A katolikus egyház egy globális és szociális háttérhatalom, és ezt Ferenc pápa is tudja

Ferenc pápa ismét kiadott egy enciklikát, ami az 1891-ben megindult katolikus társadalmi tanításba illeszkedik: a pápa kiállt a szolidaritás és igazság mellett, mind a jelenlegi menekültkérdésben, mind a gazdaságban. A katolicizmus megint a nacionalizmussal és a kapitalizmussal szemben fogalmazza meg magát?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Október elején Ferenc pápa Assisiben írta alá legújabb szociális enciklikáját, a Fratelli tuttit, ami – amint a kezdete is mutatja – arról szól, hogy mindannyian – még a vallási hovatartozásra tekintet nélkül is – egymás „testvérei“ vagyunk. Noha a szöveg elején még a fiútestvér („fratello“) szó szerepel, utána már a lánytestvér („sorella“) is megjelenik. A szöveg például

A pápa saját nyíltságát azzal is kifejezte, hogy míg a Laudato si kezdetű enciklikájában saját bevallása szerint Bertalan konstantinápolyi pátriárkával való közös gondolkodásából inspirálódott, ezúttal Ahmad Al-Tayyeb egyiptomi imámot nevezte meg egyik szellemi segítőjeként.

Vissza a 19. századba

A szöveg a katolikus egyház szociális tanításának sorába illeszkedik. Ennek első megnyilvánulása az 1891-es Rerum novarum enciklika volt, amiben XIII. Leó pápa – egyszerre látva a liberális kapitalizmus okozta egyenlőtlenségeket és megijedve az ezek miatt erősödő munkásmozgalomtól – kapitalizmuskritikus társadalmi tanítást fogalmazott meg, amely azonban nem az osztályellentéteket, hanem azok kiegyenlítését hangsúlyozta. Ennyiben a szöveg

Tény viszont, hogy az enciklika jelentős hatást fejtett ki, ennek nyomán indult be az a politikai katolicizmus, amely számos országban önálló mozgalomként jelent meg – egyszerre a liberálisokkal és a munkásmozgalommal szemben.

Miközben a politikai katolicizmus értelemszerűen számos kérdésben konzervatív volt, ez a 19. században két olyan fontos következménnyel mindenképp járt, ami miatt – pláne történelmietlenül a mából visszatekintve – nehéz elhelyezni a megszokott sémák alapján: a konzervativizmus nemcsak a hagyományos családi és vallási értékek támogatását jelentette ugyanis, hanem erős antinacionalizmust is (nem véletlen, hogy Magyarországon a klerikális reakció pártjaként szerveződő Katolikus Néppárt sokkal nyitottabb volt a nemzetiségek felé, mint az uralkodó dzsentri elit), valamint szociális elkötelezettséget.

Miközben az elmúlt 129 évben – a mostani Fratelli tuttival – tizenegy társadalmi tanításos pápai enciklika jelent meg,

Miért volt bizalmatlan a katolikus egyház a nacionalizmussal?

Az, hogy a katolikus egyház a 19. században (is) antinacionalista volt, egyszerre teológiai, egyházszervezeti és nagyon konkrét történelmi okokkal magyarázható.

A történelmi ok az, hogy a 19. századi nacionalizmusok polgári liberális (sokszor egyenesen szocialisztikus), emancipatórikus mozgalmakként jelentek meg – ergo azon „régi rend” ellenében, amelynek számos helyen (különösen a Habsburg Monarchiában) a katolikus egyház szövetségese volt.

Hozzá kell persze tenni, hogy bizonyos nemzeti mozgalmak esetében viszont a katolicizmus és a nemzeti ébredés nagyon is megfért egymás mellett, de akár a szlovén, akár a horvát, akár a baszk, akár az ír példát vesszük, mindenütt látható: a felső papság inkább volt itt is tartózkodóbb a „modernnek”, „rendellenesnek” számító nacionalizmussal szemben, mint a kispapság, amely „a népből” jött. Szintén az antinacionalizmus történelmi oka, hogy számos országban – különösen az 1871 utáni köztársasági Franciaországban és az egyesült Olaszországban (amely eleve a Pápai Államot legyőzve egyesülhetett) –

Nem véletlen, hogy az olasz egység létrejötte után a pápa meg is tiltotta az olasz katolikusoknak, hogy részt vegyenek az olasz nemzetállam életében, még szavaziuk se volt (vagy: lett volna) szabad.

Világhatalom és globális franchise

Azonban a katolicizmus antinacionalizmusának van a történelmi okokon túlmutatóan is értelme. A katolikus egyház (amint neve is mutatja, elvégre a „katolikus” egyetemest jelent) nem nemzeti egyházként szerveződik, mint akár az ortodoxok, akár a protestánsok, hanem

Ameddig a második vatikáni zsinat nem tette lehetővé általánosan a népi nyelven való misézést, a latinnyelvűséggel a katolikus egyház tényleg a világ minden pontján tudott egy szupranacionális egységet és jelenlétet biztosítani: mint egy jó multinacionális láncolatnál, a katolikus templomokban is – legyenek bárhol a világban – tudni lehetett, hogy minden majdnem azonosan folyt: igazi franchise-láncolatként hálózzák be a katolikus templomok a világot.

Túl a nemzeten

És hogy még egyet hátrébb lépjünk az okok taglalásában: mindennek nem csak szervezeti vagy „világösszeesküvéses” okai vannak (korábban „Soros György” helyett a „jezsuiták” voltak a legrettegettebb „háttérhatalmak”), hanem teológiai is: a katolikus tanítás egy istenből és neki alárendelt egyenlő emberekből indul ki.

(ellentétben egyes protestáns tanításokkal például). A „nemzeti katolicizmusra” ugyan mindig van politikai próbálkozás, de ennek eszmei lehetetlenségére számtalanszor mutattak rá főpapok – most éppen pedig a pápa a Frateli tuttiban. (Geréby György vallásfilozófusnak van egy nagyon szép és érdekes esszéje e kérdésben a Pannonhalmi Szemlében, itt elolvasható.)

Az olasz katolikus napilap, az Avvenire vezércikkben emlékeztetett rá, hogy a katolikus egyház „mindig az áldozatok oldalán van”, és éppen ezért kell a szolidaritást, a tesvériséget – azaz mindazt, amely az emberiséget nem elválasztja, hanem egy közösséggé teszi – hangsúlyoznia. A kutúrrasszistáknál – akik közül sokan szeretik magukat akár katolikusnak is hinni – éppen ez a nyitottság válthat ki felháborodást, számukra ugyanis

A neoliberálisokat pedig az háboríthatja fel az írásban, hogy a pápa kritizálta a szabadpiacba vetett túlzott hitet.

Azaz megint ott vagyunk, mint a Rerum novarumnál: a katolikus gondolat egyszerre a nacionalizmus és a liberalizmus ellenében fogalmazódik meg. A 21. század kérdése az lehet, hogy a katolicizmusnak ezúttal sikerül-e a baloldalban mindehhez szövetségest látnia, vagy a munkásmozgalom-ellenességben is megmarad 19. századi önmagánál.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!