+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Karóczkai Balázs
2020. október 18. vasárnap, 17:33
Miközben Boris Johnson és az EU a brexit részleteiről tárgyalnak, az íreket az érdekli, milyen lesz az átmeneti időszak után Írország és az Egyesült Királyság viszonya. Miként tudna egyesülni a két Írország, mennyi ennek a realitása? Miért annyira összetett kérdés ez, és miért osztja még magukat az északíreket is? Elmagyarázzuk!

2016. június 24-én az egész világ meglepetten ébredt arra, hogy a britek megszavazták az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból. Először mindenkit sokként ért a hír, a konzervatív David Cameron vezette kormány benyújtotta lemondását – mivel Cameron annak ellenére, hogy ő írta ki a népszavazást, kormányával együtt a maradás mellett kampányolt.

 

A népszavazás eredménye elég szoros lett: több mint 70 százalékos részvétel mellett a britek közel 52 százaléka a kilépés mellett döntött, míg 48,11 százalékuk szavazott a maradásra. Rögtön feltűnővé vált, hogy az Egyesült Királyságot alkotó négy ország, Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales mennyire eltérően szavazott,

 

az északírek és a skótok többsége az EU-ban maradás mellett döntött ugyanis.

 

Nem is elhanyagolható arányban: az északírek 55,78 százaléka, a skótok 62 százaléka döntött az EU mellett – mivel azonban ők az Egyesült Királyságban lakosságarányosan kisebbségben vannak, ezért Angliával és Wales-szel együtt 2020. január 31-én ők is kiléptek az EU-ból. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy Skócia és Észak-Írország ebbe belenyugodott volna: mindkét országban felerősödtek a függetlenségpárti hangok, melyek szerint ki kell lépni az Egyesült Királyságból, és elszakadni a Westminster által diktált közös döntéshozataltól.

 

Míg Skóciában ezt függetlenedéssel oldanák meg, Észak-Írországban felmerült az ír egyesülés kérdése is. De egyáltalán miért északírek az északírek? Mi a különbség köztük, és az Ír Köztársaságban élő írek között? Egy kicsit vissza kell lapoznunk a történelemkönyvben, hogy megérthessük, 2020-ban miért téma a két Írország egyesülése.

 

Nem csak a kontinentális Európában voltak vallásháborúk

 

Az Ír-sziget sokáig Nagy-Britannia részét képezte, mivel 1800-ban Nagy-Britannia Királyságának – ami az Angol Királyság és a Skót Királyság 1706-os egyesüléséből jött létre, és a mai Egyesült Királyság elődje – és az Ír Királyságnak a parlamentjei megszavazták az Act of Union 1800 névre keresztelt szerződést, amivel a két királyság egyesült, így 1801. január 1-én megalakult a Nagy Britannia és Írország Királysága névre keresztelt állam. Ezzel megszűnt a két királyság közötti perszonálunió, hiszen korábban is közös volt az uralkodójuk: 1514-től kezdve az angol király, később pedig Nagy Britannia királya uralkodott az Ír Királyságban is.

 

Bár a katolikus írek és az anglikán – azaz protestáns – angolok nem mindig jöttek ki egymással, viszonylag sokáig egyben maradt a közös királyság. Csak az első világháborút követően, az 1919 és 1921 közötti ír szabadságharc után vált ketté az ország, miután az írek kiharcolták a függetlenségüket, és az 1921-es angol-ír békében megállapodtak két fontos dologról:

 

az Ír Köztársaság megszületéséről és függetlenségről, illetve Észak-Írország létrejöttéről.

 

Az írek így visszakapták az Ír-sziget nagyrészét – leszámítva azokat az északi területeket, amik maradtak az Egyesült Királyságnál, vagy ahogy ma is hívják teljes nevén: Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságánál.

 

Mindezt azért fontos megjegyezni, mert

 

az Ír Köztársaság és Észak-Írország viszonyára még száz év távlatából is kihat az 1921-es ír-angol béke.

 

Az Ír Köztársaságban ugyanis az egyik legnagyobb törésvonal az ehhez a békéhez való viszonyulás, és az ír-brit kapcsolatok voltak – ahogyan Észak-Írországban is az Írországhoz való viszony és a westminsteri kormányához fűződő kapcsolat határozza meg a politikát.

 

Az Ír Köztársaságban sikerült valamennyire ezeket a törésvonalakat elsimítani – a britekkel már az 1970-es években elkezdett normalizálódni a viszony, és 2020-ban sikerült kiegyeznie a békét kritizáló Fianna Fáil és a békét támogató Fine Gael jobbközép ír pártoknak is –, hiszen a történelmi és kulturális ellentét már nem áll fenn a nagyobb pártok között. 

 

Észak-Írországban azonban már egyáltalán nem ilyen vidám a helyzet. Bár polgárháború nincs, de a legnagyobb törésvonalat még mindig a hovatartozás adja: a két legnagyobb párt ma a köztársaságpárti (tehát katolikus ír) Sinn Féin és az unionista (azaz anglikán brit) Demokratikus Unionista Párt az Ír-sziget északi részén, akik igencsak eltérően látják Észak-Írország helyzetét.

 

IRA, Ulster és a terrorakciók története

 

Azonban az 1921-es ír-angol békével nem ért véget a harc az írek és a britek között, ugyanis nagyon sok ír a határ északi részén maradt, akik nem akarták elfogadni az Egyesült Királyságot – céljuk az Ír-sziget egyesülése volt.

 

Hogy ez ne történhessen meg, a britek a protestáns és britpárti unionistáknak adták a hatalmat, akik elnyomtás alatt tartották az északír társadalom kisebbségét jelentő katolikus íreket.

 

Ilyen körülmények között kezdte meg működését az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű paramilitáris szervezet az Ír-szigeten, akik nem fogadták el sem az Ír Köztársaságot, sem Észak-Írországot – mondván, mindkét országot a brit imperializmus szülte, és ez számukra elfogadhatatlan.

 

Azonban 1969 és 1998 között több IRA is működött, mivel a paramilitáris szervezet többször is szakadt.

 

A szakadások alapját a politikában való részvételről való vita adta: az IRA-ban ugyanis voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy politikailag is aktívan kell viselkedni – ezzel ellenfeleik szerint legitimálva az Ír Köztársaság és Észak-Írország politikai rendszerét is – és azok, akik szerint ezt nem lehet megtenni.

 

BELFAST FŐ UTCÁJÁN, A FALLS ROAD-ON EGY IRA-S FALFESTMÉNY AZ 1980-AS ÉVEKBEN. FOTÓ: BOBBIE HANVEY PHOTOGRAPHIC ARCHIVES / BOSTON COLLEGE LIBRARIES

 

A cél mindvégig ugyanaz volt: egyesíteni az Ír-szigetet, és kiűzni a briteket Észak-Írországból, azonban abban, hogy ezt milyen módon lehet megtenni, már nem értettek egyet.

 

A „hivatalos IRA” (OIRA) – az ő politikai szárnyuknak tartják a Sinn Féin pártot is – úgy látta, hogy amíg nem lesz béke Észak-Írországban a katolikus ír kisebbség és a protestáns britek között, addig a sziget egyesülése elképzelhetetlen. Ők csupán fegyverrel védték az ír katolikusokat. Az „ideiglenes IRA” (PIRA) úgy látta, hogy akár erőszakkal is ki lehet harcolni az egyesülést, ezért az 1970-es évektől kezdve támadólag is felléptek a brit hadsereg és az unionisták ellen.

 

De a két IRA nemcsak a britekkel, hanem olykor egymással is harcolt, mivel gyakran az egyik paramilitáris erő kezdett lövöldözni a brit hadseregre, aztán a harcokat a másik IRA-ra hagyták – amit azok nem igazán díjaztak.

 

A konfliktusban nemcsak a brit hadsereg és az „IRA-k” vettek részt: az unionista északíreknek ugyanúgy megvoltak a saját paramilitáris szervezeteik, amik közül a leghíresebb az Ulsteri Önkéntes Erők – ők gyakran csaptak össze a köztársaságpárti IRA-k katonáival.

 

UNIONISTA GRAFFITIK ÉS TRANSZPARENS BELFAST EGYIK UNIONISTA KERÜLETÉBEN 1970-BEN, A „TROUBLES” IDEJÉN. FOTÓ: FRIBBLER / WIKIMEDIA COMMONS.

 

A folyamatos gerillaakciók és utcai harcok miatt az 1969 és 1997 közötti időszakot az ír és a brit történelem találóan csak „The Troubles”-ként (szabadfordításban: zavargások időszaka) nevezi, aminek az egyik legfontosabb eseménye az 1972-es ún. Véres Vasárnap volt. Ekkor a brit hadsereg tüzet nyitott az ír szabadságpárti északír tüntetőkre Londonderryben (a katolikus írek csak Derrynek hívják), aminek következtében 13 civil életét vesztette, 15-en pedig megsebesültek.

 

A katolikus írek azért mentek utcára, mivel hiába voltak többen a városban, a választókerület-manipuláció következtében mindig a protestáns unionisták nyerték meg a választásokat.

 

Az OIRA még ebben az évben kötött fegyverszünetet a britekkel, és utána csak az ír katolikus kisebbség védelméért ragadtak fegyvert, de leginkább a politikai szereplésre helyezték a hangsúlyt. 1974-ben végül az OIRA-ból megalakult az Ír Felszabadító Hadsereg, miközben a PIRA ugyanúgy folytatta a gerillaakcióit a britekkel szemben.

 

Azonban nemcsak a britek öltek civileket: az „IRA-k” számos gerillaakciója közül a leghíresebb az 1984-es ún. Brighton szállodával szembeni bombatámadás volt, amikor az Egyesült Királyság akkori miniszterelnökét, Margaret Thatchert próbálták meggyilkolni a PIRA katonái. De az IRA-k és az unionista paramilitáris szervezetek nemcsak háborúval foglalkoztak, egyéb illegális tevékenységet is folytattak: például drog- és fegyverkereskedelemben utaztak, csempészkedtek, hogy így tudják finanszírozni a tevékenységüket.

 

 

A harcok végül 1998-ban véget értek, miután az Egyesült Királyság, az Ír Köztársaság és északír pártok megkötötték az ún. Nagypénteki Egyezményt, amiben megállapodtak Észak-Írország sorsáról, illetve az ír-északír, és a brit-északír kapcsolatokról.

 

Többek között ennek az egyezménynek köszönhető, hogy ma Észak-Írországnak van kormánya és törvényhozó szerve, illetve nincs fizikai határ az Ír-szigeten.

 

1973 után ugyanis nem volt törvényhozó szerve Észak-Írországnak, mivel az északír parlament ebben az évben oszlatta fel magát (ahol amúgy mindig az unionisták voltak fölényben). Ugyan voltak kísérletek a parlament restaurációjára, de ezek mindig elbuktak.

 

Ezenkívül az egyezmény egy másik fontos kérdésről is döntött: a szöveg ugyanis úgy fogalmaz, hogy az északíreknek joguk van eldönteni, hogy hova akarnak tartozni – Észak-Írország pedig úgy döntött, hogy az Egyesült Királysághoz csatlakozik. A nagypénteki egyezmény ugyanakkor nyitva hagyta a kérdést, hogy a jövőben erről egy népszavazás keretén belül akár másképpen is dönthetnek.

 

Az északír politikában még mindig a nemzeti identitás a legfontosabb

 

A Nagypénteki Egyezmény nem jelentette azt, hogy minden konfliktust sikerült feloldani Észak-Írországban, mindössze azt sikerült elérni, hogy immár nem fegyverrel harcolnak a különböző politikai szervezetek a céljaikért: a barát-ellenség dichotómiát – aminek részét képzi az ellenség akár fizikai értelemben történő elpusztítása is – felváltotta a barát-ellenfél ellentétpár, így a különböző politikai pártok egymást legitim szereplőként fogadják el, politikai és jogi keretek között intézve nézeteltéréseiket.

 

Viszont a mai napig a legélesebb törésvonal az északír pártok között a britekhez és az Ír Köztársasághoz való viszonyuk. Ez nemcsak politikai álláspont, hanem egyben egy identitásképző erő is, ami az élet más részein is megmutatkozik.

 

Ugyanis minden politikai, kulturális és vallási törésvonal a britekhez és az írekhez való viszonyra vezethető vissza.

 

Így két politikai vélemény helyett két, nagy gyökerekkel rendelkező tradíció áll szemben egymással.

 

 

Mai napig az unionisták vannak többségben, akik az Egyesült Királyságon belül képzelik el Észak-Írország jövőjét. Ők magukat általában britnek vagy északírnek tartják, protestáns vallásúak, csak és kizárólag angolul beszélnek. A hivatalos brit zászló, az Union Jack mellett más jelképeket is használnak: például az 1973 előtti hivatalos északír zászlót, az Ulster zászlót. Legnagyobb pártjuk a DUP.

 

A köztársaságpártiak magukat elsősorban írnek vallják, és az ír egyesülésért küzdenek. Annak ellenére, hogy Írországban se jellemző annyira használata, számukra az egyik legfontosabb ügy, hogy az ír nyelvet minél szélesebb körben használhassák. Vallásuk római katolikus, zászlónak az ír trikolórt, az Ír Köztársaság hivatalos zászlaját használják. A köztársaságpártiak legnagyobb pártja a határ mindkét oldalán működő Sinn Féin.

 

A HÁROM „HIVATALOS” ZÁSZLÓ: FENT AZ ÍR KATOLIKUSOK ÉS NACIONALISTÁK ÁLTAL HASZNÁLT ÍR TRIKOLÓR, KÖZÉPEN AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG HIVATALOS ZÁSZLÓJA, A UNION JACK, LENT PEDIG AZ ULSTERI ZÁSZLÓ, AMI 1973 ELŐTT VOLT ÉSZAK-ÍRORSZÁG HIVATALOS ZÁSZLÓJA. AZ ELSŐT AZ ÍR KATOLIKUSOK, A MÁSIK KETTŐT PEDIG AZ UNIONISTÁK HASZNÁLJÁK. FORRÁS: WIKIPEDIA

 

Ők hiába számítanak brit állampolgárnak, magukat csakis írnek vagy északírnek tartják, ez pedig a politikai részvételükön is látszik: a Sinn Féin északír része például hiába szerez mandátumokat a brit választásokon, megválasztott képviselőik nem ülnek be a brit parlamentbe, mert ezzel elfogadnák a brit kormány felsőbbrendűségét és a westminsteri parlamentet, amit ők a mai napig elnyomó hatalomként értelmeznek.

 

Még annak ellenére sem hajlandóak felvenni a mandátumukat és elutazni Londonba, hogy sokszor ezzel szavazhattak volna olyan törvényekről, amelyek veszélybe sodorhatták volna a Nagypénteki Egyezményben rögzített fizikai határ eltörlését.

 

A brexit hozná össze az északíreket?

 

Annak ellenére, hogy Észak-Írország már 1921 óta az Egyesült Királyság része, egészen friss demokráciának számít, hiszen az ír katolikus kisebbség politikai jogait 1998-ig többnyire korlátozták. A két nagy tradíció szinte semmiben sem ért egyet: még az ország második legnagyobb városának, Londonderrynek a neve is vita tárgyát képezi. Az unionisták kitartanak, hogy a Derry előtt ott legyen a London előtag, míg a köztársaságpártiak elutasítják – így az úttáblákon a köztársaságpártiak gyakran lefestik London előtagot, míg az unionisták az Ír Köztársaságban gyakran odaírják Derry elé Londont.

 

AZ ÍR NACIONALISTÁK GYAKRAN FESTIK LE A LONDON FELIRATOT LONDONDERRYBEN, MÍG AZ UNIONISTÁK GYAKRAN ODAÍRJÁK LONDONT DERRY ELÉ AZ ÍR KÖZTÁRSASÁGBAN. FOTÓ: SEAN MACK / WIKIPEDIA COMMONS.

 

A két legnagyobb párt, az unionista DUP és a köztársasági Sinn Féin nem is igazán jön ki egymással, annak ellenére, hogy kénytelenek koalícióban együtt irányítani Észak-Írországot.

 

A két párt viszonya 2017-ben annyira elmérgesedett, hogy szétesett a kormány, az azt követő előrehozott választások után pedig csak 2020-ban sikerült kormányt alakítani. Ez részben annak köszönhető, hogy 2019 áprilisában meghalt egy északír újságíró, aki épp egy brexit-ellenes tüntetésről tudósított (London)derryben, ahol a brexit-ellenes erők összecsaptak a rendőrökkel, és fegyverek is eldördültek. Az unionisták és a köztársaságpártiak ezután belátták, hogy ez így nem mehet tovább: a brit és az ír kormány közvetítésével megállapodtak a közös kormányzás folytatásában.

 

Annak ellenére, hogy a Sinn Féin és a DUP mást gondol az Egyesült Királyságról és az Európai Unióról, a brexit kicsit közelebb hozta a két tradíciót,

 

ugyanis egyik oldal sem támogatja azt, ahogyan a fejük felett akarják megoldani az északír helyzetet.

 

A katolikus írek nem szeretnének határt az Ír Köztársaság és az Egyesült Királyság közé, hiszen ezzel az 1998-as Nagypénteki Egyezmény egyik legfontosabb pontja sérülne. A protestáns unionisták pedig azt nem szeretnék, hogy a Brit-tengeren legyen a határ – hiszen az gyengítené Észak-Írország és az Egyesült Királyság kapcsolatát.

 

És itt jön képbe az ír egyesülés kérdése: ugyanis a Nagypénteki Egyezmény értelmében az északírek maguk dönthetik el, hogy melyik államhoz szeretnének tartozni – népszavazást viszont csak a brit kormány írhatna ki, akik egyáltalán nem mutatnak erre hajlandóságot.

 

Kevesebb protestáns, több katolikus

 

Ilyen népszavazásra eddig még azért nem került sor, mert mindenki tartotta magát a status quo-hoz: a katolikus írek örültek annak, hogy a nyitott határok miatt akár ingázhattak, vagy át is költözhettek az Ír Köztársaságba, míg a protestáns unionisták továbbra is boldogok voltak, hogy Észak-Írország az Egyesült Királyság része.

 

Azonban úgy tűnik, hogy

 

lassan de biztosan többségbe kerülnek azok az ír katolikusok, akik inkább egyesült Ír-szigetet szeretnének.

 

A legutóbbi népszámlálást 2011-ben tartották – akkor 864 000 protestáns élt Észak-Írországban, azaz a társadalom 48 százaléka, szemben 810 000 katolikussal, akik a társadalom 45 százalékát tették ki. Viszont a katolikusok vélhetően már többen vannak: ha megnézzük az egyetemisták és a középiskolások számát, akkor azt látni, hogy ezekben a csoportokban már több katolikus van, mint protestáns.

 

 

Ez még nem jelenti azt, hogy egy ilyen népszavazásnál győznének is az egyesült Ír-szigetet akarók, hiszen nem feltétlenül minden katolikus szeretne az Ír Köztársasághoz csatlakozni. 

 

Vannak azonban olyan fiatal unionisták is, akik pedig nem akartak brexitet, és az Írországhoz való csatlakozásban az EU-ban maradás lehetőségét látják.

 

Ugyan készülnek közvélemény-kutatások a témában, de ezek eléggé megbízhatatlannak tűnnek. Mindegyik kutató azt állítja, hogy reprezentatív mintával dolgozik, de elég eltérő eredményeket mutatnak: egy 2019. szeptemberi felmérés szerint – amikor ugye még úgy tűnt, hogy október 31-én akár megegyezés nélkül is kizuhanhat az EU-ból az Egyesült Királyság – az északírek 51 százaléka szavazott volna az ír egyesülés, 49 százalék a maradás mellett.

 

Két idén februárban készített felmérés azonban teljesen eltérő képet ad: a Liverpooli Egyetem és a Brit Gazdasági és Szociális Kutatási Tanács által készített felmérés szerint a szavazók mindössze 29 százaléka lenne az egyesülés mellett, 52 százalék pedig ellenezné azt – 19 százalék azonban bizonytalan a kérdésben. Ezzel szemben a LucidTalk közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy fej-fej mellett vannak az álláspontok: a megkérdezettek 46,8 százaléka maradna az Egyesült Királyság része, míg 45,4 százalék szavazna az egyesülésre.

 

 

Arra, hogy ennek mi lehet az oka, az Azonnali megkérdezte Jennifer Todd-ot, a University College Dublin professzorát, aki szerint ez a közvélemény-kutatások kérdésfeltevésében rejlik: a professzor szerint ugyanis ezek a közvélemény-kutatások más eredményt mutatnak, ha azt kérdezik meg, hogy holnap hogyan szavaznának az északírek egy egyesülésről szóló népszavazáson, vagy ha úgy teszik fel a kérdést, hogy a meg nem határozott jövőben támogatnák-e az egyesülést.

 

Mivel a közvélemény-kutatások általában az egyik vagy a másik kérdést teszik fel, így nehéz azt számszerűleg vizsgálni, hogy egy adott időszakban nő vagy csökken az ír egyesülés támogatottsága.

 

Todd ugyanakkor az Azonnalinak küldött válaszában kiemelte, hogy

 

a brexit-népszavazás óta nőtt az ír egyesülést támogatók száma, mivel a brexit megosztja a protestánsokat és az unionistákat is

 

– ugyanakkor a protestánsok egy része leginkább az EU-ból való kilépést ellenzi, az ír egyesülést már nem feltétlenül támogatja.

 

Arra Todd is felhívta a figyelmet, hogy a katolikusok száma jóval nagyobb arányban nő, mint a protestánsoké, és ez a demográfiai változás kihathat az ír egyesülés kérdésére is.

 

Todd szerint azonban ha úgy történne meg az egyesülés, hogy csak a katolikusok szeretnék azt, az elég nagy társadalmi frusztrációt okozna,

 

ezért addig nem reális az ír egyesülésről beszélni, amíg a protestánsok egy jelentős része nem támogatja azt.

 

Lesz-e valaha Egyesült Írország?

 

A szakértő úgy látja, hogy az egyesülésről szóló párbeszéd eléggé felgyorsult az utóbbi időben – tíz vagy húsz éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy ne csak elvi szinten merüljön fel a kérdés.

 

Todd ezt egyértelműen a brexitnek tudja be, ugyanis 

 

a kilépésről való döntéssel megszűnt az a kényes egyensúly az északír társadalomban, ami korábban jellemezte azt.

 

A katolikusok és az ír nacionalisták ugyanis elégedettek voltak a Nagypénteki Egyezményben foglalt jogaikkal (nyitott határok, szabad munkavállalási lehetőség Írországban) – cserébe belenyugodtak, hogy mindezt egy másik állam állampolgáraként tehetik meg. A protestánsok és az unionisták pedig továbbra is örültek, hogy az Egyesült Királyság részét képezi Észak-Írország – annak ellenére, hogy ezért cserébe az ír nyelvet is hivatalos nyelvként kell elfogadniuk.

 

A brexit-tárgyalások azonban többször is veszélyeztették a Nagypénteki Egyezményt: Theresa May miniszterelnöksége előtt még az volt a terv, hogy fizikai határral választják el az EU-tag Ír Köztársaságot és az EU-ból kilépő Észak-Írországot, de végül May terve – miszerint Észak-Írország és Írország között nem lett volna határ, és az Egyesült Királyság addig vámunióban maradt volna az EU-val, amíg nem sikerül megállapodnia az EU-nak és a briteknek – már elfogadhatóvá vált a katolikus írek számára. Ezt a tervet azonban a brexiter angolok nem tudták elfogadni.

 

Boris Johnson végül kompromisszumos megoldással állt elő: nem lesz egyik oldalon se komolyabb határ, cserébe két „kisebb” határ lesz, de ez is csak gazdasági határnak számít, mivel az emberek továbbra is szabadon mozoghatnak mind az Ír-szigeten, mind az Egyesült Királyságon belül, csak az áruk szállítása nehezedik majd a vámkötelezettségekkel.

 

Azonban Boris Johnson legutóbb ismét Észak-Írország speciális helyzetét kihasználva próbálta erősíteni a pozícióit a brexit-tárgyalásokon: az átmeneti időszak leteltével Észak-Írország annyiban ugyanis az EU-része marad majd, hogy továbbra is az EU-s szabványok lesznek érvényesek rájuk. 

 

Az EU így tudja biztosítani, hogy a területén csak olyan termékek lesznek kaphatóak, amik teljesítik az EU-s kritériumokat. Johnsonék viszont egy törvénnyel felhatalmaznák az Egyesült Királyság országait – azaz Észak-Írországot is –, hogy saját maguk határozhassanak arról, miként szabályozzák a termelésre vonatkozó kérdéseket.

 

Todd szerint a Johnson-kormány is erősíti az ír egyesülésre vonatkozó törekvéseket, mivel sokat rontott Észak-Írország helyzetén az Egyesült Királyságon belül.

 

Todd ugyanakkor nem mert becslésekbe bocsátkozni, hogy egyáltalán lesz-e, vagy ha igen, akkor mikor alakulhatna meg az Egyesült Írország – az viszont tény, hogy egyre több szó esik róla. A Nagypénteki Egyezmény elég homályosan fogalmaz: ugyan lehetőséget ad arra, hogy az északírek népszavazáson dönthessék el, hogy hova tartozzanak, de arról már nem határoz, hogy ezután ez miként menne végbe. Csak az egyesülést támogató tartományok csatlakoznak, vagy egész Észak-Írország? Ha győznének az igenek, akkor Észak-Írország egy autonóm tartomány lenne Írországon belül – ahol könnyebben lehetne biztosítani a protestánsok jogait –, vagy teljesen beintegrálnák a Köztársaságba?

 

A professzor szerint minden a politikusokon múlik, hiszen a részleteket ők fogják kidolgozni – de először a népszavazást kéne kiírni, amire Boris Johnson és kormánya nem mutat hajlandóságot. Fontos lenne elkezdeni a párbeszédet az egyesülés kapcsán a lakossággal a határ mindkét oldalán, hogy tudják, milyen alternatívák és opciók közül választhatnak – írta Todd az Azonnalinak.

 

Azonban az elmúlt időben így is egyre több szó esik az ír egyesülésről: az egyik legrégebbi ír napilapban, a régebben brit unionisták által vezetett Irish Timesban már régóta létezik a Shared Island (Közös Sziget) nevű rovat, ahol gyakran arról is értekeznek, miként lehetne megoldani az ír egyesülést.

 

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali 

GRAFIKONOK: Karóczkai Balázs

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azt azért megtudhattuk a kormányinfón, hogy jövőhét szerdáig nem várhatóak további járványügyi szigorítások.

November végén már véget is ért volna a határzár, de a magyar kormány másképp döntött, így idén biztosan nem utazhatunk rendesen külföldre.

Az elzászi nagyváros idegenforgalma keményen megszenvedi emiatt a koronavírus-válságot, érvel a francia kormány. Az EP vezetését mindez irritálja.

Igazi ritkaságot kaptak lencsevégre Délnyugat-Románia egyik erdejében. A szakemberek is csak ámulnak, és azt gyanítják, hogy az állat tőlünk szökhetett át Romániába.

Szerinte ezeket a vitákat nem az unós polgárok millióinak a kárára kellene lefolytatni.

Továbbra sem lehet pontosan tudni, mit akar pontosan Budapest a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban. Merkel bízik a megállapodásban, a lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesen tárgyal.

A román egészségügyi rendszer éppen összeomlóban van, sorra betelnek a kórházak intenzív osztályai. Közben pedig azt kommunikálják, hogy a járvány terjedését sikerült megállítani.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

November 29-én több hónapra leállítják a budapesti közbringa-rendszert. Kísérd el az utolsó útjukra a robosztus bringákat!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás