Németországban szerdán dől el, hogy jön-e az újabb lockdown

Szerző: Techet Péter
2020.10.28. 10:38

Szerdán tárgyalnak a tartományi miniszterelnökök Angela Merkellel további szigorításokról. Markus Söder bajor kormányfő a tavaszihoz hasonló teljes leállást szeretne legalább novemberben.

Németországban szerdán dől el, hogy jön-e az újabb lockdown
„Inkább azonnal és tényleg, mint később és félszívvel“

ezt mondta Markus Söder, keresztényszociális bajor kormányfő a lehetséges németországi lockdownról. A politikus szerint a jelenlegi helyzetben „nem elkerülhető már“ a tavaszinál is akár szigorúbb leállás.

Armin Laschet, a legnépesebb Észak-Rajna-Vesztfália kereszténydemokrata miniszterelnöke – aki tavasszal Söderrel szemben az enyhítések mellett állt mindig ki – úgy véli:

„november lesz a döntő hónap“,

azaz azzal már ő is egyetért: a jelenleginél szigorúbb korlátozások szükségesek.

Az elmúlt egy hétben Németországban napi 10-14 ezer körüli a fertőzésszám: kedden volt az eddigi legnagyobb, napi több, mint 14 ezer új fertőzöttel. Az eleve kisebb lélekszámú Franciaországgal vagy Olaszországgal összehasonlítva – ahol a napi fertőzésszám a 20 ezret is meghaladja – ez még nem kiugró szám, viszont egy hét alatt duplázódnak a számok.

Továbbra is azonban jelentős regionális eltérések vannak: miközben az északi és keleti tartományokban az esetszámok egy hét alatt 30-40 százalékkal növekednek „csak“,

Berlinben, Brémában, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Hessenben 120-140 százalékos a növekedés a múlt héthez képest.

Angela Merkel attól tart, hogy ha még négy héten át folytatódik az eseteknek akár csak duplázódása, november végére Németországban is kevés lehet az intenzív osztályok kapacitása.

Éppen ezért szerdán a tartományi miniszterelnökök és Angela Merkel kancellár egyeztetést folytatnak további szigorításokról. Az egyeztetésekre azért is szükség van, mert a járványügy nagyrészt tartományi hatáskör, azaz a szövetségi kormányzat gyakorlatilag „béna kacsa“ a kérdésben – csak ha a tartományok akarják, lehetséges szövetségi korlátozásokat bevezetni.

Amint a német sajtó értesült, a szerdai ülésen drasztikus korlátozások elfogadására kerülhet sor. Ennek értelmében

+ be kellene zárniuk az éttermeknek és bároknak,

+ valamint szintén teljesen be kéne szüntetniük a működésüket a moziknak, a színházaknak, az uszodáknak, a bordélyházaknak és a sportlétesítményeknek.

+ Szintén be kéne zárniuk a kozmetika- és masszázsszalonoknak.

+ A belföldi turizmust visszaszorítanák, csak kivételes esetekben lehetne szállodákban megszállni.

+ Arra kérnének mindenkit, hogy ne utazzanak az országon belül se.

+ Az iskolák és óvodák azonban továbbra is nyitva maradhatnának.

Szerdán dől el, hogy mindebből mit tudnak elfogadni. Merkel és Söder a szigorítás mellett van, de több tartományi kormányfő is – akiknél eleve kisebb a fertőzésszám – inkább regionális és nem szövetségi lockdownokat támogatna.

NYITÓKÉP: Frankfurti piac / Techet Péter, Azonnali

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek