Itt vannak az új járványügyi szabályok: egymilliós büntetés és egyéves bezáratás is járhat a megszegésükért

Szerző: Szűcs Donát
2020.11.10. 23:35

Az ötezer és ötszázezer forint közötti összegbe kerülhet, ha valaki megszegi a kijárási tilalmat, a rendezvényekre és az üzletekre még szigorúbb szankciók várnak. A falvakban továbbra is lehet maszk nélkül mászkálni közterületen, nagyobb településeken az önkormányzat dönt. Mutatjuk a részleteket.

Itt vannak az új járványügyi szabályok: egymilliós büntetés és egyéves bezáratás is járhat a megszegésükért

Orbán Viktor hétfőn délelőtt Facebookon jelentette be, hogy mivel az egészségügyet meg kell óvni a túlterheléstől, Ausztria mintáját szinte egy az egyben követve új járványügyi szabályokat vezet be a kormány.

Ahogy az Azonnalinál hétfőn összeszedtük, Orbán szavai alapján az új szabályok sokban hasonlítanak majd a tavasziakhoz – azonban úgy tűnt, hogy a szerdától életbe lépő, minden nap este 8-tól hajnali 5-ig érvényes kijárási tilalom jóval szigorúbb feltételekkel engedi csak az utcán tartózkodást, mint a tavaszi kijárási korlátozás.

Bár Orbán hétfői bejelentéséből sokminden kiderült – az éttermek bezárnak, minden üzlet csak 19 óráig lesz nyitva, a rendezvényeket betiltják – számos fontos részletre csak kedd késő este, a rendelet részletes szövegéből derült fény, csak pár órával a rendelkezések hatályba lépése előtt.

Táblázatban mutatjuk, mit szabad és mit nem a tavaszi korlátozásokhoz képest november 11-től.

Kijárási tilalom: ezek a kivételek

A Magyar Közlöny szerint november 11-től este 8 után csak akkor mehetsz ki az utcára, ha:

+ dolgozni mész, munkából jössz, vagy közterületen dolgozol: 

ezeket igazolni is tudni kell, de azt, hogy pontosan mit kell tartalmaznia az igazolásnak, még mindig nem tették közzé;

+ veszélyben van az életed, vagy súlyos kárral fenyegető helyzet miatt kell mozdulnod;

+ versenysportolóként edzés vagy sportrendezvényen való részvétel céljából mennél ki;

kutyát sétáltatsz – ezt azonban csak a lakóhelyed vagy tartózkodási helyed 500 méteres körzetében teheted meg.

Kötelező közterületi maszkviselés: ez lett belőle

Bevezetik a közterületi maszkviselést is

– jelentette be kedd esti köztévés interjújában Orbán Viktor. A rendelet szerint azért ez nem teljesen így néz ki:

+ tízezer főnél kisebb népességű településeken nem vezetik be;

+ tízezer főnél nagyobb településeken az önkormányzatokra bízza a rendelet, hogy milyen közterületeken és nyilvános helyeken vezetik be pontosan;

+ ezeken a nagyobb településeken parkokban és zöldterületeken biztosan nem kell maszkot hordani;

+ és sporttevékenység közben sem.

Az elvitel marad, a gyógyszertárak és benzinkutak este is nyitva

A rendeletből ezek a részletek derülnek még ki a szerdától esedékes intézkedésekről:

+ Az éttermekből az elviteles étel elkészüléséig lehet tartózkodni vendégeknek, a házhozszállítás terheit a kormány csökkenti. Az üzemi étkezdék, szállodák/szálláshelyek éttermei, menzák, kórházi étkezdék nyitvatarthatnak.

+ A szállodákban, szálláshelyeken üzleti, oktatási vagy gazdasági célból lehet csak megszállni,

a szállodák bárjai mentesülnek az éttermekre és bárokra vonatkozó szigorú nyitvatartási és ott-tartózkodási korlátozások alól, amennyiben a szálláshely vendégeit szolgálják ki.

+ Az üzletek este 7 és reggel 5 között nem lehetnek nyitva – kivéve a gyógyszertárakat és benzinkutakat.

Rendezvényeket tartani tilos – karácsonyi vásárokat is.

+ Misézni, vallási szertartásokon résztvenni a rendelet szerint szabad, de az egyházak nyilván bevezethetnek további korlátozásokat, ezt a kormány ajánlja is.

+ Sportmérkőzések csak zárt kapuk mögött tarthatók.

+ Az egyéni szabatéri sport megengedett.

+ A szabadidős létesítmények használata tilos, ezeket a rendelet fel is sorolja: színházak, cirkuszok, mozik, edzőtermek, uszodák, fürdők, jégpályák, állatkertek, vadasparkok, kalandparkok, vidámparkok, játszóházak, múzeumok, könyvtárak, művelődési házak.

Középiskolákban és attól felfelé távoktatás lesz, a középiskolák kollégiumainak nyitvatartásáról az igazgatók döntenek, az egyetemi kollégiumok bezárnak (ez alól kivételt a rektor állapíthat meg). Vagyis

az igazgatók és rektorok két órával a rendelet hatálybalépése előtt szembesültek vele, hogy nekik lehetne arról dönteniük, nyitva maradhat-e másnaptól az általuk vezetett intézmény kollégiuma.

Magán és családi rendezvények legfeljebb 10 főig tarthatók.

Temetés legfeljebb 50 főig tartható.

+ Esküvő csak lakodalom nélkül lehetséges. Részt vehet: a szertartás vezetője vagy az anyakönyvvezető, a házaspár, a tanúk, a házasulók szülei, nagyszülei, testvérei és gyerekei. Más nem.

Ennyire büntetnek, ha megszeged a szabályokat

+ Ha rendezvényt szervezel illegálisan, vagy üzlettulajdonosként nyitva tartasz, amikor nem szabadna, vagy a vendégekkel nem tartatod be a maszkviselési szabályokat: 100 000-től egymillió forintig terjedő bírság jár érte. Üzleted van? Ha szabályt szegsz,

akár egy évre is bezárathatják a büntetés mellé a helyet.

+ Ha megszeged a kijárási tilalmat, gyülekezel, csapatsportolsz, nem viseled a maszkot, ahol kell: ötezertől ötszázezer forintig terjedő bírságot kaphatsz.

Cikkünk megjelenésekor, kedd este 11 után a kormány még továbbra sem tette közzé, hogy milyen okirattal lehet igazolni, ha valaki például munkavégzés miatt van este/éjjel az utcán. A törvény – az ezért járó potenciális bírságtételekkel együtt – néhány perc múlva hatályba lép.

FRISSÍTÉS (november 11. 07:40): Hajnalban megjelent az igazoló okirat, amit a kormány weboldalán lehet elérni, azaz csak lehetne, mert jelenleg egy „Önnel együtt sokan nézik az oldalt kérjük jöjjön vissza később" szöveg fogadja az oldalra látogatókat. A Semmelweis Egyetem oldalán viszont most is probléma nélkül elérhető.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Szűcs Donát
Szűcs Donát az Azonnali operatív vezetője

Erőforrás- és tartalomgazdálkodási előadó. Kávét feketén, teknót hidegen.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek