Koronavírusos lett Vidnyánszky Attila, Pikó András és Hajnal Miklós is

Szerző: Vass Csaba
2020.10.27. 17:07

Kedden három fontos magyar közéleti személyiség koronavírus-tesztje is pozitív lett. Van, aki már a tüntetek kezelésekor otthoni karanténba vonult, és van, aki örül, hogy nincs tüdőgyulladása.

Koronavírusos lett Vidnyánszky Attila, Pikó András és Hajnal Miklós is

Pozítív lett Vidnyánszky Attila koronavírustesztje, közölte a hírt az MTI-vel kedden a Nemzeti Színház. A közlemény szerint a Nemzeti Színház igazgatójának állapota kielégítő, és jelenleg otthonában pihen. Esetében már folyamatban van a kontaktkutatás és a tesztelés is.

De az SZFE kuratóriumának elnöke mellett mások is megfertőződtek a hétvégén: Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ő is elkapta a koronavírust. A polgármester elmondása szerint október 23-án délután jelentkeztek nála a tünetek, amik alapján először tüdőgyulladásra gyanakodott, azonban október 27-re kiderült, hogy tüdőgyulladás helyett a koronavírust kapta el. Pikó a közleményében arra is kitér, hogy a betegség egyelőre nincs hatással a polgármesteri hivatal működésére, és jelenleg általános helyettese, Szili-Darók Ildikó vette át az önkormányzat irányítását.

Most kaptam meg a koronavírus tesztem eredményét, mely pozitív lett. Október 23-án délután jelentkeztek a tünetek,...

Közzétette: Pikó András polgármester – 2020. október 27., kedd

Ugyancsak a Facebookon jelentette be Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és XII. kerületi önkormányzati képviselő, hogy őt is elérte a koronavírus. Állítása szerint már az első tünetek jelentkezése után szombaton karanténba vonult, és onnan látja el feladatait azóta is.

Sajnos engem is elért a koronavírus. Tegnap este pozitív lett a tesztem, jelenleg enyhe tüneteim vannak. Már az első...

Közzétette: Hajnal Miklós – 2020. október 27., kedd

NYITÓKÉP: Vidnyánszky Attila, Pikó István,  Hajnal Miklós / Facebook

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek