+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Karóczkai Balázs
2020. október 29. csütörtök, 20:40
Az exjobbikos Varga-Damm Andrea fizetett Facebook-hirdetésben bohócozza az LMP-s Ungár Pétert, aki a szintén exjobbikos Bana Tibornak ment neki még korábban. Az apropó: ki lesz az ellenzék szombathelyi jelöltje?

Elindult az előválasztási kampány Magyarországon is, méghozzá Szombathelyen: ugyan arról még nincs semmilyen hír, hogy lesz-e előválasztás a Vas megyei 1. egyéni választókerületben vagy egyáltalán bárhol az országban, de itt már többen is bejelentkeztek a közös ellenzéki képviselőjelöltségért. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője (és az Azonnali többségi tulajdonosa – szerk.) még október 6-án jelentette be, hogy 2018-cal ellentétben nem Budán, hanem a Szombathelyt is magába foglaló Vas megyei 1-es körzetben állna rajthoz.

 

Ungáron kívül a korábbi jobbikos, jelenleg független képviselőként dolgozó, 2018-ban még a Körmend-Szentgotthárd központú Vas megyei 3-as számú körzetben induló, ott 26,81 százalékot szerzett Bana Tibor jelezte indulási szándékait, de a Nyugat.hu úgy tudja, a DK-közeli ügyvéd, Czeglédy Csaba és egy szombathelyi független önkormányzati képviselő, László Győző is elindulna az előválasztáson.

 

A negatív kampány hamar el is kezdődött: Ungár Péter még október 26-án töltött fel a Facebook-oldalára egy képet, amin egy kengurujelmezben látható. A kép mellé azt írta, hogy ellentétben a körzet jelenlegi fideszes országgyűlési képviselőjével, Hende Csabával vagy Bana Tiborral, ő nem „fontos épület előtt öltönyben”, illetve „bizottsági ülésen” akar fotózkodni, mivel úgy véli, ez a „tinilányokat megszégyenítő szelfi-mánia, a nárcizmus orgiája” csak felesleges fontoskodás, a tárgyalások, egyeztetések, polgárokkal való konzultációk alapvető velejárói a politikusi munkának, de csak velejárói, nem pedig a célja.

 

Egy fontos épület előtt öltönyben állni. Egy bizottsági ülésen fotózkodni. Mindegy egyes önkormányzati...

Közzétette: Ungár Péter – 2020. október 26., hétfő

 

A válasz nem várt helyről jött: a Banához hasonlóan szintén exjobbikos Varga-Damm Andrea fizetett hirdetésben reagált Ungár szavaira, mivel szerinte csak a bohócok bohóckodnak, és Bana Tibor nem érdemelne ilyen támadásokat.

 

Pár gondolatot hozzáfűznék ehhez az eseményhez. Bana Tibor képviselőtársammal az elmúlt években volt jó pár vitánk,...

Közzétette: Dr. Varga-Damm Andrea – 2020. október 28., szerda

 

Varga-Damm: Ha Ungár Pétert támadták volna, őt is megvédtem volna

 

Az Azonnali telefonon érte utol Varga-Damm Andreát, aki elmondta: azért állt ki Bana mellett, mert szerinte Bana egyáltalán nem szolgált rá az ilyenfajta támadásokra, ő ugyanis „valóban tenni akar az országért”.

 

„Nem értem, hogy erre miért volt szükség, remélem, Ungár Péter egyszer majd elmondja. Ugyanis egy olyan embert támadott meg, aki elképesztő energiával rója a vidéket.

 

Mindenütt ott van Vas megyében, és mindezt olyan ritka alázattal csinálja, ami ritka a képviselők között.”

 

Hogy mindezt miért fizetett hirdetésben tette meg, Varga-Damm elmondta, hogy ezzel elsősorban az ellenzéki pártok figyelmét szerette volna felkelteni. Posztjában Varga-Damm azzal vádolta meg „a baloldali tömböt”, hogy ellehetetlenítik az ellenzéki összefogást. Arra, hogy szerinte akkor Ungár Péter is ezen dolgozik-e, azt válaszolta, hogy egyáltalán nem gondolja ezt az LMP országos titkári pozícióját is betöltő, azaz a zöldpártot operatívan vezető Ungárról, mivel szerinte a DK az, amely a legjobban próbálja aláásni a széleskörű együttműködést.

 

„Gyurcsány Ferenc két nappal ezelőtt azt mondta, hogy az ellenzéki összefogás egy tömbben fog egyesülni, és ez a tömb fogja legyőzni a Fideszt. Azonban a probléma az, hogy ebben a tömbben nem adnak minden ideológiai iránynak helyet, hanem egy ideológia köré szervezik az egészet, aminek egy üzenete van: legyőzni Orbán Viktort.”

 

Szerinte ugyan fontos az ellenzéki összefogás, az azonban probléma, hogy arról már nem esik szó, „hogy mi lesz a győzelem másnapján”.

 

Vagyis Varga-Damm úgy látja, az ellenzéki összefogás jelenleg nem működik jól: „Gyakorlatilag felőrli mindazokat a színeket, amik jellemezték az ellenzéki pártokat. Mind ideológiai alapon, mind üzenetekben, vagy társadalmi szemléletekben.” Illetve megtudtuk tőle azt is, hogy „ha valaki a Pétert támadta volna, akkor őt védtem volna meg, mert ügyvédként én úgy látom, hogyha valaki valamivel szemben védtelen, akkor meg kell védeni”.

 

Bana Tibor: Semmi jóra nem vezet, ha lejáratókampányt folytatunk egymás ellen

 

Megkerestük Bana Tibort is: mint mondta, nem teljesen ért egyet Varga-Damm őt védő bejegyzésével. „Azt, hogy kiállt mellettem, köszönöm neki, ez szerintem egy korrekt lépés volt, de én úgy látom, hogy az ellenzéki oldalon a politikai szereplők elsöprő többségének a kormányváltás a célja”, azt azonban ő is érzékeli, hogy „az ellenzéki oldalon vannak olyanok, akiknek nem ez az elsődleges”.

 

Szerinte Ungár a bohócozós poszttal magát minősítette, egy lejáratókampány ugyanis nem vezet semmi jóra. Bana 2022-ről szólva úgy látja, egy rangsorolós előválasztást kellene tartania az ellenzéknek, hiszen a választók így nemcsak a szimpátiájukat, hanem az ellenérzéseiket is ki tudnák fejezni. Ám mint mondta, az előválasztás nem kizárólag rajta múlik, hanem inkább az ellenzéki pártokon, amelyek információink szerint majd kidolgozzák ennek részleteit. 

 

Bana azt is elmondta nekünk, hogy noha 2010 óta eddig háromszor is körmendi-szentgotthárdi körzetben indult el, 2022-ben azért a Vas megye 1. egyéni választókerületben mérettetné meg magát, mert felkérték, hogy Szombathelyen induljon: „A hitelességemmel, az aktivitásommal és a kikezdethetetlenségemmel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy ellenzéki győzelem szülessen ebben a körzetben is.”

 

A cikkhez megkerestünk Ungár Pétert is, ő azonban nem kívánta kommentálni az eseményeket.

 

NYITÓKÉP: A képviselők Facebook-oldalai

 

Disclaimer: mint az impresszumban is jelezzük, az Azonnali többségi tulajdonosa Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Ez (köztudottan) sem most, sem az Azonnalin megjelenő többi anyag esetén sem befolyásolja, mit írunk és jelentetünk meg.

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A román egészségügyi rendszer éppen összeomlóban van, sorra betelnek a kórházak intenzív osztályai. Közben pedig azt kommunikálják, hogy a járvány terjedését sikerült megállítani.

Január 20-ig három szakaszban oldják fel az eddigi szigorú járványügyi korlátozásokat.

Logikusnak nevezte Volner János az általa benyújtott választásitörvény-módosítási javaslatot. Szerinte úgy is lehet értelmezni az ügyet, hogy megvalósították a DK szándékát.

A többségében németnyelvű olasz autonóm tartomány szerdán fejezte be lakosságának letesztelését – kevesebb, mint egy százalék koronavírusos.

Kovács Gergely szerint nem az a legszomorúbb, hogy az ő indulásuk megnehezül, hanem hogy a sem Orbánhoz, sem Gyurcsányhoz tartozni nem akaró kicsiket fojták meg vele.

Ők is behódolnak az antigénteszteknek, a miniszterelnöknek pedig jelenleg az a nagy álma, hogy azokhoz még karácsony ingyenesen hozzá lehessen férni

Térjünk vissza mielőbb a schengeni zónán belüli szabad mozgáshoz, sürgeti az Európai Parlament. Mindezt a fideszesek is megszavazták, pedig Orbán már szeptember óta zárva tartja a magyar határokat.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

A Külügyi és Külgazdasági Intézet november 26-i online kerekasztal-beszélgetése.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás