225 éve tűnt el a térképről Lengyelország

Szerző: Bárány Balázs
2020.10.24. 15:02

1795. október 24-én osztotta fel Poroszország, Oroszország és a Habsburg Birodalom a Lengyel-Litván Unió területét úgy, hogy az végül eltűnt a térképről. A lengyel nép ezután több alkalommal is fegyvert fogott a függetlenségért, de kellő nagyhatalmi támogatást csak az első világháború után tudtak szerezni ehhez. A feldarabolás emlékezete ma is élénken él a lengyel emlékezetben.

225 éve tűnt el a térképről Lengyelország

Jan Matejko történelmi festményei olyanok a lengyel művészettörténetben, mint hazánkban Barabás Miklós, Munkácsy Mihály vagy Feszty Árpád művei. 1866-ban – abban az évben, amikor Ausztria Königgrätznél vereséget szenvedett Bismarck poroszaitól – fejezte be Rejtan, avagy Lengyelország bukása című munkáját.

A képen Matejko Tadeusz Rejtan történetét jeleníti meg, aki őrülettől eltorzult arccal fekszik a földön a Szejm épületében, miután társai arról döntöttek, hogy elfogadják az ország felosztását. A lengyel nemesek felett Nagy Katalin orosz cárnő diadalmas arcképe magasodik – könnyű tehát beazonosítani, hogy kik azok, akik elárulták a hazát.

JAN MATEJKO: REJTAN, AVAGY LENGYELORSZÁG BUKÁSA (1866) / WIKIMEDIA COMMONS

A festményt a következő évben Párizsban kiállították, és óriási visszhangot keltett: Matejko díjak sorát nyerte el vele, negatív kritikát viszont elsősorban az emigrációban lévő lengyel nemesektől és diplomatáktól kapott. Közülük többen vádolták meg defetizmussal, esetleg írták le olyannak, aki „pofonüti halott anyját” vagy egyszerűen csak „nyerészkedik egy történelmi botrány segítségével”. Érdekes adalék, hogy

a képet végül maga I. Ferenc József vásárolta meg, miután megköttetett a kiegyezés Ausztria és Magyarország között.

A lengyel nemesség tragédiája egy képben

Miért váltott ki ilyen erős érzelmeket Rejtan történetének megidézése? Ez a 18. századi lengyel történelem lejtmenetének ismeretében válhat érthetővé. 

Bár 1683-ban Sobieski János király hadserege még hozzásegítette a diadalhoz a Szent Liga csapatait Bécs mellett, sőt, hozzájárult a török Magyarországról történő kiűzéséhez is, ezt követően azonban Lengyelország válságos idők elé nézett.

Az ország történelmi fejlődéséből fakadóan a nemesség aránya a társadalomban egészségtelenül magas, tíz százalék volt.

Csak összehasonlításképpen: Magyarországon ekkoriban ez az arány nagyjából öt százalék körüli, és ez már itt is a mindenféle „kutyabőrös” és „hétszilvafás” nemesek magas számából adódott.

A lengyel nemesi köztársaság (Rzeczpospolita) ráadásul már a 17. század közepe óta az egyhangúság elve alapján működött, amelyet Liberum Veto néven is ismerünk. Ez lényegében azt jelentette, hogy a legfőbb törvényhozó szerv, a Szejm működését bármely képviselő akár egyetlen ellenszavazata (vétója) meggátolhatta. Mivel a lengyel nemesség, melynek egyes tagjai anyagilag a környező nagyhatalmaktól (poroszoktól, svédektől, oroszoktól) függtek, az egyetértésnek és egyhangúságnak nem sok jelét mutatta, a parlamenti munka szép lassan megbénult.

Az 1733-1735-ig tartó lengyel örökösödési háborúban már az a III. Ágost diadalmaskodott, akit az orosz cár támogatott. Ezek után gyakorlatilag mindennapossá vált az orosz csapatok lengyelországi jelenléte.

1764-ben pedig az a Poniatowski Szaniszló került a trónra, akiről köztudott volt, hogy Nagy Katalin cárnő szeretője.

Következtek hát az ország sorozatos felosztásai: először 1772-ben, majd 1793-ban, végül 1795-ben.

Tadeusz Rejtan (1746-1780) története is ide kapcsolódik: a nowogródeki képviselő 1773-ban hiába könyörgött társainak a felosztás elutasításáért, szavai üres fülekre találtak. Ruháit letépte magáról, a földre vetette magát és így kiáltott fel: „Krisztus vérére könyörgök hozzátok, hogy ne vegyétek magatokra Júdás szerepét; gyilkoljatok meg engem, tapossatok meg, de ne öljétek meg szülőföldeteket!”  Szavai azonban pusztába kiáltott szónak bizonyultak, hét esztendő múlva pedig öngyilkos lett.

TADEUSZ REJTAN PORTRÉJA (ISMERETLEN FESTŐ). FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Újraegyesülések

A 19. század, amelyet a nemzeti ébredés korszakaként is ismerünk, a lengyel történelemben a függetlenségi törekvések évszázada is egyben. A Napóleon által létrehozott Varsói Nagyhercegség, az 1830-as és 1848-as szabadságharcok mind-mind azt a reményt táplálták, hogy az ország valamikor újraegyesülhet. Erre azonban 1918-ig várni kellett.

A Párizs környéki békékről egy magyarnak természetesen a száz évvel ezelőtti trianoni békeszerződés jut eszébe, annak minden igazságtalanságával együtt.

Ezzel szemben a lengyelek számára ezek a szerződések az újjászületést jelentik

– kevesen tudják például, hogy a trianoni béke során Lengyelország Magyarországtól is kapott területet, például a Dunajec folyó melletti Nedec várát.

A Szovjetunió számára azonban a régi-új Lengyelország továbbra is fenyegetést jelentett. Nem csoda, hiszen a nagy lengyel alföld szolgált felvonulási terepként Oroszország ellen, legyen szó Szmolenszk 1609-es ostromáról vagy Napóleon 1812-es hadjáratáról (hogy az 1941-es Barbarossa-hadműveletről már ne is beszéljünk). Nem véletlen, hogy a lengyeleket 1612-ben Moszkva alól elűző Kuzma Minyin és Dimitrij Pozsarszkij herceg szobra még most is Lengyelország felé tekint.

KUZMA MINYIN ÉS DIMITRIJ POZSARSZKIJ SZOBRA MOSZKVÁBAN. FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Érthető tehát, hogy ilyen előzmények után Sztálin örömmel kötött szerződést Hitlerrel az immár negyedik felosztásról.

Bár a Molotov-Ribbentrop-paktum záradékának szövege az 1990-es rendszerváltásig nem került a nyilvánosság elé, azt mindenki sejtette, hogy a szovjet csapatok nem csupán a lengyelországi orosz kisebbség megsegítése céljából lépték át 1939 szeptemberében a határt.

A második világháború után újabb területmódosítás következett: Lengyelországot nyugatra tolták el a térképen. Breszt, Lwów és Wilno ezután a Szovjetunió részévé vált, amiért Pomeránia keleti részével „kárpótolták” a lengyeleket.

Matejko említett képét 1945 után a lengyel állam megvásárolta, ma pedig az újjáépített varsói királyi palotában emlékeztet mindenkit arra, hogy a történelem sodrásában az országok milyen gyorsan eltűnhetnek.

NYITÓKÉP: Lengyelország felosztásának allegóriája Ausztria, Poroszország és Oroszország között. Jean-Michel Moreau / Wikimedia Commons

Bárány Balázs
Bárány Balázs az Azonnali állandó szerzője

Történész, történelemtanár.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek