Mindenki nyugodjon le: Kanye West 2024-ben is indul az amerikai elnökválasztáson

Szerző: Vass Csaba
2020.11.04. 22:18

Még nem lehet tudni, hogy a következő négy évben ki vezeti majd az USA-t, de az biztos, hogy a 2024-es választásokra már bejelentkezett az első trónkövetelő. Kanye West idén is indult.

Mindenki nyugodjon le: Kanye West 2024-ben is indul az amerikai elnökválasztáson

Kanye West – vagy ahogyan mostanában hívja magát, ye – a Twitteren jelezte követőinek, hogy 2024-ben szívesen átvenné az Amerikai Egyesült Államok vezetését. Hogy ezt mennyire komolyan gondolja az is jelzi,

hogy már az idei elnökválasztáson is magára szavazott.

Az amerikai rapper egyébként nem most először jelezte, hogy elnöki babérokra törne, júliusban már szólt, hogy már idén szívesen lenne Donald Trump egyik kihívója – sok helyen azonban lekéste a jelentkezést, így végül csak 12 államban sikerült elérnie, hogy a neve szerepeljen a szavazólapokon.

West egyébként jó barátságot ápol az amerikai elnökkel. Már számos alkalommal pózolt Trump ikonikus Make Amerika Great Again feliratos piros baseball-sapkájában.

Kanye West politikai beállítottságáról nehéz konkrét dolgokat mondani. 2014-ben még Barack Obamával fotózkodott, és anyagilag is támogatta a Demokrata Pártot, 2018-ban pedig már Donald Trumpnál tett látogatást a Fehér Házban, és arrról beszélt a sajtónak, hogy a már említett vörös sapkától szuperhősnek érzi magát.

A szabadszájú rapper egyébként nemrégiben megtért: művésznevét ye-re változtatta és kiadott egy albumot, amin csak és kizárólag vallási tematikájú számok kaptak helyet, interjúkban pedig jelezte azt is, hogy elhatárolódik korábbi alkotásaitól, amelyek azért bővelkednek káromkodásokban és szexuális utalásokban.

Kanye West július negyedikén, az amerikai függetlenség napján jelezte, hogy indulni fog idén az elnöki székért. Számos államban fel is került a neve a szavazólapra, de a rapper kedden mégis úgy döntött, hogy ő abban a Wyomingban fog saját magára szavazni, ahol végül nem is indulhatott. Kanyét ez nem zavarta: tollal felírta a nevét a szavazólapra.

Bár West saját magára leadott szavazata nem ér semmit, mivel Wyoming nem jegyzi a kézzel beírt jelöltekre adott szavazatokat, de a rapper így is szerzett néhány voksot más államokban.

Az eddigi összesítések szerint Arkansasban, Mississippiben és Oklahomában a voksolók 0,3 százaléka, Louisianában pedig a szavazók 0,1 százaléka szerette volna azt, ha Kanye West már idén elnökként vezethette volna az USA-t. Úgy tudni,

a rapperre valamivel több, mint 60 ezer ember szavazott összesen Amerikában.

Kanye egyébként szó szerint végighaknizta az elnökválasztási kampányát, ugyanis a kampány során a már említett lemezét is reklámozta – vagy éppen a turné során kampányolt, nézőpont kérdése. Felemelte szavát az abortusz ellen is, Dél-Karolinában arról beszélt, hogy ő majdnem nem született meg, mert „az apja túl elfoglalt volt”.

Annak ellenére, hogy nem támogatja az abortuszt, nem szeretné betiltatni azt, mivel szerinte az abortusztörvény úgysem Istentől származik.

Nyitókép: Rodrigo Ferrari / Flickr

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek