+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Renczes Ágoston
2020. október 19. hétfő, 14:52
Az összefogás nemcsak a magyar ellenzéki nyilvánosság legfontosabb témája, hanem a szlovákiai magyar közéleté is, önmagában viszont ott sem lesz elég a sikerhez. A szlovákiai magyar politikának nem a kisebbségi sérelmekre, hanem a felszabadító közép-európaiságra kellene alapoznia.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Néhány éve egy Prágában élő pozsonyi magyar ismerősömmel beszélgettünk – muszáj rögzítenem a körülményeket is, mert igazi Közép-Európa-élmény volt. Egy észak-csehországi, egykor szudétanémet faluban voltunk – olyanban, amilyenbe a nagyszüleimet is deportálták 1947-ben az onnan kitelepített németek helyére – egy disznóölésen, amit Prágában élő szlovákiai magyar néptáncosok szerveztek, de voltak magyarországi magyarok és egy-egy cseh és szlovák is a társaságban. Arra kérdésre, hogy miért nem akar hazaköltözni Szlovákiába, a pozsonyi ismerősöm, a valaha volt legtömörebb összefoglalását adva a szlovákiai magyar politikának, csak annyit válaszolt:

 

elege van a kisebbségi drámából.

 

A varázsszó: összefogás

 

A 2020-as választáson egyik magyar vagy magyar kötődésű párt sem jutott be a szlovák parlamentbe. A Magyar Közösség Pártjának ez már azóta nem sikerül, hogy a pártból 2009-ben kiválva Bugár Béláék megalapították a szlovák-magyar Most-Hidat; 2020-ra azonban a Híd is eljelentéktelenedett, és kibukott a parlamentből. A fiaskó okának sokan azt tartják, hogy a szlovákiai magyar közösség egyszerűen nem tud eltartani több pártot, ezért a pártoknak össze kellene fogniuk, különben nincs esélyük bejutni a parlamentbe és képviselni a közösség érdekeit. Emiatt – a magyarországi ellenzéki nyilvánossághoz hasonlóan –

 

a szlovákiai magyar közéletben is az összefogás vált az egyik legfontosabb témává.

 

Ahogy azonban az ellenzéki pártok Magyarországon is az összefogás választástechnikai kérdéséhez való hozzáállást tartják a legfőbb üzenetüknek (már azon túl, hogy vesszen Orbán), úgy a szlovákiai magyar pártok sem mondanak a megszokott általánosságokon kívül semmi olyat, amivel hatékonyabban elérhetnék a választóikat. Az összefogás önmagában nem hoz majd plusz szavazatokat, ráadásul most már a szlovák pártok és politikusok között is vannak, akik a magyar választók szavazataira is pályáznak – ami felveti annak a kérdését is, hogy van-e szükség egyáltalán etnikai alapon szerveződő magyar pártra. 

 

A választástechnika azonban önmagában nem lesz elég a kormányváltáshoz Magyarországon, sem Szlovákiában ahhoz, hogy magyar párt a parlamentbe jusson. Sokak szerint Magyarországon eleve nem lehet választásokon megdönteni a kormányt, de akár ahhoz, hogy az ellenzék választási győzelmet arasson, akár ahhoz, hogy forradalmat csináljon, társadalmi támogatottság kell.

 

Sok ember, akit meg kell tudni szólítani –

 

így van ez a szlovákiai magyar pártok esetében is. 

 

Traumák által meghatározott közösség

 

De mivel szólítsa meg a felvidéki politikum a magyar választókat? A kisebbségkutatás kényszerközösségnek nevezi a Trianon után az utódállamokhoz került magyar közösségeket, és a szlovákiai magyarságra ez halmozottan igaz: ennek a közösségnek nincs semmi olyan területileg körülírható történelmi előzménye, amihez legalább hozzávetőleg kapcsolni lehetne (mint a Romániához csatolt területek esetében Erdély történelme), pusztán a trianoni határ alkotta meg, és a közös élménykészlet is ebben a keretrendszerben alakult ki.

 

Ezeknek az élményeknek egy jelentős része pedig trauma: vagy az üldözöttség vagy az attól való indokolt félelem.

 

A rendszerváltás után a magyarok elleni konkrét intézkedések a kilencvenes években, majd a magyarellenesség puszta jelenléte a szlovák közéletben még sokáig összekovácsolta a szlovákiai magyarokat. A magyarellenesség azonban mára szinte teljesen kikopott a szlovák politikából – viszont a szlovákiai magyar közösség jelentős részének az egyik legfontosabb identitásformáló eleme máig az elnyomottság tapasztalata. Ugyan már nagyon kevesen élnek azok közül, akik átélték a 70 évvel ezelőtti, második világháborút követő üldöztetést, az állampolgárság elveszítését, a vagyonelkobzásokat, a Csehországba deportálásokat és a Magyarországra telepítést;

 

ez a tapasztalat öröklődik, a fiatalabbak közül is sokaknak meghatározza az identitását,

 

ráadásul univerzális hivatkozási alapként szolgál a tény, hogy az akkori jogfosztásoknak jogalapot teremtő elnöki rendeletek, a Beneš-dekrétumok, ha érvényben nincsenek is már, de még mindig részei a szlovák (és a cseh) jogrendnek. 

 

A szlovákiai magyar politika egyik feladata,

 

hogy feloldja ezt az ellentmondást: azt, hogy a közösséget már nem fenyegetik azok a veszélyek, amik meghatározták az önazonosságát,

 

ugyanakkor arról sem mondhat le, hogy elérje: Szlovákia kezdjen valamit a Beneš-dekrétumok örökségével.

 

Kisebbségi dráma

 

Az üldözöttség traumája viszont nem univerzálisan határozza meg az egész szlovákiai magyarság identitását. Ez a közösség nagyon sokszínű: a sima radikálisoktól kezdve az önkényes magyarságfeltételeket meghatározó, és az ezeknek nem megfelelőket a közösségből kizárni akaró elvetemülteken, az ezoterikus jobboldaliakon, a decens konzervatívokon, a liberális konzervatívokon, a kozmopolita liberálisokon át a balliberálisokig, a klasszikus baloldaliakig és a kommunistákig mindenféle világnézetű ember megtalálható közöttük. 

 

Ennek megfelelően az elszenvedett sérelmekre való hivatkozás a szlovákiai magyaroknak csak egy – egyébként nem kicsi – részét mozgatja meg. Másrészt a sérelmek mögött sem mindennapi tapasztalat nincs már, sem azokat felidéző cselekvés szlovák politikusok részéről. Ha tehát egy párt szélesebb körben szeretné megszólítani a szlovákiai magyarokat,

 

úgy kell kilépnie a közösségét a már nem létező támadásoktól összeszorított foggal, dacosan védelmező, sértődött kisebbségi párt szerepéből, hogy közben ne veszítse el az erre fogékonyakat sem,

 

és velük együtt tudja megszólítani azokat a magyarokat, akiket nem mozgat, vagy egyenesen taszít a kisebbségi dráma. 

 

A kísérlet, ami nem is bukott el

 

Volt már egy figyelemre méltó kísérlet: a Híd. Bár Bugárék teljesen lemondtak a magyar választók sérelmi nacionalizmusra kapható részéről, őket liberális szlovák választókkal sikeresen helyettesítve egy szlovák-magyar együttműködést hangsúlyozó értelmiségi projekttel értek el magabiztos eredményt a 2010-es választásokon. Sokan Bugár Bélát tartják felelősnek a szlovákiai magyarok megosztottságáért, az egységes magyar képviselet szétrobbantását a Híd létrehozásával pedig az első lépésnek afelé, hogy 2020-ra nem lett magyar képviselet a szlovák parlamentben, amit egyúttal Bugárék vegyespártos kísérletének kudarcaként is értékelnek.

 

Ez azonban tévedés: Bugár ősbűne nem az, hogy az MKP-ból kilépve megosztotta a magyarokat – az új versenyhelyzet az MKP-nak is lehetőség volt, hogy újrafogalmazza magát –, nem is az, hogy összeállt a szlovákokkal, hanem az, hogy ezt az értelmiségi projektet 

 

feláldozta a Robert Fico-féle, korábban magyarellenességben is utazó szociálpopulista Smerrel kötött elvtelen koalíció oltárán.

 

A Híd opportunista fordulata után árván maradt magyar szavazók egy része legutóbb valószínűleg szlovák pártokra szavazott – ha 2024-ben egy magyar párt be akar jutni a parlamentbe, őket is meg kell tudnia szólítani.

 

Sokféle identitás

 

Ehhez pedig meg kell keresni a traumákon túli közös nevezőket. A szlovákiai magyarokat nem csak az üldöztetés és a másodrendűség tapasztalata köti össze: a felvidéki lét esszenciája sokkal inkább az az egymás mellett létező sokféle identitás, amiket különböző arányokban bár, de egyszerre határoz meg a magyar nemzethez való tartozás, a szlovák hétköznapi valóság és a csehszlovák kulturális örökség; amik különböző mértékben gravitálnak egyszerre Budapest, Pozsony és Prága felé, és amiket a legpontosabban

 

sokszínű, sűrű közép-európaiságként lehet leírni.

 

A szlovákiai magyar politikának pedig elsőként arról kell meggyőznie a potenciális választóit, hogy fogadják el egymás identitásainak sokszínűségét. Nyilván nem lehet mindenkit közös nevezőre hozni a teljes világnézeti palettáról, ez még a fideszes, értékrendnek hazudott totális értéknélküliségnek sem megy, de az eredetileg Híd-MKP-szembenállás két oldalán állók között valójában nincsenek áthidalhatatlan ellentétek. 

 

Ehhez pedig nem csupán minden tudás áll rendelkezésre, hanem már meg is próbálta azt a politika kamatoztatni: a szlovákiai magyarok legnagyobb fesztiváljának, a Gombaszögi Nyári Tábornak a szervezői és a szlovákiai magyar pártok együttműködését szorgalmazó, nem sokkal a 2020-as választások előtt létrehozott Összefogás párt vezetősége között komoly átfedések vannak (a fesztivál szervezője, Orosz Örs egyúttal a párt egyik alapítója és arca is),

 

a politikacsinálás viszont egyelőre nem megy olyan jól nekik, mint a fesztiválszervezés.

 

Gombaszög lassan százéves hagyományra tekint vissza, az utóbbi tíz évben pedig igazi, szupermenő nyári fesztivállá nőtte ki magát több tízezres látogatottsággal, és pontosan az említett sűrű közép-európaiság jellemzi: a szervezők egy része Csehországban tanult, a látogatók és a fellépők között szlovákiai magyarok, magyarországi magyarok és szlovákok is vannak, Gömbaszögön pedig a magyar népzenei és néptáncos hagyomány a legnagyobb természetességgel fér meg a legmenőbb fesztiválzenekarok mellett.

 

Annak megértéséhez, hogy miért nem sikerült az Összefogás kísérlete, elég összevetni a Gombaszögi Nyári Tábor valamelyik fesztiválhimnuszát, mondjuk a 2014-es Melyiké vagy? címűt az Összefogás nagyrészt ugyanazon zenészek által előadott 2020-as választási himnuszával. 

 

 

Míg az előbbiek sodró lendülettel, felszabadultan adják át a Gombaszögön évente összesűrűsödő felvidéki életérzést, utóbbi egy precíz professzionalitással előadott komolykodó, erőltetett, modoros katonadalszerűség, amibe némi rosszindulattal revizionista felhangokat is bele lehet képzelni. Vagyis a gombaszögiek a poitika „komoly” terepére érkezve hiába nyúltak a fesztiválszervezésben sikerrel használt identitásképzés eszköztárához, azok tartalmát a szlovákiai magyar politika

 

fátyolos szemmel távolba révedő pátoszának elhasznált toposzaival töltötték meg.

 

 

Alsószeli, Dunaszerdahely

 

Gombaszögön kívül más példák is vannak a világnézeti különbségeken átívelő szuper együttműködésekre: ilyen például Berényi József volt MKP-elnök, Nagyszombat megye alelnöke és Igor Matovič miniszterelnök tanácsadójának falujában és védnökségével szervezett Alsószeli Jurtanapok, ami talán még Gombaszögnél is erősebben mutatja,

 

mennyire nem szükségszerű, hogy a romantikus nemzetszemlélet és a világra nyitottság kizárja egymást:

 

a Jurtanapokon, ami néhány, magyar őstörténet iránt érdeklődő helyi vállalkozó hobbijából nőtte ki magát, egymás mellett szórakozik az ezoterikus sámánhívő a punkkal, a nemzeti rocker a hippivel, a falusi konzervatív a városi liberálissal, feloldódva a helyiek lelkesedése által létrehozott pátosz nélküli, szabad közegben.

 

Dunaszerdahelyen pedig olyan kulturális szcéna alakult ki, ami

 

mindenfajta görcs nélkül tud egyszerre hagyománytisztelő és kozmopolita lenni:

 

miközben menőséget csinál a csallóközi magyar tájszólásból és a jellegzetes szófordulatokból, a szerdahelyi zenekarok rendszeresen ott vannak szlovák könnyűzenei díjak nevezettjei között és magától értetődő résztvevői a pozsonyi zenei életnek is. 

 

Ez az a sokszínűség, amire még lehetne sorolni a példákat, és ami igazán összeköti a szlovákiai magyarokat Pozsonytól Ágcsernyőig; ez az a tőke, amire egy magyar pártnak alapoznia kellene Szlovákiában.

 

Ez az a nyelv, amit mindenki ért, és amit a legtöbben jobban szeretnek hallani, mint a kesergést.

 

Ezen a nyelven kell folytatni a kisebbségi politikát is – mert itt is van még teendő bőven –, nem pedig sértődötten és a múltba révedve; ezen a nyelven kell megoldásokat kínálni a nem kisebbségspecifikus problémákra is.

 

Van azonban még két dolog, amit sokan szeretnek hallani a szlovákiai magyarok közül is:

 

Orbán Viktor dicsérését és Orbán Viktor szidását.

 

Importált szekértáborok

 

A szlovákiai magyar közélet ellentéteire ugyanis sikerült ráilleszteni a magyarországi belpolitika törésvonalait is, és Magyarország aktívan próbál is beleszólni a szlovákiai magyarok életébe. Ennek a leglátványosabb példája megint Gombaszög: az MKP Orbán-rajongó ifjúsági szervezete olyannyira liberálisnak tartotta a Gombaszögi Nyári Tábort, hogy 2013 óta magyar állami támagotással ellentábort szervez: ez a Martosi Szabadegyetem, amit első alkalommal az azóta fősodorrá vált fideszes trolltempónak megfelelően konkrétan ugyanarra az időpontra szerveztek Kövér Lászlóstól és Tankcsapdástól, mint Gombaszöget. 2018-ban pedig – mivel Gombaszög is részben magyarországi állami támogatásból gazdálkodik – a kormánysajtó be is támadta a közéleti programjaiban a magyar kormányt kritizálóknak is teret adó fesztivált azzal, hogy ott

 

ellenzéki nyári tábort szerveznek a magyar kormány pénzéből.

 

Az eredmény az lett, hogy a 2019-es Nyári Tábor előtt a Szlovák Rádió magyar adása, a fesztiválra hagyományosan kitelepülő és közéleti beszélgetéseket szervező Pátria Rádió nézeteltérésbe keveredett a fesztivál szervezőivel, így végül nem vett részt a fesztiválon. Az Orbán-kritikus felvidékiek azóta a túloldalról nemrég még liberalizmussal vádolt Gombaszögi Nyári Tábor eltusványosodásáról beszélnek, a fesztivál szervezői pedig épp a magyar múlt az ország több pontjáról megmentett és tábor területén kiállított emlékeinek eklektikus gyűjteménye kapcsán szembesülnek a nacionalizmus vádjával. 

 

Melyiké vagy?

 

A felvidéki pártoknak a magyar kormányhoz való viszonya a választások előtt is téma volt, és talán ez

 

a legnehezebb kérdése és egyben feloldhatatlannak tűnő dilemmája a szlovákiai magyar politikának:

 

egyszerre megszóítani az Orbánt tisztelő és az Orbánt elutasító magyar szavazókat, egyszerre maradni a jelentős anyagi támogatást nyújtó magyar kormány szövetségesének, függetlennek is lenni tőle, és közben elkerülni azt a mérgező-bomlasztó hatást, ami Gombaszög esetében is megmutatkozott. 

 

Míg a választók megszólításának receptje az, hogy a politika megszokott sémáit le kell cserélni a közös pozitív élménykészletre való hivatkozással, addig ennek a dilemmának a feloldására egyelőre csak

 

a hallgatás, a magyarországi eseményekre való reflektálás hiánya kínálkozik megoldásként.

 

A szlovákiai magyar politikának egyébként nem is feltétlenül a feladata, hogy állást foglaljon a magyar kormány konfliktusaiban. Ezzel az Orbán-párti szlovákiai magyarok ki is egyeznek, az Orbán-kritikusak viszont

 

a hallgatást behódolásnak veszik a magyarországi anyagi támogatásért cserébe.

 

Tehát egy parlamentbe jutni akaró szlovákiai magyar pártnak a „Melyiké vagy?” kérdést ebben az esetben vagy nem szabad nyíltan megválaszolnia, vagy – mivel az Orbán melletti egyértelmű kiállás biztosan nem hozna elegendő szavazatot – fel kell vállalnia a kritikát a magyar kormánnyal szemben, kockáztatva ezzel az anyagi támogatás és a szavazók egy részének elvesztését. 

 

Innen pedig egy út van előre, amit a magyar kormányhoz való viszonytól függetlenül is érdemes meglépni, és ami már ki is van taposva: ha nem is deklaráltan vegyespártként, de

 

meg kell szólítani a szlovák szavazókat is.

 

Olvass még Renczes Ágostontól az Azonnalin! Vitatkoznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szijjártót Szlovákia barátjának tartja, Orbán tanácsára fordult hozzá, hogy segítsen felvenni a kapcsolatot az oroszokkal. Matovič a pozsonyi magyar nagykövet berendelésére és a Szijjártó Pétert ért szlovákiai kritikákra reagált így.

Már amennyiben ezt az iskolaigazgató engedélyezi, és a felkészítő tanár is vállalja. A középiskolai felvételi szóbeli fordulója sem marad el.

A kifejezés a Szovjetunió által megszállt területek határzárára, és a kelet-nyugati világ között feszülő ideológiai ellentétre egyaránt utalt. De honnan származik ez a név?

A bölcsődéket nyitva hagyják, de lehet, hogy később bezárják. A virágboltok nőnap után zárnak, míg „az élethez nem szükséges” szolgáltatások már hétfőtől.

Szakszervezeti sikerrel zárult a kedd óta tartó határozatlan idejű sztrájk a makói gumigyárban.

A magyar külügyminiszter a szlovák állampolgársági törvényről is tárgyalt egy szlovákiai magyar parlamenti képviselővel Révkomáromban, erre vár Szlovákia magyarázatot.

Eddig csak a politikusok kritizálták a brexit miatt kialakult különleges helyzetet Észak-Írországban, most már egységpárti fegyveresek is kifejezik a nemtetszésüket.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás