+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Antal Róbert-István
2020. október 14. szerda, 18:20
A koronavírus-járvány miatt idén különleges körülmények között, csak az egészségügyi előírások betartásával lehetett részt venni az egyik legnagyobb román ortodox zarándoklaton. A korlátozások ellen kisebb tüntetés is volt.

A román társadalom hagyományosan Európa legvallásosabb társadalmának számít. Egy 2019-ben elvégzett közvélemény-kutatás szerint a románok 55 százaléka bizonyult mélyen vallásosnak. 

 

A vallásosság és az ortodox szertartások fontos jelentőséggel bírnak a román társadalomban.

 

Az ország legnagyobb vallási eseménye az októberi Szent Piroska (Sfânta Parascheva) ereklyéje köré szerveződő zarándoklat szokott lenni, ezt idén október 14-én szerdán tartották meg.

 

 

Szent Piroska a koronavírus ellen

 

Ilyenkor több százezer, az ország minden részéről összesereglett hívő keresi fel a moldvai Jászvásár (Iași) városát és annak püspöki templomát. Ugyanis itt, Jászvásáron őrzik a 11. századi ortodox szent, Szent Piroska holttestét. Az ortodox vallásban a szentek kultuszának és az azok előtti hódolatnak talán a nyugati kereszténységhez képest is nagyobb a jelentősége. Az ortodox ünnephez hozzátartozik, hogy

 

a rengeteg zarándok Szent Piroska koporsójához vonul, ott pedig végigcsókolja azt – általában fittyet hányva arra, hogy előtte vagy utána ezt többezer ember megtette már.

 

A koronavírus-járványra való tekintettel viszont éppen ezt a mozdulatot tiltotta meg az illetékes megyei közegészségügyi hivatal. Ugyanakkor azt is elrendelték, hogy

 

a szertartáson csak jászvásáriak és Iași megyeiek vehessenek részt, az ország többi részéről érkezett zarándok számára tilos volt a belépés a templomba és a templom előtti térre.

 

Aggasztó, hogy a tomboló koronavírus-járvány ellenére egyáltalán engedélyezték a zarándoklatot. Keddről szerdára ugyanis Romániában annyi napi új fertőzöttet azonosítottak a hatóságok, amennyit eddig még soha. A több, mint harmincezer elvégzett tesztből 4016 lett pozitív, vagyis a vírus pozitivitási rátája 12 százalékos. A WHO ajánlásai szerint egy járvány terjedését akkor tudjuk pontosan nyomon követni, ha az adott napi tesztek pozitivitási rátája 3 és 12 százalék között van, de hétnapos átlaga nem lépi át az 5 százalékot.

 

A RÉSZTVEVŐK, EGYMÁSTÓL BIZTONSÁGOS TÁVOLSÁGBAN KÖVETIK A SZERTARTÁST, ÁLTALÁBAN MASZK IS VAN MINDENKIN. FOTÓ: DOXOLOGIA / FB.

 

Hivatalosan 500 személy vehetett részt a szertartáson a templom előtti téren.

 

A résztvevők jól láthatóan egymástól két méter távolságra voltak, valamint a Román Ortodox Egyház (BOR) arról is gondoskodott, hogy a templom udvarán kívülről, nagy képernyőkről is lehessen követni a szertartást. A résztvevők száma a korábbi évek hatalmas tömegeihez képest nagyon alacsony volt.

 

A BOR hozzáállása a koronavírus-járványhoz szemmel láthatóan sokat változott az elmúlt időszakban: a járvány elején még botrányt okozott Kolozsváron az az ortodox pópa, aki ugyanabból a kanálból áldoztatta végig a szertartás félszáz résztvevőjét.

 

 

Az ortodox hívőket nem lehet csak úgy elzárni a szenttől

 

A különböző korlátozó intézkedésekkel szemben kisebb tüntetés is kialakult a hívők között.

 

A szertartás végével mintegy ötven fő, láthatólag maszkok nélkül, egymáshoz közel zsúfolódva igyekezett bejutni a szentnek az ereklyéjéhez. A csoportról kiderült, hogy nem helyiek voltak, hanem más vidékről érkeztek. A közrendet biztosító csendőrök és a hívők között kisebb kiáltozás is kialakult, amikor a csendőrök felszólították, hogy hagyják el a területet. A hívők „Le a diktatúrával”, „Majd feleltek a végítélet napján”, „Az ördögöt szolgáljátok” kiáltásokkal illették a csendőröket.

 

„Hagyjanak békén! Nem vehetik el az imához való jogomat!”

 

– mondta egy másik résztvevő a rendet fenntartani próbáló csendőröknek. Az BOR hivatalos képviselőinek végül a csendőrökkel együtt sikerült nyugalomra inteni a résztvevőket. A tüntetést követően mintegy háromezer hívő várt nyugodtan arra, hogy Szent Piroska ereklyéjéhez járuljon. A román hatóságok ezen a ponton egyszerűen feladták a koordinálást:

 

szerdán délután már a személyi igazolvány ellenőrzése nélkül bárkit – tehát valószínűleg nem csak helyieket – beengedtek a szent elé elmondani egy imát.

 

A Digi24 élő tudósítása szerint a jászvásári templomkertben „valódi ünnepi búcsúhangulat” lett. A megszólaltatott ortodox pópák úgy nyilatkoztak, hogy a korlátozások feladásával kompromisszum született az állam és az egyház között.

 

NYITÓKÉP: Digi24 / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azt azért megtudhattuk a kormányinfón, hogy jövőhét szerdáig nem várhatóak további járványügyi szigorítások.

November végén már véget is ért volna a határzár, de a magyar kormány másképp döntött, így idén biztosan nem utazhatunk rendesen külföldre.

Az elzászi nagyváros idegenforgalma keményen megszenvedi emiatt a koronavírus-válságot, érvel a francia kormány. Az EP vezetését mindez irritálja.

Igazi ritkaságot kaptak lencsevégre Délnyugat-Románia egyik erdejében. A szakemberek is csak ámulnak, és azt gyanítják, hogy az állat tőlünk szökhetett át Romániába.

Szerinte ezeket a vitákat nem az unós polgárok millióinak a kárára kellene lefolytatni.

Továbbra sem lehet pontosan tudni, mit akar pontosan Budapest a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban. Merkel bízik a megállapodásban, a lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesen tárgyal.

A román egészségügyi rendszer éppen összeomlóban van, sorra betelnek a kórházak intenzív osztályai. Közben pedig azt kommunikálják, hogy a járvány terjedését sikerült megállítani.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

November 29-én több hónapra leállítják a budapesti közbringa-rendszert. Kísérd el az utolsó útjukra a robosztus bringákat!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás