Romániában egyre több helyen kötelező a szabadtéri maszkviselés, Bukarest karanténjával is riogattak

2020.10.14. 08:02

Úgy tűnik, a főváros teljes lezárására még nem került sor, de a kötelező szabadtéri maszkviselést egyre több helyen rendelik el az országban.

Romániában egyre több helyen kötelező a szabadtéri maszkviselés, Bukarest karanténjával is riogattak

Bukarestben a koronavírussal fertőzött személyek fertőzési rátája már túllépte a három ezreléket, ami azt jelenti, hogy Románia fővárosában immár több mint 3 aktív fertőzött jut ezer lakosra – erre vonatkozó statisztikát közölt kedden a román Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

 

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (a román operatív törzs) azonban cáfolta az Országos Közegészségügyi Intézet megállapítását 

 

– szerintük a fővárosban a fertőzési ráta egyelőre 2,65 ezrelék, ezért egyelőre nem szükséges karantént vonni a Bukarest köré. A kormány kedden inkább az operatív törzsre hallgatott, és még nem rendelte el a karantént a főváros körül. Később az Országos Közegészségügyi Intézet is az operatív törzsnek adott igazat.

 

De miért olyan fontos a három ezrelék?

 

Romániában még korábban készenléti állapotot hirdettek ki a koronavírus járvány miatt. A vészhelyzet miatt az egészségügyi minisztérium pontosan meghatározta, hogy milyen esetben lehet életbe léptetni az úgynevezett vörös forgatókönyvet – azaz milyen feltételek mellett rendelhet el karantént a kormány egy település vagy intézmény köré.

 

A szabályzat szerint amennyiben egy településen az elmúlt 14 napban az új fertőzöttek aránya meghaladja három ezreléket – azaz ezer lakosra legalább három aktív fertőzött jut – akkor a helyileg illetékes közegészségügyi igazgatóság (DSP) javaslatára a kormány karantént rendelhet el a szóban forgó település köré. Ezt az államfőnek kell kihirdetnie, és azt követően lép érvénybe, hogy a rendelet megjelenik Románia Hivatalos Közlönyében.

 

Romániában korábban volt már rá példa, hogy lezártak egy települést a járványhelyet miatt. A legnagyobb, még tavasszal karanténba kerülő település a 105 ezer lakosú Suceava, a bukovinai Suceava megye központja volt, amit a Suceava Megyei Közegészségügyi Igazgatóság javaslatára az akkor érvényben lévő szükségállapot miatt katonai rendelettel lezárt a román kormány.

 

Tilos volt elhagyniuk a várost az ott élőknek, bemenni is csak hatósági engedéllyel lehetett

 

– viszont az áthaladást engedélyezték a hatóságok, ha az áthaladó nem hagyta el a gépjárművét. A város azon lakóinak élelmezését, akik nem tudtak az akkor életben lévő kijárási tilalom miatt élelmet beszerezni maguknak, a polgármesteri hivatalnak kellett ellátnia.

 

A karantén feltételei

 

A román egészségügyi minisztérium szabályai szerint az illetékes hatóságok akkor rendelhetnek el karantént egy település vagy intézmény körül, ha

 

+ az újonnan fertőzöttek száma ezer lakosra viszonyítva túllépi a hármat;

 

+ az újonnan fertőzöttek többsége ugyanazon közösségen belülről kerül ki (bentlakásos intézmények, egészségügyi központok);

 

+ a fertőzési ráta emelkedő tendenciát mutat, és a bizonyítottan fertőzött betegek ellátásához nem áll rendelkezésre elegendő egészségügyi személyzet;

 

+ a kórházakban nem áll rendelkezésre elegendő orvosi személyzet, akik el tudnák látni a betegek ellátását, vagy a kórházak nem rendelkeznek elegendő védőfelszereléssel;

 

+ a kórházi ágyak 90 százalékában már koronavírussal diagnosztizált betegeket kezelnek, valamint a kórház intenzív osztályát is 90 százalékos terhelés alatt tarja a koronavírusos betegek kezelése.

 

A karantént meg lehet hosszabbítani, ha a karanténra kötelezett állampolgárok nem tartják be annak a szabályait.

 

Mit lép Bukarest, ha eléri a három ezreléket a fertőzési ráta?

 

Ludovic Orban román jobbközép miniszterelnök bejelentése szerint az első lépés, amit meg fognak tenni, hogy bezárják az összes iskolát és áttérnek az online oktatásra. A miniszterelnök arról beszélt, hogyha Bukarest eléri a három ezrelékes fertőzési rátát, akkor más szigorító intézkedéseket is meg kell hoznia a kormánynak – de konkrétumokat még nem említett.

 

A román fővárosban már korábban is szigorított a kormány a korlátozásokon, mivel az elmúlt hetekben nagyon bedurvult a járvány terjedése. Bezártak, a színházak, mozik és az éttermek beltéri részei is.

 

Kötelező szabatéri maszkviselés jöhet

 

Romániában kedden 3130 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Az országban éppen szombaton döntött rekordot az új fertőzöttek száma, akkor 3517 új fertőzöttet jelentettek. A szakemberek szerint a vírus előfordulási arányának növekedési üteme gyorsul. Október 9-e óta – amikor a hatóságok hivatalosan először közölték az előfordulási arányokat – megduplázódott azoknak a megyéknek a száma, amelyek túllépték az 1,5 ezrelékes fertőzési rátát.

 

A román operatív törzs kedd délutáni sürgősségi ülésén arról döntöttek,

 

hogy az egész országra nézve kötelezővé teszik a szabadtéri maszkviselést azokon a településeken, ahol ezer főre vetítve a fertőzöttek száma meghaladja a hármat.

Azokon településeken, ahol ez a feltétel nem áll fenn, ott csak ajánlott lesz a maszkviselés a szabadban – hangzott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

A jelenlegi egészségügyi előírások szerint a maszkviselés mikéntjéről megyei szinten döntenek a megyei önkormányzatok és a megyei közegészségügyi hivatalok. A járvány kezdete óta az ország több megyéjében döntöttek úgy, hogy kötelezik a szabadtéri maszkviselést is. A kormány keddi bejelentéséig az elmúlt hetekben összesen 41-ből 11 megye tette kötelezővé a szabadtéri maszkhasználatot.

Az országos előírások szerint maszkot hordani eleve kötelező zárt terekben, tömegközlekedésen, vonat- és buszállomásokon, az iskolák száz méteres körzetében. Ezeket az maszkviselési szabályokat szigorítja most tovább a kormány a szabatéren is kötelező maszkviseléssel a különösen átfertőzött települések esetében – amennyiben a megye még nem döntött ott szigorításokról.

A maszkhordás szigorítására a keddi aggasztó esetszámok miatt került sor. A járvány kezdete óta a romániai koronavírusos beteg száma meghaladta a 160 000-et, ebből 34 411 aktív eset jelenleg. A halottak száma pedig meghaladja az ötezret.

 

NYITÓKÉP: Bukovics Martin / Azonnali

 

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója
Antal Róbert-István
Antal Róbert-István az Azonnali újságírója

Történész, az erdélyi baloldal kutatója. Bármilyen furcsa, de szereti a románokat.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek