Mennyire vörös Bécs, és miért rajtolnak rá a pártok a jugó szavazókra?

Október 11-én vélhetően újraválasztja vörös főpolgármesterét és vezetését Bécs. A szocdemek majd’ százéves uralmához az is hozzátartozik, hogy a város életére a lakáspiacon át a médiáig nem csak városi, de kifejezetten a párt által tulajdonolt „magáncégeknek” is nagy befolyása van.

Amikor 1919-ben hatalomra kerültek abszolút többséggel a vörösök Bécsben, egy olyan jelentős adó-, lakás- vagy oktatáspolitikai reformpolitikába kezdtek, ami a mai napig kihat a város életére. A „vörös Bécs” nemcsak városilag épített, tulajdonolt és olcsón bérbeadott lakásokat, de Otto Glöckel, akkori bécsi szociáldemokrata politikus révén reformpedagógiai lendületet is jelentett. A város 

– az indulatok először 1927-ben csaptak magasra, amikor bécsi munkások felgyújtottak a konzervatív bírák elleni tiltakozásképpen az Igazságügyi Palotát, majd 1934-ben, amikor a bécsi munkásság fegyverekkel próbálta megdönteni az addigra már „ausztrofasiszta” rendivé lett államot (sikertelenül).

Ma Bécs vörössége nem a konfliktusokat jelenti, bár a helyzet – konzervatív kancellár és vörös bécsi polgármester – sokban hasonlít az akkori időkre.

A Párt mindenkiröl gondoskodik, mindent lát, mindent kézben tart

Ami összefügg azzal is, hogy

Ez a szociáldemokrata hatás korábban még erősebb volt, ugyanis a 1980-as évekig számos állami álláshoz, de akár még városi bérlakáshoz is kellett a vörös párttagkönyvecske. Ha mára ez a rendszer meg is szűnt, az, hogy a több, mint 220 ezer városi lakás bérbeadásáról a szociáldemokrata irányítású WienWohnen dönt, egyfajta hálát mindenképpen kivált a bérlőkből. Jelenleg több, mint félmillió ember lakik ilyen lakásokban.

Az idők, amikor az SPÖ egyeduralkodó volt ezen háztömbökben, azonban elmúltak: a 2015-ös bécsi tartományi választáson az SPÖ és a szélsőjobboldali FPÖ fej-fej mellett végeztek a városi tulajdonú lakások bérlői között. Az FPÖ főleg azzal vált népszerűvé, hogy azt követeli: városi bérlakást csak osztrák állampolgárok kaphassanak.

Az SPÖ számára a háztömbök persze a mai napig fontosak. Annak révén például, hogy a párt már az 1920-as évektől akár tudatosan a polgári kerületkben húzta fel ezeket – a legismertebb Karl-Marx-Hof a legelegánsabb 19. kerületben áll, tavaly az Azonnali is forgatott egy másik nagy háztömbben videót a bécsi bérlakáspolitikáról –, egyben azon kerületek választási eredményeit is be tudta vörösíteni. Nem véletlen, hogy ma stabilan csak azon első kerület szavaz jobbra, ahol nincs egyetlen ilyen bérlakástömb se (persze városi bérlakások már ott is vannak).

Bécsben a szociáldemokrata párt már csak azért is sokak számára előnyös, mert a város közműcégei mind városi tulajdonban vannak: a Wien Holdingban és a Wiener Stadtwerkében fut össze minden – a tömegközlekedéstől a kertészeten át a temetkezésig. Ahol pedig mégis lennének magáncégek, mint például a temetkezésben, ott az SPÖ igyekszik gáncsolni őket.

Ha pedig mégis valahol magánvállalkozóknak szerveznek ki feladatokat, azt általában SPÖ-közeliek kapják meg. Eleve mindegy is, hogy egy vállalkozónak merre is húz a szíve, Bécsben nem sokra megy, ha nyilvánosan nem az SPÖ mögé áll fel.

Szocdem vállalatbirodalom

Az SPÖ Bécsben nem pusztán egy mindenkiről gondoskodó párt – „a Párt” –: jelentős gazdasági hatalmat is jelent. A bécsi SPÖ-nek eleve van egy nagyvállalata, a párt által tulajdonolt Wiener Arbeiterheime, azaz „Bécsi Munkásotthonok”, amely azonban már rég nem csak munkáslakásokkal foglalkozik, hanem a sajtótól az éttermeken vagy reklámügynökségen át a temetkezésig számos cégben van – hol kisebbségi, hol többségi – részesedése, amelynek révén

A cég a legnagyobb bécsi hirdetőcégben, amelyhez gyakorlatilag a város összes óriásplakátja is tartozik, a Gewistában is tulajdonos, ami nem jön rosszul a pártnak a választási kampányok idején. A párt a rendezvényszervezésben is jelen van, amely azt is jelenti, hogy akár látszólag nem politikai rendezvényeken is meg tud jelenni az üzeneteivel.

A bécsi városi lakáscég mellett ott a „Sozialbau AG” is, amelynek a többségi tulajdonosa áttételesen a bécsi városi biztosítási egyesület, kisebbségi tulajdonosai között pedig egy SPÖ-közeli egyesület is megtalálható. Ez a részvénytársaság ugyan magánvállalkozóként építkezik, de egyrészről számíthat a város támogatására, másrészről magánszereplőként elvileg még könnyebben tud akár pusztán párttagkönyv alapján lakásokat osztani. Jelenleg 45 ezer lakás tartozik hozzájuk.

amely SPÖ-cégként támogat, tart fenn látszólag civil szervezeteket, szervez kiállításokat, koncerteket – persze mindenütt „a vörös Bécs” imidzse alatt, ami szintén használ aztán a választásokon a pártnak.

A bécsi SPÖ arra is ügyel, hogy a lakosság túlságosan kritikus cikkekkel se találkozzék, ha ingyenes lapokat vagy a kedvenc bulvárújságjait olvassa. Ezt a bécsi SPÖ azzal biztosítja, hogy jelentős összegekben hirdet ezen újságokban, egyéb feladatokkal bízza meg az ottani szerkesztőségeket – azok pedig tudják, mi az elvárás ilyenkor. Ennek révén az SPÖ nemcsak az egyébként is városi kiadású újságok (a tömegközlekedésen olvasható ingyenes magazintól a házmesterek lapjáig), de a három nagy osztrák bulvárnapilap (a Kronen Zeitung, a Heute és az Österreich) bécsi kiadásaiban is

Ez a jelentős gazdasági erő sokaknak munkát is jelent: meghaladja a 80 ezret a városi vagy SPÖ-s cégekben dolgozók száma, ezzel

Az SPÖ hatalmát mutatja az is, hogy 45 ezer párttagja van eleve a vörös városban. Tegyük hozzá: az 1970-es évekig csak Bécsben több, mint 300 ezer SPÖ-tag volt, azaz gyakorlatilag minden negyedik városlakónak volt vörös párttagkönyve. Ha mostanra vissza is estek, kijelenthető: egyetlen európai városban sincs egyetlen pártnak ekkora tagsága, ahogy egyetlen városban se gyakorol egyetlen párt ekkora politikai és gazdasági hatalmat, mint az SPÖ Bécsben.

Harry Kopietz, a bécsi SPÖ egykori menedzsere fogalmazta meg úgy a párt krédóját, hogy „kenyér és játék”-politika, azaz

Jugó Bécs

Bécs azonban nemcsak vörös, de sokszínű is. Már a Habsburg Monarchia idején százezernyi cseh, szlovák, szlovén, lengyel, zsidó, olasz bevándorló élt a városban. 1900-ben több, mint százezer embernek Bécsben a cseh vagy a szlovák volt az anyanyelve. De a magyar jelenlét is erős volt, erről tanúskodik a mai napig használt „Schanigarten” kifejezés, amely az éttermek mögötti teraszt, kerhelységet jelentI – mivel

Ami jó száz-százötven éve a cseh és szlovák bevándorlás volt, az ma a délszláv. Noha Bécsben is élnek törökök, arabok, kurdok, a legnagyobb bevándorló csoportot az egykori Jugoszláviából érkezettek alkotják – akik vagy vendégmunkásként, vagy (mint a jelenlegi igazságügyi miniszter, a zöld Alma Zadić) háborús menekültként érkeztek.

Ma Bécs összlakosságának 30 százaléka bevándorló, ezen belül a legnagyobb csoportot 77 ezer fővel a szerb állampolgárok adják. Összesen az egykori Jugoszlávia országainak állampolgárai több, mint 130 ezren vannak az osztrák fővárosban – és ebbe nincsenek beleszámolva azok, akik már felvették az osztrák állampolgárságot (és emiatt az eredeti útlevelüket visszaadni voltak kénytelenek). Ha összesítve nézzük, azaz az osztrák állampolgárokat is beleszámoljuk, akkor

Noha a bécsi tartományi választásokon csak osztrák állampolgárok szavazhatnak – emiatt a lakosság harmada gyakorlatilag ki van rekesztve a politikai döntéshozatalból – a „jugók” – vagy ahogy a bécsi szleng hívja őket: a „Tschusch”-ok – így is jelentős választói csoportot képeznek. Azaz érdemes rájuk startolva is kampányolni.

A szélsőjobboldali FPÖ-nek hagyományosan a szerbekkel volt jó viszonya, Strache szakadárlistáján most is több szerb indult el. A szerbek és a törökök között az SPÖ is erős, miközben a horvátok – az erős katolicizmusuk miatt – az ÖVP-hez állnak közel.

Hogy mennyire fontos a „jugó” voks, mutatja, hogy Michael Ludwig szocdem főpolgármester a kampányban fel is keresett egy bosnyák burekest, akinél alaposan be is vásárolt. A Zöldek pedig – a szerbhorvátot és a németet keverve – „Hajde, Wählen!“ jelszóval indítottak kampányt. A vasárnapi bécsi tartományi választás egyetlen kérdése ugyanis az, hogy szüksége lesz-e az SPÖ-nek és Michael Ludwignak újfent a Zöldekre, hogy bevegye őket a koalícióba, vagy keres-e másik koalíciós partnert.

Ki mivel kampányol? Nézd végig a plakátos fotóriportunkat is! És kire szavazna a cikk szerzője? Olvasd el itt!

CÍMLAPFOTÓ: Michael Ludwig / Facebook