engedményeket tegyen: a kormány már kilátásba is helyezte, hogy tárgyalásos úton és ismét nemzetközi közvetítéssel rendezné a helyzetet, amelynek a vége akár a választások részleges vagy teljes megismétlése, vagy az önkormányzati választások előbbre hozatala lehet.

 

Az ellenzék hajlik a tárgyalásokra, ugyanakkor korántsem biztos, hogy egyáltalán lesz megegyezés, mivel a Grúz Álom ennek előfeltételéül az első forduló eredményeinek elismerését szabta. Emiatt könnyen előfordulhat egy hosszú hetekbe vagy akár hónapokba is nyúló politikai szembenállás, ami a politikai polarizáció további elmélyüléséhez vezethet, holott megegyezésre mielőbb szükség van: a válságot már a nemzeti valuta is megérzi, egy félig legitim parlament pedig veszélyt jelent az ország közegészségügyi helyzetére és eltántoríthatja a nemzetközi (főleg nyugati) befektetőket a posztszovjet térség messze legkedvezőbb üzleti környezetétől.

 

Grúzia nem tér le az euroatlanti útról

 

Annak ellenére, hogy a politikai válság erősen kihat Grúzia nyugati kapcsolataira, az ország stratégiai orientációját a jelen szembenállás hosszú távon nem fenyegeti. A nyugati integráció kérdésével kapcsolatban a politikai pártok döntő többségének esetében konszenzus mutatkozik: Szaakasvili elnökként aktívan lobbizott azért, hogy az ország a transzatlanti szövetség tagja lehessen, aminek a NATO 2008-as bukaresti csúcsán részben meg is lett az eredménye, hogy az Egyesült Államok tagsági akciótervet ajánlott Tbiliszinek.

 

Ez a stratégiai irány az orosz gazdasági kapcsolatokat normalizálni kívánó Ivanisvili hatalomra 2012-es hatalomra kerülésével sem változott: 2014-ben Tbiliszi az első Grúz Álom-kormány alatt lett tagja a Kibővített Lehetőségek Partnerségének, vagyis a NATO legmagasabb szintű, nem NATO-országokkal való együttműködésének. Mindeközben az Ivanisvili-párt Szaakasvilinek az Európai Unióhoz való közeledésén sem változtatott, melynek eredményeként Grúzia – szintén 2014-ben – társulási megállapodást kötött az EU-val.

 

SZAAKASVILI KIJEVBEN RAJONGÓKKAL

 

Mindezek ellenére a Grúz Álommal szemben gyakori (és részben jogos) vád, hogy miközben a kormánypárt is kiáll Dél-Oszétia és Abházia grúz területi volta mellett, ha Moszkvára kerül a sor, jóval elnézőbbek a kelleténél. Erre sokatmondó példa az Ukrajnával szembeni látványos távolságtartásuk, a Hazafiak Szövetségével, Grúzia egyetlen nyíltan oroszbarát parlamenti pártjával való ambivalens viszonyuk, az abház és a dél-oszét határkonfliktusokkal szembeni – sokak szerint szándékos – tehetetlenségük, az orosz befolyás puha eszközeivel szemben tanúsított ambivalens magatartásuk (ahogy azt a 2019-es Gavrilov-tüntetések is megmutatták), akárcsak az, hogy a grúz kormány orosz nyomásgyakorlásra szabotálta az ország történetének egyik legnagyobb (és egyébként amerikai támogatottságú) nemzetközi beruházását, a kelet-nyugati kereskedelmet erősíteni hivatott óriási mélytengeri kikötőt Anakliában.

 

Függetlenül azonban a Grúz Álom hol kevésbé, hol nagyon is látványosan oroszbarát akcióitól,

 

az európai uniós, illetve NATO-tagság társadalmi támogatottsága stabilan 75-80 százalék felett áll és a kormánypárti szavazók körében is kiemelkedő.

 

Ilyen magas társadalmi elvárások mellett pedig nem mehet és várhatóan nem is fog elmenni a kormánypárt. A politikai és kormányzati stabilitás, valamint a demokratikus működés biztosítása előfeltétele annak, hogy a kormány – annak tervei szerint – európai uniós csatlakozási kérelmet nyújtson be 2024-ben és NATO-tagsági akciótervhez jusson a következő öt évben, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a kormánypárt és az ellenzék mielőbb tárgyalóasztalhoz üljön.

 

A nyugati orientáció beteljesítése természetesen legalább ennyire, sőt, jobban függ magától az EU és a NATO tagjaitól is. A felek közeledésének nemcsak a jelenlegi politikai válság, de az is útjában áll, hogy Grúzia területi konfliktusban áll Oroszországgal. Míg egy, a Keleti Partnerséget érdemben meghaladó együttműködés egész biztosan nem szerepel majd az EU rövid távú napirendjén mindaddig, amíg a grúz demokrácia helyzete nem rendeződik (a grúz EU-tagságnak egyelőre csak Közép-Kelet-Európában vannak érdemi támogatói), addig a NATO-tagságra kiváló lehetőséget biztosít a transzatlanti szövetséget megerősíteni kívánó Joe Biden leendő elnöksége – feltéve, hogy a NATO képes lesz előállnia egy olyan akciótervvel, amely a szövetség valamennyi tagjára nézve elfogadható módon lesz képes biztosítani a területi konfliktusokkal terhelt ország számára a kollektív védelmet.

 

A szerző a Közép-Európa Társaság alapítója és a Political Capital külpolitikai elemzője.

 

FOTÓK: A politikusok Facebook-oldalai

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Radikális programmal vág neki a szélsőjobboldali párt az ősznek: kilépni az EU-ból, betiltani a környezetvédő tilalmakat, fizikai akadályokat a határokra.

A külsőségekre sem ügyelve esett egymásnak a jelenlegi román jobbközép kormánykoalíció két legerősebb pártja. Az ürügy egy hétvégi Covid-kórház körüli botrány volt.

A szétszakadt szlovák szélsőjobb parlamenten kívül maradna.

Bojko Boriszov elmondása szerint 2022-ben és 2023-ban az EU már majdnem hétezer forintos áron fogja beszerezni a német-amerikai oltóanyagot.

Az űrhajós, Jurij Gagarin, egy csapásra világsztár lett – és a szovjet tudomány diadalát jelképezte, amerre csak járt.

Egy, a Lancet folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint ha AstraZenecával vagy Szputnyik-V-vel oltanak be,
jobb, ha nem vagy elhízott.

A fejletlen orvosi technológia következtében 40 napos vesztegzárral próbálták meg az akkori járványokat megállítani.

A hét kérdése

A hatpárti ellenzéki szövetség szerint felesleges a regisztráció, elég lenne felmutatni a TAJ-kártyát, hogy beoltsanak valakit a covid ellen. Szerinted?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás