Az összefogáson túl – mihez kezdjen a szlovákiai magyar politikum?

Az összefogás nemcsak a magyar ellenzéki nyilvánosság legfontosabb témája, hanem a szlovákiai magyar közéleté is, önmagában viszont ott sem lesz elég a sikerhez. A szlovákiai magyar politikának nem a kisebbségi sérelmekre, hanem a felszabadító közép-európaiságra kellene alapoznia.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Néhány éve egy Prágában élő pozsonyi magyar ismerősömmel beszélgettünk – muszáj rögzítenem a körülményeket is, mert igazi Közép-Európa-élmény volt. Egy észak-csehországi, egykor szudétanémet faluban voltunk – olyanban, amilyenbe a nagyszüleimet is deportálták 1947-ben az onnan kitelepített németek helyére – egy disznóölésen, amit Prágában élő szlovákiai magyar néptáncosok szerveztek, de voltak magyarországi magyarok és egy-egy cseh és szlovák is a társaságban. Arra kérdésre, hogy miért nem akar hazaköltözni Szlovákiába, a pozsonyi ismerősöm, a valaha volt legtömörebb összefoglalását adva a szlovákiai magyar politikának, csak annyit válaszolt:

A varázsszó: összefogás

A 2020-as választáson egyik magyar vagy magyar kötődésű párt sem jutott be a szlovák parlamentbe. A Magyar Közösség Pártjának ez már azóta nem sikerül, hogy a pártból 2009-ben kiválva Bugár Béláék megalapították a szlovák-magyar Most-Hidat; 2020-ra azonban a Híd is eljelentéktelenedett, és kibukott a parlamentből. A fiaskó okának sokan azt tartják, hogy a szlovákiai magyar közösség egyszerűen nem tud eltartani több pártot, ezért a pártoknak össze kellene fogniuk, különben nincs esélyük bejutni a parlamentbe és képviselni a közösség érdekeit. Emiatt – a magyarországi ellenzéki nyilvánossághoz hasonlóan –

Ahogy azonban az ellenzéki pártok Magyarországon is az összefogás választástechnikai kérdéséhez való hozzáállást tartják a legfőbb üzenetüknek (már azon túl, hogy vesszen Orbán), úgy a szlovákiai magyar pártok sem mondanak a megszokott általánosságokon kívül semmi olyat, amivel hatékonyabban elérhetnék a választóikat. Az összefogás önmagában nem hoz majd plusz szavazatokat, ráadásul most már a szlovák pártok és politikusok között is vannak, akik a magyar választók szavazataira is pályáznak – ami felveti annak a kérdését is, hogy van-e szükség egyáltalán etnikai alapon szerveződő magyar pártra. 

A választástechnika azonban önmagában nem lesz elég a kormányváltáshoz Magyarországon, sem Szlovákiában ahhoz, hogy magyar párt a parlamentbe jusson. Sokak szerint Magyarországon eleve nem lehet választásokon megdönteni a kormányt, de akár ahhoz, hogy az ellenzék választási győzelmet arasson, akár ahhoz, hogy forradalmat csináljon, társadalmi támogatottság kell.

így van ez a szlovákiai magyar pártok esetében is. 

Traumák által meghatározott közösség

De mivel szólítsa meg a felvidéki politikum a magyar választókat? A kisebbségkutatás kényszerközösségnek nevezi a Trianon után az utódállamokhoz került magyar közösségeket, és a szlovákiai magyarságra ez halmozottan igaz: ennek a közösségnek nincs semmi olyan területileg körülírható történelmi előzménye, amihez legalább hozzávetőleg kapcsolni lehetne (mint a Romániához csatolt területek esetében Erdély történelme), pusztán a trianoni határ alkotta meg, és a közös élménykészlet is ebben a keretrendszerben alakult ki.

A rendszerváltás után a magyarok elleni konkrét intézkedések a kilencvenes években, majd a magyarellenesség puszta jelenléte a szlovák közéletben még sokáig összekovácsolta a szlovákiai magyarokat. A magyarellenesség azonban mára szinte teljesen kikopott a szlovák politikából – viszont a szlovákiai magyar közösség jelentős részének az egyik legfontosabb identitásformáló eleme máig az elnyomottság tapasztalata. Ugyan már nagyon kevesen élnek azok közül, akik átélték a 70 évvel ezelőtti, második világháborút követő üldöztetést, az állampolgárság elveszítését, a vagyonelkobzásokat, a Csehországba deportálásokat és a Magyarországra telepítést;

ráadásul univerzális hivatkozási alapként szolgál a tény, hogy az akkori jogfosztásoknak jogalapot teremtő elnöki rendeletek, a Beneš-dekrétumok, ha érvényben nincsenek is már, de még mindig részei a szlovák (és a cseh) jogrendnek. 

A szlovákiai magyar politika egyik feladata,

ugyanakkor arról sem mondhat le, hogy elérje: Szlovákia kezdjen valamit a Beneš-dekrétumok örökségével.

Kisebbségi dráma

Az üldözöttség traumája viszont nem univerzálisan határozza meg az egész szlovákiai magyarság identitását. Ez a közösség nagyon sokszínű: a sima radikálisoktól kezdve az önkényes magyarságfeltételeket meghatározó, és az ezeknek nem megfelelőket a közösségből kizárni akaró elvetemülteken, az ezoterikus jobboldaliakon, a decens konzervatívokon, a liberális konzervatívokon, a kozmopolita liberálisokon át a balliberálisokig, a klasszikus baloldaliakig és a kommunistákig mindenféle világnézetű ember megtalálható közöttük. 

Ennek megfelelően az elszenvedett sérelmekre való hivatkozás a szlovákiai magyaroknak csak egy – egyébként nem kicsi – részét mozgatja meg. Másrészt a sérelmek mögött sem mindennapi tapasztalat nincs már, sem azokat felidéző cselekvés szlovák politikusok részéről. Ha tehát egy párt szélesebb körben szeretné megszólítani a szlovákiai magyarokat,

és velük együtt tudja megszólítani azokat a magyarokat, akiket nem mozgat, vagy egyenesen taszít a kisebbségi dráma. 

A kísérlet, ami nem is bukott el

Volt már egy figyelemre méltó kísérlet: a Híd. Bár Bugárék teljesen lemondtak a magyar választók sérelmi nacionalizmusra kapható részéről, őket liberális szlovák választókkal sikeresen helyettesítve egy szlovák-magyar együttműködést hangsúlyozó értelmiségi projekttel értek el magabiztos eredményt a 2010-es választásokon. Sokan Bugár Bélát tartják felelősnek a szlovákiai magyarok megosztottságáért, az egységes magyar képviselet szétrobbantását a Híd létrehozásával pedig az első lépésnek afelé, hogy 2020-ra nem lett magyar képviselet a szlovák parlamentben, amit egyúttal Bugárék vegyespártos kísérletének kudarcaként is értékelnek.

Ez azonban tévedés: Bugár ősbűne nem az, hogy az MKP-ból kilépve megosztotta a magyarokat – az új versenyhelyzet az MKP-nak is lehetőség volt, hogy újrafogalmazza magát –, nem is az, hogy összeállt a szlovákokkal, hanem az, hogy ezt az értelmiségi projektet 

A Híd opportunista fordulata után árván maradt magyar szavazók egy része legutóbb valószínűleg szlovák pártokra szavazott – ha 2024-ben egy magyar párt be akar jutni a parlamentbe, őket is meg kell tudnia szólítani.

Sokféle identitás

Ehhez pedig meg kell keresni a traumákon túli közös nevezőket. A szlovákiai magyarokat nem csak az üldöztetés és a másodrendűség tapasztalata köti össze: a felvidéki lét esszenciája sokkal inkább az az egymás mellett létező sokféle identitás, amiket különböző arányokban bár, de egyszerre határoz meg a magyar nemzethez való tartozás, a szlovák hétköznapi valóság és a csehszlovák kulturális örökség; amik különböző mértékben gravitálnak egyszerre Budapest, Pozsony és Prága felé, és amiket a legpontosabban

A szlovákiai magyar politikának pedig elsőként arról kell meggyőznie a potenciális választóit, hogy fogadják el egymás identitásainak sokszínűségét. Nyilván nem lehet mindenkit közös nevezőre hozni a teljes világnézeti palettáról, ez még a fideszes, értékrendnek hazudott totális értéknélküliségnek sem megy, de az eredetileg Híd-MKP-szembenállás két oldalán állók között valójában nincsenek áthidalhatatlan ellentétek. 

Ehhez pedig nem csupán minden tudás áll rendelkezésre, hanem már meg is próbálta azt a politika kamatoztatni: a szlovákiai magyarok legnagyobb fesztiváljának, a Gombaszögi Nyári Tábornak a szervezői és a szlovákiai magyar pártok együttműködését szorgalmazó, nem sokkal a 2020-as választások előtt létrehozott Összefogás párt vezetősége között komoly átfedések vannak (a fesztivál szervezője, Orosz Örs egyúttal a párt egyik alapítója és arca is),

Gombaszög lassan százéves hagyományra tekint vissza, az utóbbi tíz évben pedig igazi, szupermenő nyári fesztivállá nőtte ki magát több tízezres látogatottsággal, és pontosan az említett sűrű közép-európaiság jellemzi: a szervezők egy része Csehországban tanult, a látogatók és a fellépők között szlovákiai magyarok, magyarországi magyarok és szlovákok is vannak, Gömbaszögön pedig a magyar népzenei és néptáncos hagyomány a legnagyobb természetességgel fér meg a legmenőbb fesztiválzenekarok mellett.

Annak megértéséhez, hogy miért nem sikerült az Összefogás kísérlete, elég összevetni a Gombaszögi Nyári Tábor valamelyik fesztiválhimnuszát, mondjuk a 2014-es Melyiké vagy? címűt az Összefogás nagyrészt ugyanazon zenészek által előadott 2020-as választási himnuszával. 

Míg az előbbiek sodró lendülettel, felszabadultan adják át a Gombaszögön évente összesűrűsödő felvidéki életérzést, utóbbi egy precíz professzionalitással előadott komolykodó, erőltetett, modoros katonadalszerűség, amibe némi rosszindulattal revizionista felhangokat is bele lehet képzelni. Vagyis a gombaszögiek a poitika „komoly” terepére érkezve hiába nyúltak a fesztiválszervezésben sikerrel használt identitásképzés eszköztárához, azok tartalmát a szlovákiai magyar politika

Alsószeli, Dunaszerdahely

Gombaszögön kívül más példák is vannak a világnézeti különbségeken átívelő szuper együttműködésekre: ilyen például Berényi József volt MKP-elnök, Nagyszombat megye alelnöke és Igor Matovič miniszterelnök tanácsadójának falujában és védnökségével szervezett Alsószeli Jurtanapok, ami talán még Gombaszögnél is erősebben mutatja,

a Jurtanapokon, ami néhány, magyar őstörténet iránt érdeklődő helyi vállalkozó hobbijából nőtte ki magát, egymás mellett szórakozik az ezoterikus sámánhívő a punkkal, a nemzeti rocker a hippivel, a falusi konzervatív a városi liberálissal, feloldódva a helyiek lelkesedése által létrehozott pátosz nélküli, szabad közegben.

Dunaszerdahelyen pedig olyan kulturális szcéna alakult ki, ami

miközben menőséget csinál a csallóközi magyar tájszólásból és a jellegzetes szófordulatokból, a szerdahelyi zenekarok rendszeresen ott vannak szlovák könnyűzenei díjak nevezettjei között és magától értetődő résztvevői a pozsonyi zenei életnek is. 

Ez az a sokszínűség, amire még lehetne sorolni a példákat, és ami igazán összeköti a szlovákiai magyarokat Pozsonytól Ágcsernyőig; ez az a tőke, amire egy magyar pártnak alapoznia kellene Szlovákiában.

Ezen a nyelven kell folytatni a kisebbségi politikát is – mert itt is van még teendő bőven –, nem pedig sértődötten és a múltba révedve; ezen a nyelven kell megoldásokat kínálni a nem kisebbségspecifikus problémákra is.

Van azonban még két dolog, amit sokan szeretnek hallani a szlovákiai magyarok közül is:

Importált szekértáborok

A szlovákiai magyar közélet ellentéteire ugyanis sikerült ráilleszteni a magyarországi belpolitika törésvonalait is, és Magyarország aktívan próbál is beleszólni a szlovákiai magyarok életébe. Ennek a leglátványosabb példája megint Gombaszög: az MKP Orbán-rajongó ifjúsági szervezete olyannyira liberálisnak tartotta a Gombaszögi Nyári Tábort, hogy 2013 óta magyar állami támagotással ellentábort szervez: ez a Martosi Szabadegyetem, amit első alkalommal az azóta fősodorrá vált fideszes trolltempónak megfelelően konkrétan ugyanarra az időpontra szerveztek Kövér Lászlóstól és Tankcsapdástól, mint Gombaszöget. 2018-ban pedig – mivel Gombaszög is részben magyarországi állami támogatásból gazdálkodik – a kormánysajtó be is támadta a közéleti programjaiban a magyar kormányt kritizálóknak is teret adó fesztivált azzal, hogy ott

Az eredmény az lett, hogy a 2019-es Nyári Tábor előtt a Szlovák Rádió magyar adása, a fesztiválra hagyományosan kitelepülő és közéleti beszélgetéseket szervező Pátria Rádió nézeteltérésbe keveredett a fesztivál szervezőivel, így végül nem vett részt a fesztiválon. Az Orbán-kritikus felvidékiek azóta a túloldalról nemrég még liberalizmussal vádolt Gombaszögi Nyári Tábor eltusványosodásáról beszélnek, a fesztivál szervezői pedig épp a magyar múlt az ország több pontjáról megmentett és tábor területén kiállított emlékeinek eklektikus gyűjteménye kapcsán szembesülnek a nacionalizmus vádjával. 

Melyiké vagy?

A felvidéki pártoknak a magyar kormányhoz való viszonya a választások előtt is téma volt, és talán ez

egyszerre megszóítani az Orbánt tisztelő és az Orbánt elutasító magyar szavazókat, egyszerre maradni a jelentős anyagi támogatást nyújtó magyar kormány szövetségesének, függetlennek is lenni tőle, és közben elkerülni azt a mérgező-bomlasztó hatást, ami Gombaszög esetében is megmutatkozott. 

Míg a választók megszólításának receptje az, hogy a politika megszokott sémáit le kell cserélni a közös pozitív élménykészletre való hivatkozással, addig ennek a dilemmának a feloldására egyelőre csak

A szlovákiai magyar politikának egyébként nem is feltétlenül a feladata, hogy állást foglaljon a magyar kormány konfliktusaiban. Ezzel az Orbán-párti szlovákiai magyarok ki is egyeznek, az Orbán-kritikusak viszont

Tehát egy parlamentbe jutni akaró szlovákiai magyar pártnak a „Melyiké vagy?” kérdést ebben az esetben vagy nem szabad nyíltan megválaszolnia, vagy – mivel az Orbán melletti egyértelmű kiállás biztosan nem hozna elegendő szavazatot – fel kell vállalnia a kritikát a magyar kormánnyal szemben, kockáztatva ezzel az anyagi támogatás és a szavazók egy részének elvesztését. 

Innen pedig egy út van előre, amit a magyar kormányhoz való viszonytól függetlenül is érdemes meglépni, és ami már ki is van taposva: ha nem is deklaráltan vegyespártként, de

Olvass még Renczes Ágostontól az Azonnalin! Vitatkoznál vele? Írj!