Az ország, amelyben csak most regisztrálták az első koronavírus-fertőzöttet

Szerző: Vass Csaba
2020.11.11. 15:58

Egy Amerikából érkező fiatal férfi vitte be a vírust Vanuatuba, az egyik olyan országba, ahol mindeddig egyetlen fertőzöttet sem regisztráltak. A férfinak elkezdtek tünetei lenni, már kezelik.

Az ország, amelyben csak most regisztrálták az első koronavírus-fertőzöttet

Vanuatu egészségügyi hatóságai szerdán jelentették be, hogy az országban hivatalosan is regisztrálták az első koronavírussal fertőzött beteget.

A 12 nagyobb és 60 kisebb szigetet tömörítő ország eddig azon kevés államok közé tartozott, ahol a vírus még nem ütötte fel eddig a fejét. Bob Loughman miniszterelnök beszédet is intézett az eset kapcsán a közel 300 ezres nemzethez, elmondása szerint

egy férfinál mutatták ki a fertőzést, aki az Egyesült Államokból Sydney és Auckland érintésével érkezett az országba és az ország fővárosában töltötte a kötelező karanténját.

A 23 éves férfi még tünetmentes volt november negyedikén, amikor belépett az országba, ám öt napra rá már kezdett tüneteket produkálni, ezért letesztelték, annak az eredménye pedig pozitív lett. A férfit elkülönítés alá helyezték, gyógyszeres kezelést kap és orvosi megfigyelés alatt tartják. A vanuatui miniszterelnök szerint le fognak tesztelni mindenkit, akivel a férfi érintkezett a karantén alatt, és felkutatják azok kontaktjait is.

A hírről egyébként Ralph Regenvanu egykori vanatui külgazdasági és külügyminiszter is írt a Twitteren, megerősítve, hogy az országban már van egy eset, és hazája már nem koronamentes övezet többé.

 

Már tavasszal bezárták magukat

A Csendes-óceán délnyugati részén található szigeteket magába tömörítő ország március 25-én teljes határzárat hirdetett annak ellenére, hogy egyetlen koronavírus-fertőzöttjük sem volt, akkor úgy tervezték, hogy a határok december 31-ig zárva is maradnak. Ezen enyhítettek nemrégiben, amikor engedélyezték a repatriálós járatok beutazását, hogy a külföldön rekedt vanuatui lakosok hazamehessenek.

Vanuatu annak ellenére, hogy nem kellett eddig szembesülnie a járvánnyal, egyéb problémával azért még küzd. Áprilisban egy ötös erősségű trópusi ciklon érintette az országot, mintegy 159 ezer embernek kellett szembenéznie a viharral.

Ha hinni lehet a BBC utoljára augusztusban közzé tett ide vonatkozó listájának, akkor a világon már csak kilenc olyan ország van, ahol nem ütötte még fel a fejét a járvány. Ezek pedig Mikronézia, Marshall-szigetek, Nauru, Kiribati, Salamon-szigetek, Tuvalu, Szamoa és Tonga. Mindegyik ország a Csendes-óceánon található szigetekből áll.

Nyitókép: Cölöpökre épített házak Iririkin, Vanuatu egyik szigetén. Philip Capper / Wikipedia

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek