Az USA most bizonyította be, mennyire elavult a kétpártrendszer

Egy demokrata választó már képtelenné vált egy republikánussal egy asztalhoz ülni, és ezért azok a politikusok a felelősek, akik a polgárháborús uszítással növelték hatalmukat. Azok a politikusok, akiket pont a kétpártrendszerből adódó hibás mechanizmusok termeltek ki.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Gyenge Dániel egy újabb cikkben érvelt a kétpártrendszer elvének érvényesítése mellett. Számomra rendkívül abszurd élmény volt efféle mondatokkal találkozni, mint „a szektásodás és a dogmatizmus kialakulása is esélytelen egy ilyen környezetben” tekintve, hogy pont a kétpárti struktúra mintapéldányában, az USA-ban milyen folyamatok zajlanak, de erről bővebben beszélek még később.

Gyenge egyértelműen elutasítja a többpártrendszert, és a kétpárti struktúra mellett teszi le a voksát. Hivatkozik itt többek között a több száz éves demokratikus hagyományokra, a történelmi fordulópontokra, a hatékonyabb érdekképviseletre, végül pedig arra, hogy egy ilyen rendszerben a politikai polarizáció is kisebb. A felhozott pontok sorából nagyon kevéssel tudok egyetérteni, a következőkben ezért végigmegyek Gyenge érvein és megpróbálom cáfolni őket, valamint ellenérveket felhozni.

Először is fontos belátnunk, hogy az természetes dolog, ha nagy történelmi események idején egy társadalom egy-egy kérdés mentén két nagyobb táborra szakad. Ez akkor állhat fel, ha valóban egyetlen ügy határozza meg, merre fog tovább haladni a társadalom. Az angol polgári forradalom Gyenge Dániel által felhozott példájánál maradva, ez az abszolutizmus vagy parlamentarizmus, vagy egy másik ennél is jobb példa erre a magyar 1861-es országgyűlés: amikor a teljes parlament egyetértett abban, hogy a februári pátenst el kell utasítani, a kérdés csak annyi volt, hogy hogyan, és ez megalakította a Határozati Pártot és a Felirati Pártot.

Ugyanakkor miután eldőlt, melyik utat választja a társadalom, számtalan másik kérdés fog felmerülni, ahol nem biztos, hogy két jó válasz van, meg előkerül számtalan másik ügy, amiben lehetséges, hogy a választópolgár egyik nagy párttal sem ért egyet. Így eljutottunk a történelmi érvelés másik problémájához, ugyanis fontos azt is belátni, hogy a Gyenge által felhozott 18-19. századi példák idején cenzusos választójog volt, ami eleve kizár egész társadalmi rétegeket az érdekképviseletből.

Nézzük akkor meg, hogy valóban nagyobb érdekképviseletet eredményez-e, ha csupán két párt váltja egymást. Gyenge szerint igen, mert a társadalmi csoportok összefognak, és egy párt egyszerre képviseli a munkásokat, a kispolgárokat, az értelmiségieket, míg külön-külön nem lenne elég hangjuk. Vajon Angliában miért is jelent akkor meg a Munkáspárt? Nem véletlenül, hisz az addigi két nagy párt között konszenzus volt a munkások jogainak elhanyagolásáról. Az hogy összeforrtak, csak a választási rendszer hibájából adódik, ami kikényszeríti, hogy két nagy tömb legyen (mint most Magyarországon is). Az én meglátásom ezért pontosan az, ha egy párt egyszerre több véleményt akar képviselni, az szükségszerűen egyes vélemények teljes kizárásához vezet.

Tökéletes példa erre Bernie Sanders esete, akinek a programja Amerika jelenlegi társadalmi feszültségeit okozó valódi problémáira adott volna valódi választ, és csökkentette volna a gazdasági egyenlőtlenségeket. Sanders rendkívül népszerű volt a demokrata szavazók körében, azonban a kétpárti struktúra jellegéből adódóan mennie kellett, mert a Demokrata Párt elitje Bident preferálta.

aki szinte semmit nem támogat párttársa programjából. Valóban így nagyobb az érdekképviselet?

Amikor a két tömb konszenzust állít fel egy kérdésről, és minden más véleményt elhallgattat, akkor érdemes elgondolkodnunk, hogy talán gond van a demokratikus intézményeinkkel. De mielőtt valaki elfogultsággal vádolna, megemlíthetem a Libertárius Pártot is, akik sosem érnek el még csak 2 százalékot sem, mert a mainstream pártok szerint elkótyavetyélt szavazat a rájuk adott szavazat, és még csak a vitákra sem hívják meg a jelöltjüket.

Gyenge Dániel említette azt is, hogy a kétpártrendszerben nagyobb hely jut a fiatal politikusaspiránsoknak. A valóság azonban ennek a szöges ellentétét mutatja. A két amerikai elnökjelölt életkora 74 (Trump) és 77 (Biden). Soha a történelemben nem volt ilyen magas a két jelölt átlagéletkora, de ez nem csak a jelöltekre igaz, hanem a teljes amerikai politikai elitre (tisztában vagyok vele, hogy van néhány kivétel, mielőtt valaki Alexandria Ocasio-Cortezt említené). Ezzel szemben Magyarországon ahhoz, hogy a Momentum fiatal tagjai a politika színterére léphettek, elég volt egy erős társadalmi megmozdulás (az olimpia ügye).

Végül pedig beszélnék Gyenge legsúlyosabb tévedéséről, mégpedig a bevezetőmben is idézett polarizáció kérdéséről. Itt szó szerint idézem: „nagyobb a tehetség-utánpótlás, nem autokratajelöltek versenyeznek a kormányzati székért, másrészt a szektásodás és a dogmatizmus kialakulása is esélytelen egy ilyen környezetben”. Ezek az állítások nem is állhatnának távolabb attól, ami éppen ezekben a napokban zajlik Amerikában. Mikor ezeket a sorokat gépelem, már napok óta lezárult a szavazás, de a szavazatok számlálása nem zárult le. Az eredmény eddig rendkívül szoros, de már úgy néz ki, Biden jó eséllyel be fogja húzni. (Be is húzta – a szerk.)

A feszültség a két tábor között elképesztő. Az üzlettulajdonosok annyira félnek, hogy több helyen bedeszkázták az ajtókat és ablakokat. Több szavazatszámláló központ előtt (többek között Arizonában) tüntetők verődtek össze, és hol a számlálás leállítását, hol a folytatását követelték, attól függően, hogy kedvencük éppen nyerésre állt-e. Ennél nagyobb összecsapás egyelőre várat magára, de Trump már most csalást kiáltott és újraszámlálást követel.

Amikor a társadalomban mélyen megbúvó problémák vannak, azok egy-egy nagyobb eseménynél mindig a felszínre törnek. Ez történt nyáron a George Floyd halála utáni zavargások során. Ennél is nagyobb lehetőség erre azonban a választási időszak. A politikusok pedig érdekeltek ezeknek az indulatoknak a felszításában. Ilyenkor megy az ellenségképzés, az ujjal mutogatás, a karaktergyilkolás.

Természetesen ezek jelen vannak a többpártrendszerekben is, csak ezek felerősödnek, mikor két nagy tömb áll egymással szemben, mert ilyenkor lehetőség sincs kompromisszumot találni. A két párt mára rákényszerült, hogy minden kérdésben ellentétes álláspontot foglaljon el, mert ezzel lehet a legjobban szavazatokat generálni. Egy demokrata választó már képtelenné vált egy republikánussal egy asztalhoz ülni, és ezért azok a politikusok a felelősek, akik a polgárháborús uszítással növelték hatalmukat. Azok a politikusok, akiket pont a kétpártrendszerből adódó hibás mechanizmusok termeltek ki. Azokat pedig, akik készek lettek volna a kompromisszumra, mindet elhallgattatták.

Éppen Amerika bizonyítja most a szemünk előtt, hogy a 21. században újra kell gondolnunk az elavult választási rendszereket és talán valami egészen újjal előállni, de legalább a meglévőket revideálni. Az, hogy 2011-es magyar új választási törvény mostanra belekényszerítette az ellenzéket egy abszurd összefogásba önmagában a magyar demokratikus állam tragédiája. Az, hogy 2022 után megalakul-e végre az alternatíva, és nem arról szól majd a diskurzus, hogy Gyurcsány vagy Orbán (két párt), nem tudjuk. Bizakodjunk!

A szerző egyetemi hallgató.