Hol volt, hol nem volt

Szálinger Balázs útirajzát olvasva akaratlanul is felmerül a kérdés, vajon mi motiválta, hogy éppen az Al-Dunát tárja elénk? A válasz akár Mallory híres mondata is lehetne: because it’s there.

A fénykép- és videómegosztó oldalakon hamarabb találunk képet Pápua Új-Guinea „érintetlen” esőerdeiről, mint a gödi Duna-partról. A tömegturizmus mindenhová elér, minden sarokba bekukkant, semmi sem maradhat rejtve előtte. Éppen ezért válnak érdekessé azok az útleírások, melyek kultúrtörténeti vagy épp geográfiai szempontból olyan helyekre kalauzolnak el minket, ahová már nem juthatunk el, vagy azért, mert a hely szellemét adó közeg változott meg, vagy éppen azért, mert maga a hely egyszerűen megszűnt létezni.

Szálinger Balázs útirajzát olvasva akaratlanul is felmerül a kérdés, vajon mi motiválta, hogy éppen az Al-Dunát tárja elénk? Dunai evezősként, túl számtalan vízitúrán Donaueschingentől Mohácsig, a bulgáriai Magura-barlang és Vidin felkeresésén, több hajóúton a Kazán-szorosban, egyszóval a Duna szerelmeseként a válasz akár Mallory híres mondata is lehetne,

a valóság azonban az, hogy a szerző 2018 tavaszán egy hónapot töltött feleségével és születendő kisfiával a Kazán-szorosban.

Könyve az Al-Duna múltjában való kutakodással olyan művek mellé illeszthető, mint Pollack Galíciája, vagy éppen Nacsinák Gergely András kalauza (A tigris tíz szeme), melyben a szír kereszténység elfeledett templomait és kolostorait látogathatjuk végig. A műfaját tekintve az Al-dunai álom napló, bár a könyv megpróbálja elbizonytalanítani az olvasót. „A valósággal való egyezés nem a véletlen műve. Hanem a költői képzeleté.”

Most akkor mégsem egyszerű napló? Az érzés a második oldalon felerősödik, amikor a román vendéglátók közt felbukkan Gigi! Úgy tűnik, nincs Duna-könyv Gigi nélkül, Claudio Magris (A Duna) és Esterházy Péter (Hahn-Hahn grófnő pillantása) is felvonultat egyet a maga Dunájában, a maga útleírásában csak a BBC közép-európai tudósítója, Nick Thorpe mondott le róla.

Ahogy haladunk előre a könyvben, fokozatosan bomlik ki előttünk a lebontott város, Orsova története, az elsüllyesztett szigettel, Ada-Kalehhal együtt, miközben olyan személyes pillanatok teszik mégis bárki által átélhetővé az eseményeket, mint a román nyelvű katolikus mise leírása, vagy a focimeccs a Duna-parton. Az olvasás izgalmát az idősíkok közti ugrálás adja, miközben a táj változik, de a helyszín változatlan. De vajon sikerülhet-e a múltat a jelenben megkaparintani?

A szerző több helyen is elmondta, soha nem fog prózát írni, és valóban, a próza alól többször is kikandikál a vers, néha konkrét betétként, máskor csak rejtetten. Az ilyen mondatok, mint „...csónak úszik arany vízen” vagy „...mint egy seb, kipirosodik-kifehéredik a szerbiai hegyek fölött az ég”, csak megerősítik ezt az érzést. De a líra és a történelmi anekdoták mellett egész balkáni borkalauzt is kapunk ajándékba. A kötetben húszszor kerül elő a bor, néhol egészen konkrétan, mint az ürögi Kovačević pincészet esetében, máskor általánosságban, „tüzes levendulás (!) bor még Tokajból...”, amiből egy borszakíró még a pincészetet is könnyen beazonosítja, de azért egy átlagos borkedvelőnek már fejtörést okozhat a dolog. (Éppen ezért tűnik kihagyott ziccernek a gamza szőlőfajtánál nem megemlíteni, hogy azonos a mi kadarkánkkal!)

Az egészhez a háttér a Duna, pontosabban „..a Duna természetes, eleve kitalált, teremtett szintje”, ami a Vaskapu erőmű építésekor víz alá került, jó harminc méter mélyre. „Amit most látunk, és valóságként olvassuk, az csak emberi fantázia. Álom.”

Szálinger Balázs: Al-dunai álom. Magvető, 2020, 213 oldal, 3299 Ft. Itt bele is lehet olvasni.