Véget ért a ceglédizoltánság

Varsányi Bence

Szerző:
Varsányi Bence

2020.10.21. 12:25

Ha valami miatt tisztelni lehetett az elemző-publicista-humoristát, az a transzparenciája volt, ennek viszont a momentumos munkaviszony eltitkolásával lőttek.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Szerda reggel arra a hírre ébredni, hogy Ceglédi Zoltán politikai elemző Donáth Anna momentumos EP-képviselő asszisztenseként dolgozik már január óta, nagyjából olyan volt, mintha arra keltem volna fel, hogy a csajom kidobott SMS-ben.

Nem mintha annyira furcsa lenne, hogy egy politikai elemző politikai tanácsokat is ad. Ceglédi viszont egyben a legtermékenyebb hazai véleményformálók egyike is, naponta többször ír a 45 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalára, állandó szereplője tévés politikai véleményműsoroknak, rendszeresen publikál az online és a nyomtatott sajtóban.

Ez a Ceglédi Zoltán január óta havi bruttó 865 ezer forintos fizetést kap a magát még mindig mozgalomnak hazudó Momentum EP-képviselőjétől, Donáth Annától.

A politikával napi szinten, az egészségesnél jóval magasabb intenzitással foglalkozó emberekről sokan gondolják, hogy lélekölő a munkájuk, mert kénytelenek sokkal többször felidegesíteni magukat olyan aktuálpolitikai történéseken, amiken mások csak párhetente húzzák fel magukat.

Ennek viszont pontosan az ellenkezője a helyzet – az egész olyan, mint amikor elkezd gitározni az ember: eleinte fáj lefogni, pláne nyújtani a húrokat, ne adj’ Isten még ki is sebesednek az ember ujjbegyei, de a bőr viszonylag rövid idő alatt megkeményedik, és a mindennapos gyakorlás már semmiféle fájdalmat nem okoz.

Amin más meglepődik vagy felhúzza magát, az itt napi rutin. Tudjuk, hogy a politikában nincs új a nap alatt, egy kibaszott szemétdombbal foglalkozunk,

a munka pedig abból áll, hogy megmutatjuk az embereknek, hogy most éppen mégis milyen magasan áll a szar.

Két fiktív példa. Mészáros Lőrinc kivásárolta alólam a társasházat, amiben lakom? Azt hittem, már eddig is az övé volt. Novák Előd transzneműként comingoutolt? Végre rájött, büszke vagyok rá.

Az elmúlt évek Magyarországán három-négyévente van csak olyan közéleti történés, ami igazán megüti az ingerküszöböm. Amikor viszont Ceglédi Zoltánról kiderül, hogy a Momentum embere, az rohadtul kiveri a biztosítékot.

És nem azért, mert egy jó humorú, jó tollú valakiről, akivel még egy sor világnézeti kérdésben is egyetértek, kiderült, hogy egy olyan párttól kapja a fizetését, amivel én vajmi kevés közösséget tudok vállalni.

Ha valamiért igazán lehetett tisztelni Ceglédi Zoltánt, az az, hogy nappal elemzőként dolgozott, kávészünetben humoros bejegyzéseket írt az oldalára a politikáról, este pedig humoristaként pofán röhögte a politikusokat – mindezt tökéletesen összeegyeztethetően, aminek a kulcsa a transzparencia volt.

Tudtuk, hogy miket csinál, soha nem is titkolta –

mindhárom munkáját megosztotta a közzel, így azok valójában nem is különböző dolgok voltak, hanem egy jelenséggé álltak össze – ha úgy tetszik, ceglédizoltánsággá –,

amit sokan örömmel fogadtunk nap mint nap.

Nem véletlen, hogy amikor a véleményvezéres interjúsorozatot terveztük az Azonnalinál, az elsők között merült fel a neve. Ceglédi viszont azon kevesek közé tartozott, aki nem volt hajlandó vállalni, mert nem akart még csak egy interjúsorozatban sem szerepelni „propagandistákkal”. Hiába győzködtem, hogy ez milyen nevetséges érv, hajthatatlan volt. Most már értem, hogy miért.

A momentumos hír hallatán ismét felkerestem, mert most fontosabb lenne ez az interjú, mint valaha. Nem nekem, nem az Azonnalinak, hanem a köznek.

Nos, Ceglédi nagyon szívesen ad interjút januárban, amikor lejár a momentumos munkaszerződése, addig viszont nem. Hiába biztosítottam afelől, hogy én újságíróként és magánemberként is magasról teszek rá, hogy miféle tanácsokat ad Donáth Annának – szóval egy pillanatig nem kell megszegnie a munkaszerződésében foglaltakat –, így sem vállalta, hogy törlessze a tartozását a köz felé.

Mert igen, amikor egy ekkora súlyú véleményformáló valahogyan „elfelejti” majd’ egy éven át közölni, hogy egyébként egy párt fizeti, az kőkemény tartozás.

Azon kívül, hogy mégis hogyan fordulhatott elő, hogy a transzparens Ceglédi Zoltán eltitkolta egy olyan munkáját, ami nehezen összeegyeztethető a ceglédizoltánsággal, persze beszéltünk volna a politika és a média személyi összefonódásairól is, általánosságban.

Újságíróként, publicistaként, tévésként, vagy elemzőként, amikor az ember napi kapcsolatban van más médiamunkásokkal és politikusokkal, bizony nem ritka, hogy az ember munkán kívül is találkozik olyanokkal, akikről egyébként nyilvánosan véleményt szokott alkotni. Az sem ritka, hogy olyan emberekkel sörözik, akik a politikai spektrum túlsó felén helyezkednek el – sőt, nem példátlan, hogy két ilyen ember végül az ágyban, vagy ad absurdum házasságban köt ki.

Ezek a kapcsolatok ugyan kétségtelenül felvetnek kérdéseket, amikről érdemes és kell is beszélni, de egyáltalán nem összeférhetetlenek, és pláne nem jelentik feltétlenül azt, hogy valamelyik félnek útközben „megvásárolták a véleményét”. Ugyan ki állítaná Baló Györgyről, hogy radikalizálódott a Morvai Krisztinával kötött házassága után?

Az összeférhetőségnek viszont itt is a transzparencia a kulcsa.

Fontos, hogy tudja a köz, hogy amíg nappal cikkekben kritizálom valakinek a közéleti tevékenységét, közben emberként meg bírom – ezért van, hogy este együtt lógunk.

Ceglédi ilyen téren is teljesen transzparensen működött, a közösségi oldalain fel-felbukkantak politikusokkal sörözős képei, ahogyan az is világos volt az írásaiból, hogy a mai politikai felhozatalból a Momentum felé húz.

Arról viszont valahogyan már nem akaródzott posztolgatnia, hogy vaskos fizetést is kap a párttól. Tán attól félt, hogy lebértollnokozzák? Persze, biztosan lettek volna, akik igen. Én speciel nem tartoztam volna közéjük, sőt, még most sem tartozom, mert nem gondolom, hogy ne saját meggyőződéséből írna támogató véleményeket a Momentumról.

Semmi probléma nem lett volna abból, ha kiírja az oldalára, hogy hahó, srácok, új meló, ez van, maradok tisztelettel.

Az ügy eltitkolásával viszont véget ért a ceglédizoltánság.

Elveszett a transzparencia, elveszett az a hiteles morális fölény, amiért szerettem olvasni őt. És persze lehet azzal jönni, hogy de hát nem is titkolt el semmit, ott van a neve a Momentum EP-képviselőjének az oldalán – de nehogy már azt állítsa nekem valaki, hogy van bárki is ebben az országban, akinek Donáth Anna EP-képviselői oldala lenne a kezdőlapja.

Az pedig, hogy az eddig sokak legnagyobb örömére akut posztolási kényszerben szenvedő Ceglédi Zoltán a hír megjelenése óta lapít, mint szar a fűben, már tényleg olyan mértékű tiszteletlenség az olvasóival és az egész publikummal szemben, mint SMS-ben szakítani.

Olvass még Varsányi Bencétől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója
Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek